A Tisza-tó létrehozása után 41 évvel épült meg a kiskörei hallépcső, ami nagyban segíti a halak közlekedését az élő folyó és a Tisza-tó között. Korábban egy liftszerű építményen keresztül tudtak közlekedni, ami igencsak idegen lehetett számukra.
Miért épült meg a hallépcső?
Mivel a tó vízszintje és a Tisza között akár 10 méteres különbség is lehet, ezért egy átjáró kiépítésére volt szükség a halak számára. A hallépcsőt a Komplex Tisza-tó projekt keretén belül építették, európai példák alapján. Ez lett a kontinens legnagyobb hallépcsője a maga közel másfél kilométeres hosszúságával. A vízlépcsőt megkerülve összeköti a tavat az alsó folyószakasszal még akkor is, ha a kettő között akár 10 méteres különbség is van.
A hallépcső működése
Vizes kismedencék lépcsőszerű sorozatából áll, így szakaszolja az ott folyó vizet 37 bukón keresztül. Egy-egy kis bukónál 25-30 cm a vízszintkülönbség, ez kellő vízpárnát jelent a halaknak, hogy fel és le tudjanak úszni. Számukra kisebb és nagyobb pihenőket alakítottak ki, hogy ne egyszerre kelljen megtenniük ezt a távot.
A KÖTIVIZIG szakemberei 2020-ban összesen 41 különböző halfajt figyeltek meg a hallépcsőnél: ezek közül 6 védet, 1 fokozottan védett és 12 tájidegen halfaj úszott át.
Az Időkép kishelyezett webkameráján élőben is lehet figyelni a halak mozgását, kattints ide érte!