fbpx
Egyéb

Két mentőhajó is szolgálatba állt a Tisza-tónál

Tiszafüreden lesz a bázisa annak a két mentőhajónak, amelyeket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adott át ma a Tisza-tó Mentőscsoportnak és a Jász Búvár Egyesületnek.

A tiszafüredi Szabics Kikötőben tették vízre azt a két új mentőhelyót, amely ezentúl baj esetén a Tisza-tó egészén fog szolgálatot teljesíteni.

A mentőhajók a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság projektjének keretében érkeztek a Tisza-tóra, az országban 12 darabot osztotak szét belőlük – mondta el a hajók átadásán dr. Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Vészhelyzetkezelési Főosztályának vezetője.

Ezzel egy nagyszabású projekt zárult le, amely során többféle eszközöket is kapott a két önkéntes mentőcsoport, amellyel az árvízi mentést és a földi erdőtűzoltást is el tudják végezni: többek közt quadot, búvárfelszerelést, komplett védőfelszerelés-szetteket, tűzoltó szakfelszereléseket, árvíz- és lakosságvédelmi gépjárművet is kaptak.

A hajók 50 fő befogadására alkalmasak, de jármúvet, sőt még jószágokat is fel lehet rájuk tenni.
Az elejük a víz síkjában lenyílik, így nagyban megkönnyíti a mentőmunkálatokat, illetve a ki- és a beszállást.
A hajók kis merülésűek és teljes merüléssel is jól tudnak működni.
A katasztrófavédelem szonárral is felszerelte mindkettőt, ami a keresésben tud sokat segíteni.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés alelnöke az átadáson kiemelte, hogy a Tisza-tavi térség kiemelten fontos turisztikai terület a vármegyénkben, valamint, hogy a közgyűlés egyik elsődleges feladata a terület-, ezen belül is a turisztikai fejlesztés, amelynek kiemelten fontos területe az itt lakók és a térségbe érkezők biztonsága.

Ujvári Imre, Tiszafüred város polgármestere az átadáson elmondta, a Tisza-tóra és a Tiszafüredre érkező turisták visszajelzéseikben elmondják, biztonságban érzik magukat itt, ami a hivatásos és az önkéntes mentőszervezetek munkájának köszönhető. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy a baj legtöbbször akkor történik meg, amikor az emberek nem tisztelik a természetet és alábecsülik annak erejét.

Az átadás során Kövér Gábor, a Tisza-tó Mentőcsoport vezetője megköszönte a hajókat és a korábban kapott eszközöket, és elmondta, a hajók jó helyre, felkészült önkéntesekhez kerültek. Túri Béla, a Jász Búvár Egyesület elnöke is köszönetét fejezte ki, majd hozzá tette, hogy a BM OKF többféle képzéssel és eszközzel támogatta munkájukat.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d