
Defibrillátorral bővült a Stég Szabadidőközpont
A cég saját forrásából, támogatás nélkül vásárolt félautomata újraélesztő készüléke bárki számára elérhető lett a kerékpárosok és kirándulók által kedvelt helyen.
A cég saját forrásából, támogatás nélkül vásárolt félautomata újraélesztő készüléke bárki számára elérhető lett a kerékpárosok és kirándulók által kedvelt helyen.
Tiszaderzs-Tiszaszőlős között, a tél folyamán egy pallóutat épített ki a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. azzal a céllal, hogy új horgászhelyek létesüljenek. Azóta a turisták is előszeretettel felkeresik és sétálnak végig rajta.
VIDEÓVAL | A rendőrök a Tisza-tó mellett mind a szárazföldön, mind a vízen vigyáznak a nyaralók biztonságára és a szabályok betartására.
Három hal fogási tilalma már lejárt, helyette új került a tiltólistára.
Legutóbb a húsvéti hagyományokról kérdeztünk benneteket, most pedig a kedvenc programjaitok után érdeklődünk.
A garda, domolykó, paduc és a szilvaorrú keszegtöbb halfaj is a listán van május 31-ig.
Áprilistól folyamatosan lesznek a haltelepítések, először a csukával és a compóval kezd a halasítást végző Tisza-tavi Sporthorgász Kft.
Tiszaszőlőstől nem messze található a Tisza-tó legszebb nevű szigete, az Aranyosi-sziget. A község nem közvetlenül a tó mellett található, mégis szervesen kapcsolódik annak mindennapjaihoz. A település korábban közigazgatásilag Tiszafüredhez tartozott, leválása óta az önkormányzat szépíti és fejleszti a községet. Utak épültek, megújultak a közintézmények, pályázatokon elnyert támogatásból megújuló energiát használnak a közintézményekben, biomasszával fűtenek az idősek klubjában.
A korábbi évek stagnáló bevétele után számottevő növekedést ért el tavaly a horgászjegyek értékesítéséből a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatóján.
Ugye Ön is egyetért azzal, hogy a vízpart adta lehetőségeket leginkább egy remek stéggel lehet megfelelően kihasználni? Ahány vízpart, annyi elképzelés, annyi ötlet merülhet fel egy stég építésével kapcsolatban. Ha készíteni szeretne egyet, esetleg a már meglévő felújításra vagy bővítésre szorul, van az Ön számára néhány hasznos tanácsunk.
A Magyar Haltani Társaság minden évben szavazást indít, hogy megválasszák az év halát.
Turista állami horgászjegyet (és 14 év alatti gyermek díjmentes területi horgászjegyét) a Tisza-tavat felügyelő Sporthorgász Nonprofit Kft-nél, számos horgászboltban, kikötőben, sőt még online is lehet váltani. Azonban az újonnan ideérkezők nem biztos, hogy tudják, milyen halra, merre érdemes horgászni?! Most ehhez adunk egy kis útmutatót.
Az Aponyháti-csatornánál több tonna hal jelent meg és az oxigénhiány jeleit mutatták.
A cél az, hogy a káros szenvedélyekkel eltöltött idejüket inkább hasznosan töltsék a fiatalok.
A Tisza-tavat bátran nevezhetjük horgászparadicsomnak, hiszen az itt pecázóknak több élményben lehet részük, mint az ország több vizén. A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. néhány ötletet ad az ideérkező horgászoknak.