– 2022-ben hogy alakultak a látogatói számok a Tisza-tavi Ökocentrumban?
– Több mit 209 ezren váltottak belépőjegyet hozzánk, ezzel megőriztük előkelő helyünket a magyarországi turisztikai központok és állatkertek között. 2022-ben a forgalom az Ökocentrumban 6,7 %-os növekedést mutat a megelőző 2021-hez képest. Elmondhatjuk, hogy 2015 óta – a két „pandémiás év” kivételével – minden évben 200.000 fölött volt azoknak a száma, akik felkeresték Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszerét magáénak tudó létesítményünket. Külön érdekesség, hogy tavaly már a kétmilliomodik látogatónkat is köszönthettük, hiszen a 2012 avatás óta összesen ennyien jöttek el hozzánk: Ferenczi Tünde Isaszegről a családjával érkezett.

– A közelmúltban több elismerést is bezsebelhetett az Ökocentrum, nemrégiben például Heves megye Zöld Gazdaságáért Díjban részesült…
– Igen, januárban vehettük át a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elismerését, a laudáció szerint azért, mert tevékenységünk során kiemelten kezeljük a környezetvédelem–természetvédelem–állatvédelem különböző kérdéseit, szemléletformáló módon járulunk hozzá ahhoz, hogy látogatóink játékos és szórakoztató formában megismerjék a minket körülvevő élővilág, flóra és fauna működését, szereplőit, értékeit, felismerjék környezetünk megőrzésének fontosságát. Ez nemcsak munkánk alapfilozófiáját jelenti, hanem e gondolatok terjesztése és népszerűsítése alapvető küldetésünk is.
Egy másik elismerésre is igen büszkék vagyunk: 2020 után 2022-ben már második alkalommal nyertük el a Családbarát Hely tanúsító védjegyet, amit azért kaptunk, mert sokféle módon gondoskodunk programokról, közös együttlétről, időtöltési lehetőségről a gyermekes családok számára, összességében a családokat helyezzük a fókuszba tevékenységünk során.
– A környezetvédelemre visszakanyarodva: a legtöbb használt mobilt is az Ökocentrum gyűjtötte össze egy kampány keretében…
– A Jane Goodall Intézet 2022-es „Passzold vissza, Tesó!” című, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampányában mi is gyűjtőpont voltunk. Azzal is ösztönöztük az aktív részvételt, hogy a leadott használt telefon mellé belépőjegyet adtunk ajándékba, így összesen közel 150 db készüléket sikerült összegyűjtenünk, ezzel pedig a KKV kategóriában elsők lettünk.
A környezettudatossághoz és a fenntarthatóság gondolatköréhez kapcsolódó aktivitások nálunk egyáltalán nem számítanak újdonságnak, hiszen ezek egészen értelemszerű formában és alapvető dolgokban is megnyilvánulnak nálunk. Ilyen például a napelemes-rendszerünk, mely eddigi működése során 300 Mwh energiát termelt meg, így majdnem 200 tonnával csökkentettük bolygónk CO2 kibocsájtását, ezzel pedig 4000 fát mentettünk meg.
A főépületünk második emeletén található Pedálo-zoo szobában látogatóink saját maguk termelhetnek némi elektromos energiát speciális szobabiciklik segítségével, itt a háztartások energiafelhasználásának csökkentésére, ennek fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Igyekszünk minél több területen újrahasznosított vagy környezetbarát, lebomló anyagokat használni, szelektíven gyűjtjük a keletkező hulladékot, vendégeink pedig előszeretettel használják a parkunk 4 pontján kihelyezett palackpréseket, melyekhez sokkoló hatású, figyelemfelkeltő ismertető táblák is kapcsolódnak.
– Márciusban újra kinyitott a Tisza-tavi Ökocentrum. Mi történik addig is az épületben a zárvatartás alatt?
– Mivel az év első két hónapjában még aránylag kevesen érkeznek a Tisza-tóra, ezért ebben az időszakban ésszerűnek tartjuk, hogy zárva legyünk és ezt az időt karbantartásra, nagytakarításra fordítsuk. Ilyenkor olyan munkálatokra kerítünk sort, amelyek a látogatók jelenlétében nem lehetségesek vagy nem kívánatosak. Végigjárjuk és ellenőrizzük a létesítmény minden zegzugát, festjük a falakat, javítjuk a burkolatokat, járófelületeket, ahogy mondani szokták: „még a szekrény mögött is kitakarítunk”. Ilyenkor kerülhet sor világítótestek cseréjére, az akváriumok szűrőtölteteinek, szelepeinek, tömítéseinek javítására, de újrarendezzük a dekorációs elemeket is. Fontos háttérmunkát jelent állataink élőhelyeinek rendezése, fertőtlenítése, míg a jószágok állatorvosi ellenőrzésen, szükség esetén oltásokon esnek át.
