fbpx
Összes téma Kiskörei Vízlépcső

Így állít elő villamosenergiát a Kiskörei Vízerőmű

Kiskörén, a vízlépcsőnél felduzzasztott vizet nem engedik tovább hasznosítás nélkül, hanem villamosenergiát nyernek belőle. Az itt létesült vízerőmű a környék települései számára, valamint az országos hálózatba is továbbít tiszta, zöld, megújuló energiát. Az MVM Vízerőmű Kft. beosztott mérnöke, Varga Zoltán segít megérteni a vízerőmű működésének részleteit.

Összes téma Tisza-tó élmények

Mit kell tudnod a Tisza-tó medencéiről? Összegyűjtöttük!

Szinte mindenki tudja, hogy a Tisza-tavat öt medencére szokás bontani. Aki gyakran járja ezeket, az vélhetőleg ismeri a jellemzőit. Ám, a turistáknak és azoknak, akik csak ritkán járnak erre, a tó labirintusnak számít, és gyakran összemosódhatnak a medencék. Az alábbiakban összegyűjtöttünk minden hasznos infót a medencékről, hogy felkészültebben kezdhesd a csónakos szezont!

Tisza-tó élmények Összes téma

Porong, Szartos, Mirhó – ismered a Tisza-tó neveinek történetét?

Aki nézegette már a Tisza-tó térképét, az bizonyára láthatta, hogy telis-tele van érdekes földrajzi nevekkel, amelyekkel vélhetően korábban még sosem találkozott. Ezek megfejtésében Szuromi Rita történész -aki a Tisza-tó településeinek történelmét is kutatta- segít eligazodni, sőt megtudhatjuk azt is, az egyes települések honnan kapták nevüket.

Tisza-tó élmények Összes téma

Bosszúságot okoz, mégis ehető: ez a sulyom

A nyári kirándulások során rendszeresen találkozunk zöld levelével és barna termésével. A strandolóknak bosszúságot okoz, hiszen éles tüskéibe lépve azok könnyen belefúródnak talpaikba. Ám, a sulyomból valamikor étel is készült! Ismerje meg a sulymot, ezt az egyedülálló Tisza-tavi növényt, amit ugyan engedélyhez kötötten lehet csak szedni, de megvan a lehetőség arra is, hogy megkóstolja.

Egyéb

A Tisza-tó legöregebb fája: a Százéves fa

Egyik alkalommal, amikor a Tisza-tavon jártam, egy ismerősöm megemlített egy fát, ami már több mint százéves. Érdekessége, hogy száz évvel ezelőtt is Százéves fának hívták, valamint az, hogy egyesek szerint létezik, mások szerint nem. Utánajártunk az igazságnak és megtaláltuk a matuzsálemet.

Egyéb

A rejtélyes tiszaszőlősi aranykincsek emléke

1839. június 13-án több kilogramm aranykincs került elő Tiszaszőlős alatt, az ártérben. Jobbágyasszonyok találtak a leletre, az arany híre pedig bejárta a környéket és csupán néhány darab maradt fenn az utókor számára. Makkay János régész járt utána a kincsek történetének, az ő írásából szemezgettünk.

Egyéb

„Teli vót fogasom füredi nyergekkel”

Talán nem is gondolnánk, hogy a tiszafüredi nyergek nemhogy országos, de világhírűek voltak, hiszen még az Egyesült Államokban is ilyeneket használtak. A mesterség sajnos mára már kihalt, de az utókort gyönyörű fanyergekkel ajándékozták meg a készítők.