Az első, 2013-ban megrendezett PET Kupa óta ez volt a tizennyolcadik hulladékgyűjtő verseny, amit az ötletgazda Természetfilm.hu Egyesület szervezett. A hagyományos felső-tiszai versenyek után, öt évvel ezelőtt elsőként a Tisza-tóra terjesztették ki környezetvédelmi munkájukat a szervezők, négy évvel ezelőtt kezdték meg a Bodrog takarítását, idén májusban pedig első alkalommal látogattak el a Marosra – közölte a PET Kupa sajtóosztálya.
A Tisza-tó térsége az elmúlt években fontos központjává vált a folyótisztító, környezetvédő programoknak. A nyári versenyeken túl egész évben szerveznek hosszabb-rövidebb hulladékgyűjtő akciókat, ezért idén bizakodóak voltak a szervezők, kevesebb hulladékot remélve. A háborús helyzet azonban nem kedvez a határon túli, hiányos hulladék-infrastruktúra megoldásának, a többségében Ukrajnából érkező hulladékot az idén is hozta az áradó Tisza, így sajnos a tavon kevés korábban kitakarított terület maradt tisztán. A IV. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői óriási erőbedobással, a hőség és a szúnyogok ellenére erőn felüli szorgalommal tisztították a tavat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a szervezők becslései szerint a csaknem 1500 zsáknyi összegyűjtött hulladék legalább 6,5 tonna szennyeződés eltávolítását jelentette ezúttal.
A zsákolt hulladékért PETákok jártak, az úgynevezett szuperzsákokért (színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackok) négyszer annyi pontot osztottak ki a PETbankárok, mint a válogatás nélküli zsákokért. Ennek köszönhetően a hulladék felét szuperzsákként adták le a résztvevők. A szemét között naponta találtak kerti bútorokat, hűtő darabokat, TV készüléket, autó karosszéria daradokat, különböző szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat).
A szoros mezőnyben csak az utolsó pillanatban dőlt el az eredmény
A dobógós csapatok mindegyike – mininális eltérésekkel – csapatonként 200 zsák körüli hulladékot gyűjtött a verseny alatt. Az ügyességi és szórakoztató programokon, a média publikációkért, fair play jelölésekért és a szelektálásban való közreműködésért plusz PETákokat szerezhettek a csapatok. Szoros versenyben, csupán minimális pontszám különbségekkel alakult ki a végső rangsor. A nyertes DHL Clean Up Hungary csapata harmadik alkalom kapott elismerést: tavaly ők voltak a Tisza-tó Hősei, tavalyelőtt pedig fair play díjat kaptak a többi csapat önzetlen segítéséért. Idén a ZÁBRÁK vihette haza a legszorgalmasabb legénységnek járó, Tisza-tó Hőse elismerést: ők gyűjtötték a legtöbb egy főre jutó hulladékot.
A szervezők tiszai uszadékfából készített emléklapokkal jutalmazták a nyertes csapatokat, akik a Tisza Cipő ajándékaival, illetve a Zöldbolt által felajánlott, kizárólag hasznos háztartási kellékből álló ajándékcsomagokkal térhettek haza. A hagyományokhoz híven a nyertes csapat egy folyami hulladékok felhasználásával készült kupát is kiérdemelt, amelyet minden évben egy veterán csapat, az Aztakeservit készít.
A IV. Tisza-tavi PET Kupa dobogós hajóegységei és pontszámuk:
- DHL Clean Up Hungary – 12.746 PETák
- Decathlon – 12.272 PETák
- MBH Bank – 11.425 PETák
Tisza-tó Hőse díj: ZÁBRÁK
A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat.
Nagy tisztelet jár a mezőny további lelkes és elhivatott csapatainak, valamint a PET Kupa önkénteseinek és a PET Kupa UP (utánpótlás) csapat fiatal petkalózainak.
A IV. Tisza-tavi PET Kupa további résztvevői voltak: BUNGE, EXA+, Henkel, MOHU, Pannon R(E)gyetem, Pelikánok, Prezi, Tisza2
További fotókat itt találsz: https://www.facebook.com/petkupa/posts/pfbid0Q1wP74PUFKMw3ZakHoyRhKvTwLfRUPyHxu4ZeuHnhY14u9oJDU6cDcVoJypm3fsCl