fbpx
Összes téma Tiszaderzs Tiszaszőlős

5 hely, ahol a tél folyamán is megvásárolhatod a Tisza-tó útikönyvet

A mesés Tisza-tó hidegebb időben is várja a kikapcsolódni,pihenni vágyó kirándulókat, párokat, családokat!

Pihenést, kikapcsolódást terveztek és még keresitek az ideális helyszínt, ahol télen, hidegebb időben is élmény a pihenés?

Legyen az úti cél a csodálatos Tisza-tó, ahol a nyüzsgő nyár után nyugodt, festői szépségű táj vár titeket rengeteg érdekes és szebbnél szebb látnivalóval.

Kovács Janka, Kücsön Gyula és Ljasuk Dimitry tollából, a Tisza-tó Ember alkotta paradicsom útikönyvből, megtudhattok mindent, amit erről a mesés tájról, az itt élő állatokról, a gasztronómiáról, túra –és kerékpár útvonalakról és a szálláshelyekről tudni lehet.

Olvashatunk a kezdetekről, a tó kialakulásáról, betekintést nyerünk a pákászok életébe, megismerjük, a Tisza-tavi kódexet valamint megtudjuk azt is, hogy miként lehetünk részesei a környezetvédelmi akcióknak és természetesen a környező településekről is átfogó képet kapunk.

Az alábbi helyeken a kirándulások és séták alkalmával ti is meg tudjátok vásárolni a térképet is tartalmazó, könyv alakba bújt idegenvezetőt, hogy tartalmas, élményekkel teli napokat tudjatok eltölteni ebben az Ember alkotta paradicsom-ban, a Tisza-tó téli arcát megismerve.

 

Kép: NoPara Facebook oldala

 

 

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: