Tiszaszőlős Tisza-tó élmények Összes téma

Fedezd fel, hogyan éltek az emberek több száz évvel ezelőtt Tiszaszőlősön!

Tiszaszőlős központjában számos felfedeznivaló, több százéves érdekesség található: az egyik egy százéves víztorony, egy hasonló korú tájház, egy közel 130 éves kocsányos tölgy és egy több mint 200 éves templom. Tiszaszőlős múltja igen gazdag, erről a település története és az épületei tanúskodnak.

Ha falusétát terveznénk Tiszaszőlősre, akkor érdemes a helyi könyvtárban kezdeni utunkat, ahol Sóskuti Ildikó, a település közösségszervezőjének útbaigazítását, idegenvezetését érdemes kérni. A fiatal munkatárs már beleásta magát a víztorony történetébe, valamint az épület mellett álló tájházat is ő rendezi be. Mi is Ildikó segítségét kértük, aki készségesen nyitotta ki előttünk a kapukat.

A víztorony

Amikor beütjük a keresőbe a tiszaszőlősi víztorony szót, nem a régit, hanem az 1970-es években épültet dobja ki elsőre. Ha autóval érkezünk a faluba, inkább a református templomot kell megkeresni, hiszen azzal szemben találjuk meg a víztornyot és a tájházat.

A gyönyörű épületen egyből megakadnak a szemek és miután kinyílt a kapu, odavehetjük az irányt. Már igencsak ráfért a felújítás, ami építésének századik évfordulóján: 2020-ban történt meg a „Tiszaszőlősi kétfogatú tájház és víztorony turisztikai célú hasznosítása, kikötő fejlesztés megvalósításával” című pályázatnak köszönhetően.

A víztornyot a bálthelyi Bánó család építtette az 1920-as években, akiknek a településtől távolabb található a kúriájuk. A víztorony mellett parasztház állt, valamint a cselédlak, amit most tájháznak rendeztek be.

Működését tekintve igen korszerűnek számított a korában, hiszen a fúrt kútból géppel emelték ki a vizet. A rendezett környezetű torony nem kilátónak épült, így nem lehet körbenézni a tetejéről – ellenben a református templom tornyából igencsak gyönyörű panoráma nyílik, de erről később teszünk említést.

A víztorony belső tere egyelőre üres. Régi fotókból összeállított kiállítást tervez az önkormányzat, ami a mellette lévő focipályával kapcsolatban a helyi sportklub történetének állít majd emléket, vagy valamilyen helytörténeti kiállításnak ad majd helyet. Aki körbejárja a belső terét, a vaskos téglaoszlopait, az felfelfedezhet néhány orosz feliratot is. Ottjártunkkor sajnos egyikőnk se tudta lefordítani, és nagyon nehezen kivehető volt a szöveg, annyi viszont bizonyos, hogy nem a felújítást végző munkások valamelyike tudott oroszul és ő írta fel, hanem azok az orosz katonák, akik itt állomásoztak a második világháború után. Egyedül az 1944-es évszámot tudtuk megérteni a cirill betűkből. A felújítás során meghagyták ezt a feliratozott oszlopot eredeti mivoltában. Aki le tudja fordítani, az írja meg szerkesztőségünknek!

A tájház

A víztorony mellett egy kétfogatú tájház található. A fehérre meszelt épület kívül-belül csodaszép állapotban van a felújításnak köszönhetően. Belül az egykori paraszti élet mindennapjait lehet megtekinteni, ám ez nem egy hagyományos tájház, annál sokkal több.

A benne látható tárgyakat a helyiek adták össze, ki-ki azt, amije volt. Egyik részében a nemesi családok emlékeit őrzik, főként a Bobory család hátramaradt ereklyéi találhatóak itt meg, mint régi fényképek, vagy a birtokukról készült térképek. Megtekinthetőek itt régi cselédkönyvek, imakönyvek. Talán az egyik legtöbb írásos emlék Ádám Józsefről maradt meg, akinek a munkakönyve, igazolványa, bizonyítványa, valamint a neki címzett hivatalos levelek is láthatók. A kifüggesztett képek között a Pálfy család eredeti családi fotóit is megnézhetjük.

Az épület másik részében a parasztság használati tárgyai kerültek kihelyezésre. Itt is olyan kuriózumokat lehet megtalálni, mint például tűzoltóversenyek okleveleit, tablóképeket, rokkát.

A református templom

Ezzel szemben a református templom fehér falai várnak. Amikor belépünk a templomkertbe, egyből megakad a szemünk a kékre festett bejárati ajtón, amelynek félfájára az „ANNO 1787” dátumot vésték hajdanán. A református templom a maga egyszerűségével tud lenyűgöző lenni. A templom is felújításon esett át néhány évvel ezelőtt. A restaurátorok akkor fedezték fel, hogy az eredeti épület nyílászárói kék színűek voltak, így ezt a színt használták a felújításkor.

Ám nemcsak ez, hanem a karzat padjai is eredetiek. Aki felsétál oda, az már több mint 230 éves deszkákon ülhet. Ennél látványosabb a turisták számára is látogatható templomtorony. Az eredeti lépcsőkön felsétálva, a harangok alatt nézhetünk szét. Rálátunk a településre és tiszta időben akár a Mátrát is megcsodálhatjuk.

A tiszaszőlősi kirándulás utolsó megállója: az Erzsébet-fa lehet. Ezt a kocsányos tölgyet Sissi hercegnő halála után, országos program keretében ültették. Óriási ágai az ég felé merednek, amik lenyűgöző látványt nyújtanak. Érdemes itt pihenni, töltekezni, mielőtt elhagynánk a települést.

Ha a közelben jársz, akkor pedig érdemes ellátogatni Tiszaszentimrére is, ahol ugyanis szintén egy templom rejt érdekességeket. Itt írtunk a helyi templomban található Téglamúzeumról. Felfedezhetjük, hogy milyen más és más jelzéssel látták el a korabeli nemesek, egyházi személyiségek a téglákat, amelyekből a templom épült több száz évvel ezelőtt.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: