A 12 méter magas, kétszintes kilátó tetejéről az Apota nevű területet, valamint a Liliomos-öblöt lehet belátni és akinek szerencséje van, annak a madárrezervátum legcsodásabb madarai is megmutatják magukat.

– A Szivárvány Kikötő végéből körülbelül 800 méterre lehet majd megtalálni az új kilátót. Motorcsónakkal, esetleg kajakkal vagy kenuval, míg a kalandosabb kedvűek SUP-pal tudják megközelíteni. Az alapozási munkálatokkal elkészültünk, hamarosan a látványosabb részt, az ácsmunkákat kezdjük meg. Ha minden a tervek szerint halad, akkor várhatóan május elejére már látogatóható lesz a kilátó – mondta el lapunknak Dr. Csapó Zoltán, a tiszavalki Szivárvány Kikötő vezetője.
A kikötő környékén korábban állt egy másik kilátó, aminek az évek folyamán erősen leromlott az állapota, így lebontották. Az új ennek a helyén épül és remélik, éppen olyan népszerű lesz, mint elődje.
A kilátó elkészültéről a Szivárvány kikötő Facebook oldalán és az I Love Tisza-tó oldalán adunk majd hírt!
Tisza-tavi vízről megközelíthető kilátók
Az elmúlt két évben három vízről megközelíthető kilátó is épült a Tisza-tavon: a Bölömbika kilátót Sarud környékén, a Fattyúszerkő kilátót Poroszló környékén, míg a Küszvágó csér nevű kilátót Tiszafüred környékén lehet megtalálni.