-Írta: Szendi Hajnalka-
Először tartanak Sarudon Kukorica Fesztivált szeptember 30-án, szombaton. A családi napon minden a kukoricáról és a hagyományőrzésről fog szólni.
“Sarudnak két nagyszabású, hosszú évekre visszanyúló hagyományos nyári rendezvénye van: az egyik a nyár eleji Péter-Pál napi Aratóünnep, míg a másik a nyár végi Sarudi Lakodalmas. Utóbbit idén sajnos nem tudtuk megrendezni, de szerettünk volna egy olyan rendezvényt, amelyre egyaránt szívesen kilátogatnak a faluban élők és a turisták is. Így született meg a közelgő ősz jegyében a Kukorica Fesztivál gondolata, ahol egész napos aktív kikapcsolódásra várja a családokat és a baráti társaságokat Sarud Község Önkormányzata szeptember 30-án! Ez a nap a kukorica körül forog majd, legyen szó vetélkedésről, játékról, kézműves alkotásról vagy akár a gasztronómiáról – mondta el Tilcsik István, Sarud polgármestere.
Színes programok a kukorica jegyében
A nap kukoricatörő-versennyel indul, amelyre várják a csapatok jelentkezését és nagyon remélik, hogy az Aratófesztiválhoz hasonlóan itt is sokan megmérettetik magukat. A csapatokra rá is fér majd a buzdítás, ugyanis ez a munka egyáltalán nem könnyű.
A feladat szerint a Tilcsik Farm melletti kukoricaföldön kell majd egy adott távon kukoricát törni, utána a szárvágás, kévekötés fog következni. Amelyik csapat a leghamarabb végez a kijelölt távon, az nyer. A versenyre nevezni szeptember 29-ig lehet és az indulókra értékes nyeremények is várnak.
Aki kicsit lazábban kezdené a napot, azt a faluközpontban várják. 10:00-kor kitárja ajtaját a büfé, ahol helyben, a kemencében frissen sütött kukorica görhe és kenyérlángos, valamint főtt kukorica választható kóstolójegy ellenében. Az ételekkel kapcsolatban Tilcsik István megjegyezte, a helyiek közül többen jelezték már, hogy alig várják a görhét, ugyanis gyermekkorukat idézi ez az étel.
A főzőversenyen a családok, baráti társaságok akár maguk is főzhetnek, tűzifát biztosít az önkormányzat.
– Szeretnék , ha a Kukorica Fesztivál egy egész napos kikapcsolódást biztosítana a kilátogatóknak, így délben indulnak a programok a Ligetben. Vass Éva tanárnő -aki a Sarudi Lakodalmas egyik ötletgazdája és lebonyolítója volt-, a sarudi óvónőkkel és tanárnőkkel közösen várja a gyerekeket és a felnőtteket kézműves foglalkozásokra – mondta a polgármester.
A hagyományőrzés is megjelenik a programban, így lesz
- csutkababa-készítés
- morzsoló verseny
- csutkatorony-építés
- kukoricaszemkép-készítés
Az önkormányzat műhelyében már készülnek a népi fajátékok, amiket a gyerekek a rendezvény ideje alatt ingyen használhatnak. Az iskolaudvaron pedig elektromos kisautókat lehet kipróbálni. A település első embere kihangsúlyozta, hogy a gyerekek már javában alkotnak az Ősz jegyében. Az ő műveiket a Teleházban állítják majd ki, amit a fesztivál ideje alatt meg lehet tekinteni és a Ligetben a legjobbak készítőit jutalmazzák is.
Kukoricaés ételekkel is készülnek
A Ligetben tartandó ebéd is alkalmazkodik a fesztivál tematikájához, így lesz marhapörkölt kukorica puliszkával és párolt zöldséggel.

– A faluban már egy összeszokott csapat készíti ilyen eseményeken az ételeket. Legyen szó lakodalmas menüről, Katalin napi bálról, vagy akár bibliai ételekről – tette hozzá Tilcsik István.
Mindemellett karácsonykor már hatalmas sikert aratott a süteménysütő verseny, amit most is meghirdettek. A süti lehet édes, vagy sós, a lényeg, hogy tartalmazzon valamilyen formában kukoricát. A polgármester örömmel jelentette be, hogy elfogadta meghívásukat a Magyarország Étele és a Magyarország Tányérdesszertje ötletgazdája: Friedrich Antal séf is, aki a sütisütő verseny zsűrijének elnöke lesz. A séf az önkormányzat oldalán már egy videó üzenetet is küldött az indulóknak.
Zenés programok a sarudi Kukorica Fesztiválon
15 órától a debreceni Szeredás Népzenei eEgyüttes Alföldi gyermeklakodalmasra várja majd a gyerekeket, a műsor végén pedig közös táncházat is tartanak.
16:30-kor indul majd el a Ligeti mulatság a debreceni zenésszel: Gyújtó Gyuszival, aki retró, rock és mulatós zenékkel készül.
Tilcsik István kiemelte, szerettek volna egy olyan elemet is szerepeltetni a műsorban, amely egyrészt látványos, másrészt pedig jelképezi a sötétség és a világosság örök körforgását. 19:30-től fellép a Genesis tűzzsonglőr csoport akik az ország számos pontján kápráztatták már el a közönséget.
A polgármester zárásként megjegyezte: – Nagyon lelkesen készülnek a fesztiválra. A napokban már a faluba érkezőket egy különleges dekoráció fogadja és hamarosan a Ligetet is felöltöztetik. Bízik abban, hogy egy olyan rendezvényt sikerült megálmodni, amit mindenki a magánénak és Sarudénak érez és évről – évre együtt formálódik majd a faluval. Várunkk mindenkit sok szeretettel Sarudon szeptember 30-án!
A további részleteket a Facebook eseménynél lehet elérni.