A TulipGarden Tisza-tó története
2021-ben nyitott meg a TulipGarden Tisza-tó, ami azóta töretlen sikerrel halad előre. Az Abádszalók és Kunhegyes között található földön Tóth Diána minden évben nevelgeti azt a csodát, ami idén várhatóan április elején virágba borul. Az első alkalommal, három éve közel 50.000 tulipánhagymát ültetett el, majd a hatalmas népszerűség miatt a következő évben már 120.000 db került a földbe, tavaly pedig már több mint 155.000-re emelte a számukat.
Tulipánok, nárciszok, jácintok tömkelege
Nárciszok és jácintok is kibújnak a földből, amelyek hagymái a tulipánokkal együtt Hollandiából érkeztek a Tisza-tóra.
– Idén minden eddiginél több tulipánhagymát ültettünk el: ezekben a pillanatokban 200.000 színpompás virág várja a pillanatot, hogy kibontsa virágát. A tervek szerint április 6-án nyitunk, de a természet rendjébe nem tudok és nem is lehet beavatkozni, úgyhogy a nyitás pontos dátumáról a TulipGarden Tisza-tó Facebook oldalon lehet majd olvasni – fogalmazott Diána.
Az elmúlt években megjelent az igény a tulipánhagymák vásárlására is, ami persze idén is folytatódik, sőt mi több – ha minden a tervek szerint alakul – még tulipáncsokrot is lehet házhoz rendelni.
Fotózás, csoki, helyi termékek
Nemcsak szedni lehet majd a virágokból, hanem fotózkodni is lehet a csodálatos kertben.
– A bemutatókertben több mint 52 fajta várja a vendégeket, ahol megtekinthetik őket és fotózkodhatnak köztük a látogatóink. Rendszeresen vannak nálunk fotózások, és azt is meg kell említsem, hogy kutyával is látogatható a kertünk, akik szintén szeretik szaglászni a virágainkat – fogalmazott.
A várhatóan május 5-ig tartó tulipánszüret során különféle programokkal is kedveskedik a látogatóknak Dia és a csapata. Hétvégenként kézműves vásárban lehet a helyi termelők portékái között bogarászni, valamint a gyerekeknek is készülnek programokkal.
– Tavaly óta már nekünk is van saját csokink, ami tulipánsziromból készült krémmel töltött meg az „Egy csepp Tisza-tó” csokimanufaktúra vezetője, Szabó István. A tulipánoknak a szirmai jellemzően ehetőek, míg a többi részük mérgező, így nem ajánlom a fogyasztásukat! – emelte ki Dia.
Tervezett nyitvatartás
Április 6-tól május 5-ig (és persze május 1-jén is), csütörtöktől vasárnapig 9:00-tól 18:00-ig. A tulipánok áráról és a további részletekről a Tulip Garden Tisza-tó Facebook oldalán lehet tájékozódni.