Megbízásunkból ez idő tájt elkészült két, egyenként több mint 12 méter hosszú fahíd, melyek látogatóink kényelmes és biztonságos gyalogos közlekedését szolgálják a parkban, s nem utolsósorban látványosak is. Az ilyen típusú háttérmunkák nemcsak szükségesek, hanem mindenképp hasznosak is, a látogatói visszajelzések azt mutatják, hogy az Ökocentrum megjelenését, színvonalát vendégeink nagyra értékelik, sokan a mai napig rácsodálkoznak arra, hogy bár a főépületünk már több mint 11 éves, mégis mennyire újnak és gondozottnak tűnik.
– A jegyárakban lesz változás?
– Sajnos mi sem tudjuk elkerülni a jegyárak emelését, szinte minden drágult, ami a működési kiadásainkkal kapcsolatos. A drasztikusan megemelkedett energiaköltségeket és alapanyagárakat, a drága takarmányt muszáj valahogy kigazdálkodnunk.
Az aktuális belépőjegyárakról a honlapunkon lehet folyamatosan tájékozódni, s érdemes is odafigyelni, mert kampányszerűen többféle kedvezményt, akciót fogunk kínálni különböző célcsoportoknak az év folyamán.
A SZÉP kártyát továbbra is elfogadjuk belépőjegy vásárlásánál, s várhatóan ismét lesz mobilfizetési lehetőség is. Bízunk egy erős szezonban, s abban, hogy a gazdasági helyzet változását illetően az optimista jóslatok következnek majd be…

Milyen programok lesznek 2023-ban a Tisza-tavi Ökocentrum?
DEBRECENIEK ÉS SZOLNOKIAK HÉTVÉGÉJE
Április 15-16-án az egész hétvégét a debrecenieknek szentelik. Ez azt jelenti, hogy a debreceni lakcímkártya felmutatásával kedvezményesen lehet megváltani a belépőjegyet. A szolnokiaknak is kínálnak hasonló lehetőséget, erre április 29-30 hétvégén kerül sor.
SZÜLETÉSNAP
Idén is tortázással és erre a napra tervezett programokkal ünneplik meg az Ökocentrum 11. születésnapját – április 22-23-án.
VÍZI KIRÁNDULÁSOK
A népszerű GPS-es csónaktúrák és a kishajós kirándulások a nyári vízszint beálltával, várhatóan április elején fognak indulni. A hajókirándulásokat óránként indítják, így összesen akár 100-120 főt is be tudnak fogadni egy turnusban.
KAKASFŐZŐ FESZTIVÁL ÉS KAKASSZÉPSÉGVERSENY
A poroszlói kakasszépségverseny már hosszú évek óta hagyományos rendezvény, ahol idén júniusban is összegyűlnek a környék hím baromfiai, hogy megtalálják a legszebbet közülük. Emellett kakasfőző versenyt is szerveznek, ám senki ne gondolja azt, hogy a csúnyábbak majd a bográcsban végzik! A főzőversenyre a szervezők külön biztosítják az alapanyagot.
ÚJ MADÁRRÖPDE
Új madárröpdével gyarapszik az Ökocentrum, így új fajjal bővül a bemutatott madarak száma. Az új lakó kiléte egyelőre titok, annyi viszont biztos, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően sérülésből felgyógyult, a természetbe már nem visszaengedhető példányról lesz szó.
ÚJ ÉLET A BAROMFIUDVARBAN
A baromfiudvar tavasszal ismét benépesül, új lakók: libák, kacsák, kakasok, tyúkok érkeznek, s számukra éjszakai szálláshelyként funkcionáló új, „retro-épület” azaz „ól” épül a Tájház melletti, autentikus környezetben. Így ez a terület „ól-inclusive” lesz…
HÓDCSAPAT
Idén már eggyel több hódnak lehet „hódolni”, hiszen már hárman vannak a kifutóban. Az új kis társuk a Tisza-tóról érkezett, tehát helyi hód, aki elkezdte a környék fáit megrágcsálni és különböző csínytevéseket követett el, ezért engedéllyel befoghatóvá és így bemutathatóvá vált.
NYÁRI PROGRAMOK
Júniusban újra vetélkedhetnek a természetfotósok az Ökocentrum fotópályázatán, júliusban – a helyi turisztikai egyesülettel közösen – Halas piknikkel (halas ételeket főznek), majd Csőröge nappal is készülnek.
SUP TÁBOROK
Az egyre népszerűbb poroszlói SUP Bázis vendégei, sportolói számára az Ökocentrum jó programlehetőséget biztosít, a jelenleg szervezés alatt álló SUP táborba érkezők pedig akár a település központjában található gyermek- és ifjúsági tábor szálláshelyen is megszállhatnak, más táborozó csoportokhoz hasonlóan.
ÚJRA INDUL A MOZIZÁS
A mozizás közkedvelt családi program az Ökocentrumban, népszerűsége töretlen. A mozi a tervek szerint március-április időszakában újraindul, a szokásoknak megfelelően leginkább szombat délután és este, illetve alkalmanként pénteki vagy vasárnapi napokon és ünnepekhez kapcsolódó időpontokban lesznek vetítések. A tervek szerint idén már csak online lehet majd jegyet váltani, úgyhogy mindenképp figyelni kell majd a honlapot ezzel kapcsolatban is!