fbpx
Tisza-tó élmények

Hiába az alacsony vízszint, a Tisza-tó továbbra is használható, csak most más arcát mutatja. Körkép

20 cm-t csökkent egy hét alatt a Tisza-tó vízszintje, azaz a 680cm-es turisztikai vízszint alá került. A strandok nem zártak be, és ugyan motorcsónakot nem lehet mindenhol bérelni, de így is élvezhető a tó. Körbe jártuk a tavat, helyzetjelentünk.

A nyári, Kisköre felsőn mért 740 cm-es vízszinthez képest cikkünk megjelenésekor, hétfőn 664 cm-es állt a tó vízszintje, ami majdnem egy méteres különbség az ilyenkor megszokotthoz képest és inkább van közel a téli 620 cm-es mérethez. A vízügy készült egy esetleneges aszályra, így némileg több vizet tároltak be a tóba, ám senki sem tudta, hogy ekkora szárazsággal kell szembenézni.

Fotó: Fodor László

Napról napra csökkent a tó vízszintje, ami a szárazság miatti hatalmas vízigénybevételnek köszönhető és annak, hogy szinte alig van utánpótlás. Mivel a Tisza-tó egy víztározó, így elsősorban öntözési, víztározási, hajózási, energiatermelési céllal hozták létre és csak ötödleges szempont volt a turisztikai, sportcélú hasznosítása. A vízszint csökkenése legelőször a nagyobb merülésű hajók eltűnésén látszódott meg. Amint megjelent a hír, miszerint elérheti a 680 cm-es vízállást a tó, többen is kivették a yachtokat, hajókat. Helyesen tették, merthogy később egyre több kikötő jelentette be: nem lehet náluk sólyázni.

Hajózható, csónakázható alacsony vízállás mellett a Tisza-tó?

Igen, de most egy kicsit másként. Az élő Tisza, azaz a folyó bármivel lényegében, mert ott kellő mélységű a meder. A hétvégén is sok yachtot és motorcsónakot is lehetett látni, de mellettük az evezősök is megjelentek. A Facebook csoportunkban, a Tisza-tó fórumban is rendszeresen érdeklődnek a vízszint és a tó hajózhatósága iránt, a válaszok tükrében lehet közlekedni a tavon, csupán nagyobb odafigyelés szükséges és érdemes felkészülni arra, hogy zátonyra futhathunk. Motorcsónakkal is lehet közlekedni, de számítani kell arra, hogy az alacsonyabb területeknél bizony az iszapba lóg a propeller.

Persze nem szabad megijedni és nem is akarunk pánikot kelteni, csupán arra hívnánk fel mindenkinek a figyelmét, hogy most érdemes inkább evezős csónakkal nekivágni a tó felfedezésének, és érdemes vízicipőt is húzni, hiszen ha esetleg ki kellene szállni a csónakból, véletlenül se vágja el a lábunkat egy kagyló. Ahogy a fenti képeken is látszik: a Poroszlói Kis-Tisza medrében jóval kevesebb a víz, de motorcsónakkal továbbra is használható.

Az alapvetően is legsekélyebb medence a Tiszavalki, amiben most még a korábbinál is kevesebb víz van. A medencéről Fodor László készített drónfotókat, ezen remekül látszik, mennyivel alacsonyabb már a vízszint.

Fotó: Fodor László
Fotó: Fodor László

A Poroszlói-medence már egy kicsit jobb helyzetben van, hiszen aki kijut a Csapói Holt-Tiszára vagy a Poroszlói Kis-Tiszára, annak nyert ügye van és egészen a Tiszáig tud menni. A poroszlói strandon is érezhető a kevesebb víz, de ez nem szegi kedvét a fürdőzőknek, akik alkalmazkodtak az alacsonyabb vízálláshoz. A kikötőkben érdemes tanácsot kérni, merre érdemes indulni.

