Indulás: Kárász kikötő
A Kárász kikötő a Tisza mellett található, de nem közvetlenül, hiszen egy kis sziget védi a folyó hullámaitól. A kikötő vízfelületi részét a Derzsi kubikok adják, amelyek akkor keletkeztek, amikor a Tisza-tavat létrehozva innen ásták ki a gátak megerősítéséhez szükséges földet. Később a kubikokat vízzel borították be, majd kialakították a kikötőt, amely ma a tó egyik legcsendesebbje. Innen érhető el a kerékpáros komp, így bringás pihenőként is tud funkcionálni. Női, férfi és gyermek kerékpárt lehet itt bérelni, amivel be tudjuk járni az előttünk álló egész napos túrát.

Első megálló: Cserőköz
A Cserőköz Tiszaderzs északi részén elhelyezkedő terület, amit a Cserőközi Holt-Tisza ölel. A holtág által határolt terület jelenlegi képe a Tisza szabályozása során, 1865-ben végrehajtott átmetszéssel keletkezett. Az átvágás után fokozatosan visszahúzódott a víz a belső területről és a feltöltődött részeken legelők, szántók gyümölcsösök és erdők váltották egymást. A tiszaderzsi hagyomány úgy tartja, hogy a török, tatár, labanc elől idemenekítették az asszonyokat, gyerekeket, hiszen az ingoványos területen csak a helyiek ismerték a járást.
Élővilága gazdag és változatos. A horgászok által is igen kedvelt területről van szó, de rendszeresen lehet kirándulókkal is találkozni a területen, hiszen remek hely az elvonulásra, kikapcsolódásra.

Második megálló: Tisza-tavi Levendulás
A Tisza-tavi Levendulás természetesen az év 365 napján nem, csupán a levendulák virágzásakor, általában június környékén látogatható. Az első töveket 2019-ben ültette el az önkormányzat, és jelenleg 1700 nm-en közel 6000 tő palánta várja a látogatókat. 2020-ra már egy gyönyörű, összefüggő levendulamező képe rajzolódott ki és a látogatók azóta is egymást követve lépnek be a kapuján. Szedni is lehet belőlük a meghirdetett napokon, a szelfikeretnél pedig sok-sok fotót készíteni.
Az idei Szedd magad! Levendulaszedő napokat július 26-tól június 9-ig hirdette meg Tiszaderzs, míg a Levendula Fesztivált július 1-jén rendezik meg, ahol levendulás süteményekkel, italokkal és helyi termékekkel is várják a betérőket.

Harmadik megálló: Domonkos-rendi templomrom
A település régmúltját idézi az 1200-as évekhez kapcsolódó kert és a benne lévő román stílusú domonkos-rendi Mária-templomrom. A homlokfal íves kapuja és az északi fal kis része őrzi az Árpád-kori téglaépítészet emlékét. A templomnak épült téglaépületet a feljegyzések szerint az 1706-os Rabutin-féle hadjárat idején égették fel. Egy helyi legenda szerint a Borbély-kúriát és a templomot egy alagút köti össze. Hogy ez igaz-e vagy sem, a helyiek se tudják, de többen gyanakszanak arra, hogy valós lehet…

Negyedik megálló: Kenguru Park
Tiszaderzsre költözött Ausztrália élővilága a Nyíregyházi Állatpark jóvoltából. Nemcsak Bennett kenguruk és vörös óriáskenguruk élnek a parkban, hanem más kontinens állataival is lehet találkozni, mint például: alpakákkal, szurikátákkal, kacagó jancsikkal, emukkal, ezüst fácánnal, ausztrál királypapagájjal, kokaburákkal, nagy marákkal, kakadukkal, tarajos süllel és a hazai baromfiudvar lakóival is. Az állatok megismerése mellett játszótérrel, játszóházzal, NasiZOO büfével és elektromos játékokkal is várják a betérőket.

Ötödik megálló: Bibliamúzeum
A múzeum 2015-ben nyílt meg, amely 114 teljes Bibliát, 102 darab Újszövetséget, 15 fajta Képes Bibliát, 47 énekeskönyvet, valamint 30 féle imakönyvet tartalmazott. Azóta mintegy 450 kiállított darab tekinthető meg a Tiszaderzsi Református Templomban és jelenleg a karcagiban. Ezen kívül van még 150 darab, különböző felekezetből származó biblia, amelyet hely- és vitrinhiány miatt nem tudnak kiállítani. A legrégebbi biblia 240 éves! A gyűjtemény igen sok ország kiadását tartalmazza: holland, angol, amerikai, svéd, spanyol, de a legmesszebbről érkezett darab etiópiai, ám ezen kívül található itt kurd, sőt még dél-afrikai, új asszír, indiai és egyiptomi is.

Hatodik megálló: Derzsi szőnyeg
Tiszaderzsen mindig is nagy hagyománnyal bírt a rongyszőnyeg-készítés. Csaknem minden házban volt egy szövő alkalmatosság, amiből már csak mutatóban létezik egy-egy darab. 2013-ban az önkormányzat részéről merült fel az az ötlet, hogy ne hagyják elveszni e régi hagyományt. Két szövőállvánnyal, három emberrel indult el a munka, amely olyan jól sikerült, hogy a szőnyegszövők ismét híressé tették a derzsi szőnyeget. Különböző színek és minták variációjával mára nagyon sok sajátos, csak a településen készült szőnyegfajta létezik, amit a helyi sportcsarnok egyik helyiségében készítenek.

Innen már csak a visszaút van hátra a kikötőbe: az út hatalmas fák mellett vezet, szántóföldek ölelésében.