Látnivalók
Poroszló egyszerre szól a nyugodt pihenésről és az aktív kikapcsolódásról. A vízközeli élményekben élen jár a település, hiszen a strandolás, a horgászat, a csónakázás is megtalálható itt. Ha a 33-as főközlekedési útról letér, fogadó településként Poroszló köszönti Önt. Már az útról látszik a Tisza-tavi Ökocentrum magas tornya, ami emblematikus épületté vált a két templomuk mellett. Községüket néhány ezer lakos alkotja, akik kedvesen útbaigazítják a turistát, ha annak bármilyen kérdése lenne. Az épített látnivalóik közé tartozik katolikus és református templomuk, az Ökocentrum és a területén lévő tájház. Az utóbbiakban az idelátogató megismerheti a Tisza-tó élővilágát és az egykori vidéki életet.
Természeti látnivalók
A vadvízi világ lehetőséget nyújt horgászatra, vadászatra, strandolásra, de a parton lévők sem maradnak program nélkül, mert lehetőség van csodálatos környezetben való kerékpározásra, lovaglásra. A Tisza-tavi Madárrezervátum, mely a Világörökség része, a kikötőkből szervezett túrákon keresztül látogatható. A poroszlói ősszikeseken a mai napig fennmaradt a lovaglási lehetőség, miközben megfigyelhető a ritkaságszámba menő túzokkolónia.
Strand, welness
A vízközeli élményekben élen jár a település, hiszen a strandolás, a horgászat, a csónakázás is megtalálható náluk. A szabadstranduk kormányzati forrásból 2020. június 30-ra teljesen megújult. A strand új homokréteget kapott, és az azt határoló rámpán egy sétány került kialakításra. Lecserélték az öltözőfülkéket, megújult a több mint 20 éves vizesblokk, elektromos töltőhelyet alakítottak ki és a szabadstrand kínálata is bővül vízi játékokkal.
Rendezvények
A Fogathajtó Verseny mellett a Kakas-szépségverseny és Bográcsfesztivál, az Ökocentrum hosszú éjszakája, az Operett Gála, a Poroszlói Gazdák Napja, a Pünkösd és az Államalapítás Ünnepe rendszeresen idecsalogatja a környéken lévőket.
Kultúra, hagyományok
2019-ben megújult a poroszlói tájház, ami népi élet hagyományainak bemutatásával várja az érdeklődőket.
Történelmi háttér
Poroszló ősi település a Tisza jobb partján fekszik. Jelentős útvonalak csomópontja ez a tájegység, mert a „kezdetek” óta ez az egyik legalkalmasabb átkelőhely a Tiszán. Jelentős számú lakossága miatt önálló plébániája volt. A korszak Poroszlójának meghatározó famíliája a Graefl család volt. Graefl Károly volt az, aki a faluban lévő kastélyt építtette 1872-ben.
Napjainkban a már kevesebb mint 3000 fős lakosság mezőgazdaságból és az 1970-es nagy árvíz után megépített kiskörei vízlépcső, valamint az ahhoz tartozó víztározó (Tisza-tó, melyhez Poroszló terültéből vették el a legtöbbet) létrejötte óta idegenforgalomból él („A Tisza-tó kapuja”).