fbpx
Tisza-tó élmények

50 éves a Tisza-tó, s vele együtt az Abádszalóki-medence is

Abádszalók a Tisza-tóhoz kötődő üdülőhelyi funkció révén speciális szerepkörre tett szert és a látogatók körében igen népszerű a település.

Abádszalók, az őskorban is lakott település

A település gyökerei az őskorig nyúlnak vissza. A területen szórványosan olyan leleteket találtak, amelyek bizonyítják, hogy már az ősközösség óta lakott hely volt. Időszámításunk kezdetén jazigok telepedtek le, akik már ekkor a hely adottságait kihasználva kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek. A folyó természetes vízi út, használata már a neolitkori kereskedelemben is szerepet játszott.

A honfoglalás után két település jött létre: Abád és Szalók. Az Abádi rév hosszú ideig fenyőtutajozás szempontjából is igen jelentős volt. Környéke nemcsak a kiváló kereskedelmi funkció miatt népesült be, hanem letelepedésre bíztató tényezőket szolgált a halgazdag Tisza, illetve a dús füvű legelő is. Elsősorban halásztelepülés volt Abád is és Szalók is.

A Tisza szabályozása előtt

A Tisza szabályozása előtt Abádszalók határának nagyobb része nádas, mocsaras terület volt. Döntő fordulat a Tisza szabályozása után következett be, mivel a lecsapolással több ezer holdat tettek termővé. Mindkét ősi település területének körülbelül fele vált ekkor művelhető területté.

Az 1960-as években merült föl az Alföld öntözési rendszerének fejlesztésekor a kiskörei duzzasztómű megépítése. A létesítményt 1973-ban helyezték üzembe. A Tisza-tó abádszalóki Attila öbölben történő hajózhatóságát a tó vízmélysége határozza meg. A Tisza-tó rendkívül sokszínű, szinte megunhatatlan. A természetbúvároktól a horgászokig, a vízi sportokat kedvelőkig mindenkinek élményt nyújt. A Tisza-tóban az öblítő csatornáknak köszönhetően a víz folyamatosan cserélődik, nem alakulnak ki jelentős területen pangó vizek. A Tisza-tó vízminősége az Abádszalóki medencében megegyezik a Tisza vízminőségével, hiszen folyamatos öblítését a Tisza folyó végzi.

Az abádszalóki strand régen
Az abádszalóki strand most

A Tisza-tó és Abádszalók turizmusa

Abádszalók fejlődése kiemelkedő mértékben a turizmus megjelenésének, a Tisza-tó létrejöttének köszönhető. A több helyütt védett és érintetlen természeti környezet, a vízpart és a paraszti kultúra ma is élő hagyományai, a település népművészeti emlékei olyan egyedülálló kínálatot jelentenek, mely sokaknak nyújt felüdülést, kikapcsolódást.

Az abádszalóki öböl kb. 14 négyzetkilométeres nyílt vízterülete igen alkalmas a különböző vízi sportok művelésére. A strandolást – a Tisza-tavi települések közül egyedülállónak számító – 800 méter hosszú parton egy 500 méteres szabadvizű strand biztosítja.

Az abádszalóki strand hosszú évek óta kedvelt a fürdőzők körében

Abádszalókon tündérszép környezetben élvezhetik ki a fürdőzők a szabadvízi kalandokat. A Tisza-tó strand a mozgalmas kikapcsolódás fellegvára, ahol a család minden tagjára felejthetetlen üdülés vár. Rengeteg csinosításon esett át az utóbbi években, de utánozhatatlan hangulatától ez sem fosztotta meg. Talaja néhol homokos, máshol kavicsos, a part menti mélység pedig elég alacsony ahhoz, hogy a kisgyerekek is bátran pancsolhassanak. Nemcsak a gyorsan melegedő víz és a Tisza-tó megunhatatlan szépsége gondoskodik az élményekről, hanem a strandon található három, fizetős óriáscsúszdája is.

Az abádszalóki strand a kezdeti időben

Az üdülők kényelméért mosdók, öltözők, szabadtéri és zárt zuhanyzók, valamint értékmegőrzők felelnek. A gyerekeket külön homokos öböl és korszerű elemekből álló játszótér hívja szórakozásra. Ezen kívül van még LED-ZOO, ugrálóvár,  több nehézségi szinttel rendelkező minigolfpálya, heti két alkalommal pedig a kertmozi is megnyitja kapuit.

A vízisportok ma is igen népszerűek.

Az abádszalóki Tisza-tó strand élen jár a sportolási lehetőségekben. A szárazföldi élményekre ott a homokfoci és a strandröplabdapálya, de aki igazán közelről szeretné megismerni a tavat, annak ajánlott kajakot, SUP-ot vagy vízibiciklit bérelnie. Aki vállalkozó kedvében van és további izgalmakra szomjazik, annak érdemes kipróbálni a vízisí, banánozás, bobozás, jetski, dodgem, illetve wakeboard vagy wakesurf adta örömöket is.

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: