fbpx
Tisza-tavi Sporthorgász Kft. Berekfürdő Hortobágyi Nemzeti Park Tiszaderzs Kiskörei Vízlépcső Tisza-tó élmények Hortobágy Jász-Nagykun-Szolnok megye kikötő KÖTIVIZIG Tisza-tavi szálláshelyek

Megjelent a Tisza-tó hivatalos turisztikai magazinjának tavaszi lapszáma sok-sok túraajánlattal!

A Tisza-tó 50 éves évfordulójához kapcsolódik az I Love Tisza-tó magazin tavaszi lapszáma, de emellett rengeteg túraajánlatot és programlehetőséget is megtalálni benne.

Hortobágyi Nemzeti Park Hortobágy KÖTIVIZIG

Speciális rámpán keresztül jutottak ki a bajba jutott hódok Tiszaörvényen

Nemrégiben leürítették a tiszaörvényi szivattyútelep medencéit, ahonnan kimentették az ott maradt halakat is. A hétvégén viszont lakossági bejelentés érkezett, miszerint egy hód pár van a csillapítómedencében. A Hortobágyi Nemzeti Park Munkatársai egyből a segítségükre siettek és kiszabadították őket, de nem is akárhogyan!

Tisza-tó élmények Hortobágyi Nemzeti Park

Már ezres nagyságrendben gyülekeznek a darvak Hortobágyon – a héten elkezdődnek a darunéző túrák a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Az ősz beköszöntével megérkeztek az első, északról érkező vonuló darvak. Számuk azóta folyamatosan növekszik, így már több ezres csapatok tartózkodnak a Hortobágyi Nemzeti Park sekély vízállású területein, , így a héten megkezdődnek a darunéző túrák.

Tisza-tó élmények Hortobágy Összes téma Hortobágyi Nemzeti Park

Speciális terepjáróval bővült a Hortobágyi Vadasparkjának extra szafari programja

Nemcsk az afrikai szavannán, hanem a Hortobágy pusztáján is van lehetőség szafarizni, így közelebbről megismerhetőek a vadlovak, vagy éppen a rekonstruált őstulkok. A nemrégiben átadott új szafari terepjárónak köszönhetően ismét lehetőség van átélni ezt a programot a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának területén.

Hortobágyi Nemzeti Park Tisza-tó élmények Összes téma Hortobágy

A Hortobágy kevésbé ismert csodája: Egyek-pusztakócsi mocsarak

Csupán néhány kilométerre található Tiszafüredtől az Egyek-pusztakócsi mocsarak világa. Megtekintésére érdemes egy napot szánni. Aki a Hortobágy adta szabadságot szeretné átélni, elidőzni a „kis Tisza-tónak” is nevezhető Fekete-réti mocsárnál vagy megismerni a madárrepatriáló telep munkáját, annak érdemes szendvicsekkel és innivalóval felszerelkezve megcélozni ezt a talán kevésbé ismert, de annál csodálatosabb helyet.

Szent Dömötör napi Behajtási Ünnep és Darufesztivál fotó Hortobágyi Nemzeti Park
Tisza-tó élmények Tisza-tavi hírek Hortobágy Hortobágyi Nemzeti Park Összes téma élővilág Túra Hírek

Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep és Darufesztivál vár a Hortobágyi Nemzeti Parknál

Az ősz beköszöntével újra megrendezésre kerül a Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep és Darufesztivál. Az eseményt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Hortobágy Község Önkormányzata és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. közös szervezésében, az aktuális járványügyi korlátozások megfelelő betartása mellett rendezik meg.

Összes téma Tisza-tó élmények Hortobágy Hortobágyi Nemzeti Park

Teszt: ilyen egy e-kerékpártúra a Hortobágyon

A Hortobágyi nemzeti park 15 db elektromos rásegítésű kerékpárt kapott az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtól (AÖFK), amelyekkel a jövőben több tízkilométeres túrákat fognak vezetni. Egy ilyen túrára kalauzolt el bennünket a nemzeti park és azt kell mondanunk, szívből ajánljuk a sportos és kevésbé sportos természetjáróknak egyaránt.

Tisza-tó élmények Hortobágy Összes téma Hortobágyi Nemzeti Park

Ugrásszerűen nőtt a darvak létszáma – közel százezer daru éjszakázik most már Hortobágyon

Alig egy hete számolt be a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága arról, hogy megkezdődött a darvak gyülekezése a Hortobágyon. Akkor a természetvédelmi őrök közel tízezer példányt regisztráltak (9800 pld.). A legutóbb végzett számlálás eredménye pedig még a szakembereket is megdöbbentette: megtízszereződött a darvak állománya a Hortobágyi Nemzeti Parkban!