
Szeld a habokat a Tisza-tavon! Mutatjuk a 2022-es kikötői árakat!
Összegyűjtöttük a Tisza-tavi kikötők díjait és szolgáltatásait, így neked már csak mazsoláznod kell belőle!
Összegyűjtöttük a Tisza-tavi kikötők díjait és szolgáltatásait, így neked már csak mazsoláznod kell belőle!
Tiszanánán idén fejeződött be a strand és a kikötő fejlesztése, és továbbra is hű maradt a nevéhez a Tisza-tó egyik legvarázslatosabb partja.
Tiszaszőlős Községi Önkormányzata közel 140 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a „Tiszaszőlősi kétfogatú tájház és víztorony turisztikai célú hasznosítása, kikötő fejlesztés megvalósításával” című pályázatukra.
250 millió forintból újul meg a Tiszanána-Dinnyéshát kikötője és strandja, januárban a kotrási munkálatokat kezdték meg. Dr. Tóth József, a település polgármestere elmondta, jelenleg a kotrási munkálatok első ütemét végzik.
Május 1-re elkészül a kiskörei kikötő felújítása és annak környezete is megújul – közölte lapunkkal Magyar Csilla, a település polgármestere.
Az első nyaralóhajó már a Tisza-tavon van, és most már a második is mellé került. Május végére a 10 hajós flotta összes darabja is ott lesz. Kedd reggel, a tiszafüred-örvényi Szabics Kikötőben került vízre ez a darab, amivel 2020-ban bárki szelheti a habokat!
Az első nyaralóhajó már a Tisza-tavon van, és most már a második is mellé került. Május végére a 10 hajós flotta összes darabja is ott lesz. A nyaralóhajózás legfontosabb kérdéseit válaszolta meg lapunknak Környei Balázs és Baráth Gergely, a MAHART két illetékes kollégája.
A cél az, hogy a káros szenvedélyekkel eltöltött idejüket inkább hasznosan töltsék a fiatalok.
Igaz, hogy még kissé hideg van ahhoz, hogy márciusban vagy áprilisban üljünk csónakba, de az ébredő természetet nemcsak a partról érdemes szemügyre venni. Teszteltük az utat Önök előtt.