fbpx
Tisza-tó élmények A Tisza-tó emberei

Tiszai szemétből készít ajándéktárgyakat az abádszalóki Telekes Attila

Az abádszalóki Telekes Attila a Tisza-tó egyik legizgalmasabb projektjét tudhatja magáénak és egyben egy kisebb megoldást is talált a tiszai szemét újrahasznosítására. A folyóból kihalászott szemetet otthoni műhelyében dolgozza fel és új életet lehel beléjük: tollakká és más használati tárgyakká alakítja, aminek az eladásából befolyt összeget a szőke folyónk megtisztítására fordít. Sztorija ennél azért több, így hadd mutassuk be őt és projektjét!

Hulladékkezelés PET Kupa

724 tonna hulladék került begyűjtésre és feldolgozásra a Tisza ukrajnai forrásvidékén

A háborús helyzet sem állíthatta meg a PET Kupa és a Diageo közös, a Tisza ukrajnai forrásvidékén zajló CALL-Action programját. A nehéz körülmények és mindennapos áramkimaradások ellenére a résztvevők kevesebb mint egy év alatt teljesítették, sőt immár öt százalékkal meg is haladták a projekt kétéves időszakára vállalt célértéket. 724 tonna szelektív hulladék begyűjtése és feldolgozása valósult meg. Az elszántság változatlan, a program idén is folytatódik – közölte a PET Kupa.

Hulladékkezelés PET Kupa Összes téma

Összehangolt munkával több mint 7 tonna Tiszából kigyűjtött hulladék hasznosul újra

A vízügy és a PET Kupa együttes munkájának köszönhetően az elmúlt hetekben összesen 22 tonna hulladék kitermelésére és feldolgozására került sor a Felső-Tiszán. A vízügy hatodszor vetette be a magyar fejlesztésű, vásárosnaményi gépsort, amellyel a Tisza sodrásával érkező teljes hulladékmennyiség háromnegyedét sikerült megfogni. A PET Kupa gyorsreagálású hulladékkezelő csapata 7,1 tonna hulladékot válogatott anyagfajtákra, aminek köszönhetően – csupán PET palackból -, hozzávetőlegesen több mint 300 ezer darabot tömörítettek és báláztak be újrahasznosításra. A kitermelt hulladék így már nem szennyezi tovább a folyó alsóbb szakaszait, ami óriási eredmény, hiszen nagyságrendileg akkora mennyiség, mint amennyi szemetet egy-egy nyári verseny alatt a PET Kupa csapatai napokon keresztül gyűjtenek össze.

PET Kupa Összes téma

Öt és fél tonna hulladékot válogatott át a PET Kupa csapata Kiskörén

Egy GPS jeladóval ellátott PET-palackot találtak a Kiskörei Vízerőmű előtt a PET Kupa önkéntesei. A palackot a Hulladékmentes Tisza projekt keretében, a Tiszai PET Kupa jelölte meg és indította útnak 2020 júliusában. A palack akadálytalanul tette meg a több száz folyamkilométeres távot, de fennakadt abban a közel egy hektáros hulladéktorlaszban, ami az idei áradások után alakult ki a duzzasztómű előtt. A torlaszt a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) munkagépekkel számolta fel és emelte a partra, a hulladék szétválogatásban pedig a PET Kupa önkéntesei nyújtottak segítséget. A válogatás közben egy iskolás gyermek tollából született palackposta is előkerült.

PET Kupa Összes téma Tisza-tó élmények

Palackpostát találtak Kiskörénél a szemétválogatás közben, az írója segítséget kért

“Kedves Idegen!” – kezdődik annak a vízbe dobott palackopostának az üzenete, amit a PET Kupa önkéntesekből álló csapata meg Kiskörénél, szemétátválogatás közben. Az anonim szerző segítséget kért, és nem is kerülhetett jobb kezekbe az üzenete, mint a PET Kupásokhoz, akik mindezt Facebook oldaláukon is megosztották.