A Madárpart Kölcsönző kikötőhelye. Fotó: Fodor László

Tiszafüred környékén sincsen semmilyen különösebb probléma az alacsony vízszinttel, ha strandolásról van szó. Sőt! Ma Ujvári Imre, Tiszafüred városának polgármestere közölte, hogy a tiszafüredi strand vízminősége kiváló és a vízijátszótér is használható. A hétvégi augusztus 20-i programokra készül a város és ahogy az megszokott, most is tele van élettel. A kikötőkből indulnak csónaktúrák, természetesen a sekély területeket kihagyják a túravezetők, így a Madárrezervátum területére sem kalauzolják el a látogatókat. Az Ártéri Sétaút és az Örvényi Pákász Tanösvény továbbra is látogatható.

Fotó: Héja Milán

Tiszaderzs sem panaszkodhat, innen is ki lehet jutni az élő Tiszára, noha kissé nehézkesebben az amúgy is alacsonyabb mélységű kikötő miatt.

Az Abádszalóki Tisza-tó strand minden nap megosztja az aktuális információkat a strand üzemelésével kapcsolatban, így onnan tudhatjuk meg, hogy:
– A vízminőség kiváló, 25°C-os, vízmélység strandoláshoz tökéletesen alkalmas
-Riviéra vízisportszer kölcsönző (Banán, Bob, Jetski) NYITVA, ÜZEMEL
-A csúszdák ZÁRVA,NEM ÜZEMELNEK (2022 szezonra sajnos az alacsony vízállás miatt bezártak)
-Víziejtőernyőzés ZÁRVA, NEM ÜZEMEL (2022 szezonra sajnos az alacsony vízállás miatt bezártak)

Az Abádi kikötő múlt héten közölte, hogy már nem adnak bérbe motorcsónakot az alacsony vízállás miatt, viszont minden más szolgáltatásuk továbbra is elérhető.

A kiskörei Ring-a-tó strand továbbra is nyitva van és üzemel, noha a vízijátszóteret nekik is le kell makd bontaniuk az alacsony vízállás miatt – egyrészt azért, mert balesetvesélyessé vált így, márészt azért, mert ha szárazon lesz, nem tudják majd kivenni a vízről. Az alacsony vízállás miatt a motorcsónakbérlés a strandon már nem lehetséges, de kajakot, kenut, SUP-ot még továbbra is bérbe adnak. A kiskörei kikötőből még lehet motorcsónakot bérelni és kifutni a Tiszára.

A strand mögötti Tisza-tó Apartmanpark Hotel nem riadt vissza az alacsony vízállástól, ők már az őszi szezont tervezik rengeteg programmal és egy új, fúziós étterem nyitóbulijával és egy különleges, csak itt átélhető téli programmal, amiről a későbbiekben fognak tájékoztatást adni.

A tiszanánai Álompart kikötő és strand is üzemel, noha kevesebb víz van ott is.

AFatyyúszerkő kilátó megközelíthető, de a palló partfelöli része már nincsen vízben. Fotó: Fodor László

A sarudi Élményfalu Kalandpartjának Aquaglide vízijátszótere múlt héten bezárta kapuit, de a strand továbbra is használható, habár egy kicsit beljeb kell sétálni a vízért itt is. Sajnos vannak olyan kikötők, ahonnan már nehéskes a be- és kijutás, éppen ezért a Tisza-tó S.Port Vízibázis és Vízitúra Központnál felajánlottak 10 kikötőhelyet azok számára, akik a saját, bérelt helyüknél a kikötőjükben nem tudnak kikötni. A részletek az eredeti bejegyzésben találhatóak.

Összegezve: láthatóan kevesebb a víz, érdemes most kajakkal, kenuval közlekedni, a madárállomány ennek végeredményben pedig örülhet, hiszen kevesebb az emberek általi terhelés a tavon. A Tisza-tavi szezon nem áll meg itt, inkább mindannyian alkalmazkodunk és várjuk az esőt.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: