A bereki sikersztori
Berekfürdő története nem nyúlik vissza az Árpád-korig és nem beszélhetünk arról, mi történt itt a tatárjáráskor. A nevében lévő „fürdő” szó szorosan összefonódik a történetével. Az 1920-as évek előtt, Berekfürdő helyén tanyavilág volt: akkoriban 5 tanyát és annak 35 lakóját lehetett itt megtalálni. Az évtized végén, egészen pontosan 1928-30-ban Pávai-Vajna Ferenc geológus, a magyar hévízkutatás úttörője két kutat fúrt a településen, amelyekből gyógyvíz tört föl. A kis tanyaközpont környékén hamar, 1930-tól megépültek az első nyaralók, majd 1938-ban már üveggyár is épült itt. A település utcáit az 1950-es években alakították ki. Lassan betelepültek az első lakók, akik minden évben várják a nyaralókat, gyógyulni vágyókat.
A berekfürdői gyógyvíz
Berekfürdő neve egybefonódott a gyógyvízzel: aki ideérkezik, annak nem szabad kihagynia az 1186 és 802 méter magasról feltörő vizet. A strand hét medencével várja a látogatóit. Berekfürdő ezzel egy igazi négyévszakos látnivaló, hiszen még télen is az alkáli-hidrogén-karbonátos, jódos gyógyvizében pihenhetünk.
Berekfürdő rossz időben is felvidít
Ha az esős, hidegebb napokra keresünk valamilyen programot, akkor a termálvíz mellett érdemes a szárazföldön is szétnézni.
A kisgyerekkel érkezőknek érdemes a Dániel Farm felé venni az irányt, ahol a régi idők gazdaságával lehet megismerkedni: a farm létrehozói egy olyan helyet álmodtak meg, ahol a kicsiket és a felnőtteket a régmúlt gazdaságába kalauzolják el.
Itt naposcsibét lehet óvatosan megsimítani és a szürkemarha vagy a magyar tarka bőgését hallhatjuk az istállókból. Ha már istálló, akkor a lovak tekintetében sem arab telivérek húzzák a lovaskocsit, hanem az alföldi tájba illeszkedő magyar, hidegvérű lovak. A farmon sajtkóstoló és házi finomságok is várják a látogatókat. Mint minden vállalkozás, a farm is a jövőbe fektet, hiszen már egy elektromos városnéző kocsival kalauzolják az érdeklődőket.

Nemcsak a kisfiúk, hanem a kislányok és a felnőttek számára is igazán érdekes látnivaló „A Szovjet repülőtér titkai” című állandó kiállítás, ahol egy MI-24D harci helikoptert találni az udvarán. A magángyűjtemény igazán egyedülálló, hiszen a szovjet légierő 46 éves ausztriai és magyarországi jelenlétével összekapcsolható tárgyakat, dokumentumokat, filmeket mutat be kézzelfogható formában. Itt csak a katonai ruhába öltöztetett bábuk előtt van plexifal: az eredeti tárgyak, telefonok, és a kiállított sok-sok korabeli használati tárgy, érdekesség is megtapintható.
A kiállítás viszont nemcsak ezért érdekes, hanem azért is, mert olyan kérdésekre adja meg a választ, mint hogy voltak-e atomfegyverek hazánkban, milyen repülőgépbalesetek történtek, amelyekről nem lehetett hallani, vagy például hogyan zajlott egy-egy hadgyakorlat? Az udvaron a Mi-24D harci helikopter mellé 2021-ben érkezett meg társa, egy MiG-21MF vadászrepülőgép is megtekinthető (igen, belülről is!), amelyen maga Farkas Bertalan és Magyari Béla is repült.

A magángyűjtemények sora itt még nem áll meg, hiszen pecsétes, vagy más szóval bélyeges téglák gyűjteménye is megtalálható itt. A téglagyűjtés szenvedélye azonban nemcsak helyi érdekesség, Tiszaszentimrén is találni megannyi matuzsálemkorú téglát.
A kultúrára éhezők számára a néprajz bizonyára egy elengedhetetlen programelem. A Néprajzi Magángyűjteményben a gyűjtő házaspár szíve-lelke benne van: több mint 30 éve gyűjtik a szebbnél szebb használati tárgyakat egy letűnt, de nem divatjamúlt korból. A használati tárgyak mellett megtalálhatóak itt régi gyerekjátékok, egy százéves cséplőgép, mezőgazdasági eszközök, cselédkönyvek, ládák, régi konyha. Sőt mi több, traktorok is.
