fbpx
Tisza-tó élmények

Programokkal teli lesz a tiszafüredi nyár

A Tisza-tó fővárosába nem elég egyszer ellátogatni, évente érdemes visszatérni, hiszen mindig van valamilyen újdonság, fejlesztés vagy egy eddig ismeretlen felfedeznivaló. Ujvári Imrét, a város polgármesterét kérdeztük a Tisza-tó idei nyaráról.

– Ahogy megérkezett a tavasz, a turisták is lassacskán elkezdtek megérkezni a tóra…
– A Tisza-tavi szezonnak „két kezdése” van, ha fogalmazhatunk így: az egyik, amikor a KÖTIVIZIG beállítja a nyári vízszintet és ezzel megkezdődik a hajós szezon, míg a másik, amikor lezárják a sorompókat, ekkor jön el a kerékpárosok időszaka. A húsvéti ünnepek már nagy tömegeket vonzottak, majd májusban a Jófogás Tour De Tisza-tóval és a Tiszafüredi Régiségvásárral mondhatni berobbant a szezon, ekkor több mint ezer ember volt nálunk. Mindig óriási büszkeséggel tölt el, amikor láthatom ezt a rengeteg látogatót városunkban és nagyon remélem, hogy idén nyáron is így lesz.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere

– Az elmúlt évek alatt bármikor beszélgettünk, mindig beszámolt valamilyen közeljövőben történő újdonságról, fejlesztésről. Most mi várható?
– A nyár több újdonságot tartogat. Május végén egy új attrakcióval fog bővülni a településünk: egy, az országban több helyen is dinoszaurusz parkokat üzemeltető cég fog nálunk is nyitni egy parkot. Ez Tiszafüred és Tiszaörvény között várja a látogatókat a nyár folyamán. Mintegy 30 db életnagyságú dinoszauruszt fognak itt kiállítani, amelyek mozognak és hangot is kiadnak. A parkban különféle játékelemek is lesznek a gyerekek számára, így egy egész napot is el lehet majd tölteni.

Idén nyáron megnyílik az Évezredes időutazás a Tisza-tó partján című kiállítás is, ami remélem, hogy a látogatók legújabb kedvencévé válik.

Évezredes időutazás a Tisza-tó partján

– Egy Tisza-tavi nyár nem telhet el strandolás nélkül: idén milyen újdonságokkal várják a fürdőzőket?
– A strandunkon további fejlesztések fognak megvalósulni, de ezek majd 2024-re készülnek el. A 300 millió forintos fejlesztésből megvalósul többek közt egy kerékpáros akadálypálya és egy gyereköböl is, amit több kisgyerekes család kérése alapján készítünk.

A Tiszafüredi Szabadvízi Strand és a tiszaderzsi Kenguru Park együttműködési megállapodást kötött, amelynek köszönhetően minden strandolónk a karszalagját felmutatva 20%-os kedvezményben részesül a Kenguru Park látogatásakor. Az együttműködés június 10-től, a strandunk nyitásától lesz érvényes egészen a szezon végéig és természetesen a tiszafüredi Városkártyával is igénybe vehető. A kedvezmény pontos részleteiről a városi oldalakon és a helyszínen lehet tájékozódni.

– Ahogy átnéztem a programfüzetet, úgy láttam, hogy nem igazán lesz olyan hétvége, amikor nem történik semmi Tiszafüreden, de mi a helyzet a hétköznapokkal?
– Ez így van, nálunk szinte az egész nyár be van táblázva. A hétköznapokat is szeretnénk színesíteni, ezért a Halas téren idén nyáron is állni fog a vidámpark, ahol egy minden eddiginél nagyobb, 30 méter magas óriáskerékről is körbe lehet nézni. Néhány évvel ezelőtt szintén állt az óriáskerék, ami hatalmas népszerűségnek örvendett és remélem, idén is sokan ülnek fel a „Füred Eye-ra”!

– Ha már a programoknál járunk, akkor idén milyen szórakozási lehetőségek várhatóak Tiszafüreden?
– Sok lenne felsorolni mindet, ezért a városunk éppen e célból megjelentetett egy programfüzetet, amelyben megtalálható minden program. Ez a Tourinform irodában érhető el. A teljesség igénye nélkül azért kiemelném, hogy június középén Tavi Napok Családi Szabadidősport Fesztiválra, majd június 24-én a Hotel Hableány melletti területen Tiszavirág ünnepre várjuk a látogatókat, míg június 30-án, a Városnapon ünnepelhetünk együtt. Még ezen a hétvégén, azaz július első hétvégéjén a VII. Ultra Tisza-tó versenyzői fogják összemérni gyorsaságukat.

Idén 10. születésnapját ünnepli a Magyar Tavak Fesztiválja

Július 6-9. között a Tisza-tó Feszt fog a Halasnapok időpontjában zenei kikapcsolódást nyújtani. Július végén pedig a Magyar Tavak Fesztiváljának köszönhetően ismét komolyzenével és sportos családi programokkal telik meg a Morotva Kerékpáros Félsziget. Augusztus 5-én a Magyarok Kenyere Begyűjtőnapon és Kenyér Ünnepen fogják a búzát összeönteni a Halastéren.

Augusztus 10-12-én a Dj Tour Fest várja a bulizni vágyókat. A szeptember hagyományosan Betyár találkozóval fog kezdődni, utána a Mc Donald’s Bringamánia zárja az idei sportrendezvények sorát. A szeptember végi Tiszavégi Napokra is várok minden kedves turistát, ahogy a IV. Disznótoros és Pálinkamustra Fesztiválra is, ami nemcsak jól lehet szórakozni, hanem jókat is lehet enni, inni.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: