A Tisza-tavi Horgászmúzeum alapítója Gönczi Gyuri bácsi, az egykori csepeli horgászboltos, aki évtizedek alatt gyűjtötte össze vásárlóitól, ismerőseitől azokat a horgászeszközöket, felszereléseket, kiegészítőket, amelyet Balatonalmádiban mutathatott be először a nagyközönségnek.
A nagysikerű gyűjtemény 2015-ben az utcára került, mert a múzeumnak otthont adó épületből Gyuri bácsinak ki kellett költöznie.

Az eszközök egy részét az éppen akkor befejezés alatt álló Hatvani Vadászmúzeum különálló gyűjteményeként mutatják ma be, azonban a horgász relikviák fennmaradó részének nem volt helye. Erről az állapotról akkoriban az országos napilapok is beszámoltak, ami alapján az Élményfalu Sarud ötletgazdája, Kücsön Gyula párjával felkereste Gyuri bácsit, hogy egy esetleges együttműködés lehetőségét megvizsgálják.
A személyes találkozás során derült ki, hogy Gyuri bácsi évtizedeken keresztül Sarud mellett horgászott, így gyorsan megszületett a megállapodás, hogy a gyűjtemény új otthona Sarud lesz.
Annak érdekében, hogy a Tisza-tavi Horgászmúzeum megfelelő környezetben mutatkozzon be, a település középpontjában egy öreg parasztházat újítottak fel teljesen, ahol a gyűjtemény 2016. májusában mutatkozott be Sarudon a nagyközönség számára, azonban 1 év működés után be kellett zárni, mert nem tudta kitermelni a nyitva tartás költségeit.
Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy a fenntarthatóság érdekében a múzeumot egy olyan közösségi központ részeként lenne érdemes újranyitni, ahol több szabadidős program várja a vendégeket és így optimalizálhatók a működtetés költségei.
A falu központjában található VARSA épülete évtizedek óta igazi funkció nélkül árválkodott várva azt a lehetőséget, hogy újra élettel teljen meg, és új, vonzó programokkal járuljon hozzá a falu fejlődéséhez.
Az Élményfalu projekt keretében 2022-ben fejeződött be az épület felújítása kifejezetten alkalmassá téve az épületet egyedi turisztikai programok befogadására – a Kisfaludy Zrt. panziófejlesztési támogatásának segítségével.
A tervek szerint a VARSA épülete az Élményfalu Sarud új faluközpontjaként fogadja a településre érkező vendégeket, s új néven, VARSA ÉLMÉNYPORTA-ként egy vonzó szabadidőközpontja lehet a falunak.
A VARSA ÉLMÉNYPORTÁBAN az alábbi funkciók kapnak helyet:
- Tisza- Tavi Horgászmúzeum
- Aprópolisz Sarud
- az ország második Playmobil szerepjátszóháza (hamarosan nyitjuk)
- HuculUdvar Lovasközpont
- Apraja Farmja Parasztudvar
- A Tisza-tavi MiniZoo + kisállat simogató (felépítése folyamatban)
- VARSA KÁVÉZÓ
- Élményfalu recepció + információs központ
- Szálláshelyek
A Tisza-tavi Horgászmúzeum megnyitásával teljessé válik az Élményfalu Horgászturisztikai szolgáltatásainak a köre, ami által a horgászok kedvelt pihenőhelyévé válhat Sarud. A Tisza-tó Fishing Horgászbázis a horgászok minden igényét ki tudja elégíteni Sarudon, amivel szinte egész évben vonzó célpontja lehet a vízparti hobbi szerelmeseinek.
A Tisza-tó Fishing Horgászbázison horgászbolt, horgász egyesületi ügyintézés, kikötőhelyek és bérelhető csónakok, közvetlen vízparti bérelhető mobilházak, bérelhető lakóhajók várják a felnőtt horgászokat, s egész nyáron horgász gyerektáborokat szerveznek a gyerekek számára.
A horgászmúzeum megnyitásával rossz idő esetén/ kapástalan időszakokban is programot tud kínálni a Tisza-tó partjára látogató pecások számára.
A horgászmúzeum egy magángyűjtemény, ami Gönczi Gyuri bácsi ötletét és kezdeményezését felkarolva és folytatva mutatja be a horgászbotok, horgászorsók fejlődését, a legnépszerűbb márkákat, trófeákat és a horgászathoz tartozó kiegészítőket.
Legkülönlegesebb egysége a gyűjteménynek Cservenák Péter, a hazai horgászok körében egyik legsikeresebbnek tartott műcsali, a CHERVY wobblerek gyártójának hagyatéka, emléktárgyai.
A horgászmúzeum a nyári időszakban 09:00- 18:00 óra között várja vendégeit.
Belépő árak:
Felnőtteknek: 1,000 Ft/ fő
Gyerekeknek: 700 Ft/ fő (6 év fölött)
A Horgászmúzeum megnyitásával együtt megnyílik Sarud új idegenforgalmi szolgáltató központja, és a VARSA Kávéház is.