fbpx
Hortobágyi Nemzeti Park Hortobágy

750 ha terület égett le a Hortobágyi Nemzeti Park területén, oda lett a Górési tanösvény is – FOTÓKKAL

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint 750 ha terült égett le Tiszafüred mellet, a Hortobágyi Nemzeti Park terüléetén. Olvasónk felvétele alapján a Górési tanösvény is a tűz martalékává vált, de a madárrepatriáló telep megmenekült.

Hatalmas tűz pusztított a Hortobágyi Nemzeti Park területén, sőt még június 21-én, csütörtökön is oltják a kedden kipattant tüzet a tűzoltók. Az első, keddi tűz körülbelül 260 ha területet érintett, majd másnap, szerdán ismét lángra kapott a terület. Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte:

A tűz szerda délután elérte Kócsújfalu térségét, több ház is veszélyben volt, de ezeket a tűzoltók sikeresen megvédték, így lakosságvédelmi intézkedésre sem került sor. Emellett egy napraforgótáblát is elértek a lángok, de a tűzoltók itt is sikeresen vették fel a harcot. A munkálatokat az erős szél nehezítette. A sűrű füst miatt a közeli 33-as számú főutat is le kellett zárni. A jelentős igénybevétel miatt szükség volt még a kazincbarcikai és hevesi hivatásos, valamint a zagyvarékasi önkéntes tűzoltókra is.

Fotó: Fodor László
Fotó: Fodor László

Szerda este olvasónk és a Tisza-tóról drónvideókat készítő Fodor László sokkoló felvételeket küldött szerkesztőségünknek a tűzről, amiben jól látszik, hogy az Egyek-Pusztakócsi Mocsarak Górési tanösvényét és madárrepatriáló telepét is érintette a tűz, de az utóbbi, azaz a telep megmenekült. Jelenleg még megbecsülni sem lehet, mekkora kár keletkezett.

A Górési tanösvény és kilátótornya azelőtt, hogy felemésztette volna a tűz. Fotó: Fodor László.
A Górési tanösvény és kilátótornya azután, hogy a tűz maratlékává vált. Fotó: Fodor László.
A madárrepatriáló telep szerencsére megmenekült. Fotó: Fodor László.

A fenti videón jól látszik, hogy perzselte fel a védett területet a tűz, ami egyelőre nem tudni, mitől pattant ki.

A megyei katasztrófavédelem tűzoltói számára szerda este is kint kellett lenniük, hiszen az éjszaka folyamán egy 12 körbálából álló kazal gyulladt meg a leégett területen, ezt követően azonban csillapodott a szél és az egységek az izzó gócokat felügyelték, illetve oltották – írta a katasztrófavédelem közleményében, majd hozzá tette:

A katasztrófavédelem munkáját a helyi önkormányzat is segítette, amely egy vízszállító teherautóval locsolta át Kócsújfalu tűzhöz legközelebb eső utcáját. A helyszínen vannak a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai is, akik a drónos felderítés mellett magaslatokról figyelik az esetlegesen fellobbanó lángokat, illetve szintén biztosítottak egy vízszállító teherautót a területek átlocsolására. Emellett négy erőgép is volt a helyszínen, melyek tárcsázással gátolták meg a tűz terjedését.

Fotó: Fodor László

Tiszafüredről, Karcagról, Hajdúszoboszlóról, Hajdúböszörményből, Debrecenből, Tiszaújvárosból, Egerből és Szegedről összesen tíz tűzoltóegység dolgozik a helyszínen, melyek a felügyeleten túl a leégett terület széleit locsolják be – írták.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere a Facebook oldalán folyamatosan tájékoztatja a lakosságot és a turistákat a helyzetről. Csütörtök délelőtt katasztrófavédelemmel egyeztetve az alábbiakra kérte a lakosságot:

A 33-as út mellett és a Kaparó csárda parkolójában NE ÁLLJANAK meg nézelődni és fotókat készíteni! Fokozottan érvényes ez a nagyiváni leágazás és a Kócsújfalu közötti műveleti területen. A katasztrófaturizmus akadályozza a tűzoltók munkáját és balesetveszélyes! A parkoló jelenleg a szolgálatban lévő állomány pihenő- és étkezőhelyeként funkcionál. Amennyiben a felhívás nem vezet eredményre a rendőrség segítségét fogjuk kérni!

A polgármester is járt a helyszínen, aki szintén sokkoló felvételeket készített a felperzselt területről:

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: