A Lépcső Bisztró egyedüli Tisza-taviként került be a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség döntőjébe. A csapat az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját keresi, amire a hallépcső melletti bisztróra is lehet szavazni november 12-ig az alábbi képre kattintva, majd a kép kedvelésével.
Idén első alkalommal hirdeti meg a MAKETUSZ az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója díjat. A döntőbe olyan kiemelkedő szolgáltatást nyújtó szálláshelyek és vendéglátóhelyek kerültek be, akik az alapvető kerékpárosbarát kritériumokon túl arra törekednek, hogy fejlesszék és bővítsék a már meglévő kerékpárosbarát szolgáltatásaikat, és kedvezményekkel tegyék vonzóbbá a bringások számára az ottlétet.