fbpx
Tisza-tó élmények KÖTIVIZIG

68 ezer kerékpáros hajtott át Kiskörén, ez lett harmadik legnagyobb biciklis forgalmú év

2022-ben 68 003 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, így ez a harmadik legnagyobb forgalmú év volt 2021 és 2020 után - közölte a KÖTIVIZIG.

A KÖTIVIZIG 2008 óta kíséri figyelemmel a Tisza-tavat körbebiciklizők számának alakulását és a feljegyzések alapján 2022-ben 68 003 kerékpáros haladt át az üzemi hídon, ahol regisztrálják őket és ebből körülbelül 1000 versenyző haladt át Kiskörén. Májusban 10 653, míg júniusban pedig 16 653 biciklist számláltak a vízlépcsőnél, ami új 5. és 6. havi csúcsot jelent – közölte a KÖTIVIZIG.

2008-ban, azaz a legelső évben -ami még nem volt teljes-, 6800, majd 2009-ben 12 167 bringást regisztráltak. A számuk évről évre nőtt, majd a csúcspont 2020-ban és 2021-ben jött el. 2020-ban 70 435, míg 2021-ben 87 920 kerékpárost számláltak a tónál. 

A kiskörei üzemi hídon áthaladó kerékpárosok számának évenkénti alakulása
2008     6 800*
2009    12 167
2010     6 691**
2011    11 214
2012    18 355
2013    16 143**
2014    16 162
2015    19 342
2016    20 540
2017    30 884
2018    56 959
2019    49 428
2020    70 435
2021    87 920
2022    68 003
Jelmagyarázat: *nem teljes év, **árvizes év

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: