fbpx
Túracélpont Tisza-tó élmények

Kihagyhatatlan kerékpáros megállópont a kiskörei kilátó

A kiskörei Lábasházak által közrefogott kilátó a Tisza-tó második legmagasabb kilátója, ahonnan egészen a vízlépcsőig is elláni.

A négy épületegyüttesből álló komplexumot egy nádasokkal szegélyezett földnyelvre tervezték. Ez a Köre Kikötő partjának egy alacsonyabban fekvő részén van, de pont ezért lehet lábasháznak nevezni az ott felépülő négy épületet. Azért, hogy egy szintre kerüljenek, cölöplábakat kaptak, habár víz nincsen alattuk.

Fotó: Aktív Magyarország

A lábasházak a Tisza-tó egyik legnagyobb kilátóját fogják közre: 19 méter magasból lehet a természetet pásztázni. Ez a Tisza-tó második legmagasabb kilátója a Tisza-tavi Ökocentrum kilátótornya után, ahonnan 26 méterről tekinthetsz körbe. Szerkezete fém, ami faborítást kapott úgy, hogy két egymásba fordított hajótestet formázzon. Stílszerűen a Tisza-tavat két csónak orrából, fordított perspektívában, álló helyzetben lehet szemlélni.

Ablakokon keresztül lehet a Kisköre Kilátó minden emeletén körbenézni. Egészen a tó szívéig: a Kiskörei Vízlépcsőig is ellátni, valamint az élő Tiszát és az Abádszalóki- illetve a Sarudi-medence egy részét is megpillanthatjuk a tetejéről.

Különböző funkciókat tölt be a négy épület. Egyikben a nyaralóhajózás vendégfogadó irodája kap helyet. A másikban vízirendőrséget lehet megtalálni, akikkel a tavon nemcsak ellenőrzés céljából, hanem különböző megelőzési és egyéb programok kapcsán is lehet találkozni. A harmadik irodában büfé, míg a negyedikben mosdók találhatóak.

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: