fbpx
Tisza-tó élmények

Hullócsillagok éjszkája a Hortobágyon

Augusztus a meteorok hónapja. A Perseidák minden bizonnyal a legnépszerűbb meteorraj mind közül. Bár a csillaghullás egy széles intervallumban, július közepétől augusztus végéig észlelhető, a Perseidák meteorraj augusztus közepén éri el maximumát, ekkor a leglátványosabb. Ezekben a napokban tartja meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Hullócsillagok éjszkája című többnapos rendezvényét.

A meteorraj első megfigyelése csaknem kétezer évvel ezelőttre tehető. Minden évben a Föld áthalad a Swift-Tuttle üstökös keringési pályáján. A Perseus csillagkép felől érkező Perseidák hullócsillagai ennek az üstökösnek a Föld légkörébe lépő és ott felizzó, elégő törmelékei.

Az üstökösök időről időre a belső Naprendszer felé haladnak. Minél közelebb érnek a Naphoz, felszínük annál jobban felmelegszik, maguk mögött hagyva törmelékeiket, amit a Föld a gravitációs ereje miatt a légkörébe vonz. Amint beérnek a légkör felső részébe, felizzanak, ezért olyan fényesek a meteorok.

A meteorraj maximuma általában augusztus 11, 12 vagy 13-ára esik. Idén augusztus 10-13 között ismét megfigyelhetjük „Szent Lőrinc könnyeit” a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által megrendezésre kerülő Hullócsillagok éjszakája hagyományos rendezvény keretein belül.

A minden évben bekövetkező meteorzápor maximuma idején akár 70-100 db hullócsillagot is megfigyelhetünk óránként, ráadásul idén a fogyó Hold fénye sem fogja zavarni a páratlan látványt. A fényszennyezés-mentes hortobágyi égbolt olyan csodái mellett, mint a Tejút, a sziporkázó csillagok és a távcsővel megfigyelhető halvány mély-ég objektumok, láthatjuk a Szaturnuszt, majd később a Jupitert is.

A hullócsillagok megfigyelése kiváló esti programlehetőség. A Hortobágyi Nemzeti Parkban hullócsillag megfigyelő túrákat szervezünk augusztus 10-én (csütörtök), 11-én (péntek), 12-én (szombat) és 13-án (vasárnap) az alábbi helyszíneken: Hortobágyi Vadaspark, Mátai Ménes, Hortobágy-Halastó, Szálkahalmi tanösvény, Pusztai Állatpark.

A programok kora délután kezdődnek, így az idelátogatókat 14:00 és 23:00 óra között várjuk színes programjainkkal. Amatőr és képzett csillagászok lézermutató és csillagászati távcsövek segítségével mutatják be az égbolt látható csillagait, egyéb égi jelenségeit.

Rendezvénysorozatunk idén rendhagyó módon egy egész napos programmal színesedik a Telekom szervezőinek jóvoltából. Aktuális információkról a honlapunkon tudnak tájékozódni.

További információk: https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/1784/hullocsillagok-ejszakaja-a-hortobagyon 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: