
Okotóber 5-től november 30-ig nem lehet áthajtani a vízlépcső üzemi hídján
A Kiskörei Vízlépcső rekonstrukciója miatt nem lehet közel két hónapon keresztül áthajtani az üzemi hídon.
A Kiskörei Vízlépcső rekonstrukciója miatt nem lehet közel két hónapon keresztül áthajtani az üzemi hídon.
250 millió forintból újul meg a Tiszanána-Dinnyéshát kikötője és strandja, januárban a kotrási munkálatokat kezdték meg. Dr. Tóth József, a település polgármestere elmondta, jelenleg a kotrási munkálatok első ütemét végzik.
A vízlépcső felújítási munkálatainak következő szakasza a zsilip felújítása, ezért nem haladhatnak át a hajók.
Május 1-re elkészül a kiskörei kikötő felújítása és annak környezete is megújul – közölte lapunkkal Magyar Csilla, a település polgármestere.
Magyarország egyetlen vegyes használatú közúti és vasúti átkelője, a kiskörei Tisza-híd felújítása miatt jövő szerdától, március 27-étől május 14-éig pótlóbuszok járnak majd Kisköre és Abádszalók között – tájékoztatta a MÁV Zrt. kedden az MTI-t.
Mintegy hárommilliárd forint európai uniós, illetve hazai forrásból indulnak fejlesztések Tiszafüreden, a beruházások egy része már megkezdődött – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere az MTI-vel.