Itt meg kell állnunk egy szóra, mert a turisták kedvencén, a TÖFI-TÖFI-n lehet megismerni a községet és a környéket. A járgány nem más, mint egy traktor mögé szerelt ekhós szekérre emlékeztető vontatmány, amivel nemcsak a települést lehet bejárni, hanem még a közeli kunmadarasi repülőtérre is elviszik az utasokat. Különböző túrákat szerveznek, így akár a Berek-halomról a naplementét is meg lehet csodálni, vagy éppen hortobágyi madárlesekre lehet elmenni, de csapatépítő bulik számára is ki lehet bérelni.
A kirándulások aktív központja
Érdemes bringát bérelni, és azzal felfedezni a távolabbi környéket. A kerékpártúrák egyik kiindulópontja a Megbékés Háza is lehet, ahol akár egy nagy iskolaosztálynyi gyerek is bérelhet biciklit. A legkisebbekre is gondoltak: az utánfutós biciklivel a piciknek is élmény lesz a kirándulás. A házzal szemben lévő Tourinform irodában lehet bővebb tájékoztatást, vagy navigálást kérni a bringatúrákról, amelyekből kétfélét tud ajánlani a település: az egyik a Gólya, a másik a Túzok elnevezésű túraút.
A Gólya útvonalon a Hortobágyi Nemzeti Parkot és Nagyivánt is érintjük. Mivel Berekfürdő a legnagyobb nemzeti parkunk határán található, ezért a madarászok számára is érdekes túra lehet. A távcsövet sem kell otthon hagyni, mert megannyi pusztai madarat figyelhetünk meg. Az út szántóföldek ölelésében, a beszédes nevű: hajtó úton vezet keresztül, a Legelő csőszház és a Gyúró kúti hodály mellett, egészen Nagyivánig. A településen érdemes megállni és megcsodálni a mintegy harminc gólyafészket, vannak-e benne fiókák. Innen visszafordulva csatlakozhatunk a Túzok útvonalra, de akár önállóan is megtehetjük az utat.
A Túzok kerékpáros útvonal mintegy 18 kilométeres hosszúságával egy kellemes, délutáni kirándulást jelenthet. Az útvonal a Nagykunság és a Hortobágy határában vezet. Azoknak ajánljuk, akik a csendet és a természet közelségét szeretnék megtapasztalni. A túra a volt üveggyár mellett vezet el, majd a műútról hamarosan földúton találjuk magunkat és onnan az Üllő-lapost elérve egy folyamszabályozás előtti, mára már kiszáradt Tisza medret láthatunk. Innen egy kurgán, azaz népi nevén kunhalom mellett haladunk el. Érdemes megpihenni a Pincés-halom környezetében! Innen a Kunmadarasi-pusztára érünk. A Német-éri csatornát, majd a Tilalmast kell követnünk, hogy megpillanthassuk a hortobágyi túzokokat. Persze, csak ha szerencsével és halkan, nesztelenül járunk. Aki ősszel indul a túrára, az akár még a daruvonulást is láthatja.
Ha nem szeretnénk ekkora távot megtenni, akkor érdemes a berekfürdői szoborsétára jelentkezni, melyet szintén a Tourinform szervez. Berekfürdő nemcsak a turisták, hanem a művészek által is kedvelt település. Többen érkeznek ide alkotni, akik a művészet szinte minden ágát képviselik: festők, szobrászok, írók. Munkáikat, szoborba öntött emléküket lehet megtekinteni a 17 megállóval tűzdelt gyalogtúrán.
Aki még ennél is kisebb sétára vágyik, annak a Belső- és a Külső-tó meglátogatását ajánljuk. Sőt, nemcsak nekik, hanem a horgászoknak is, hiszen a két tó bővelkedik az őshonos és a külföldi, telepített halakban.
Pálinka, étterem, relax
Az estét nem is lehetne mással zárni, mint pihenéssel vagy egy jó vacsorával, esetleg pálinkával. A Park Étteremben a hagyományos magyaros fogásokhoz egy kis luxust öntöttek, és így különleges, újragondolt ételek is kerültek az étlapjukra, amik megérnek egy fotózást az elfogyasztásuk előtt. Finom ételhez minőségi pálinka illik: az IKUN Pálinkaház kóstolóját nem szabad kihagyni, hiszen a helyi főzdében a környék egyik legjobb pálinkáját készítik.
A túrákról részletesen a Berekfürdői Tourinform Irodában lehet érdeklődni:
Cím: 5309 Berekfürdő, Fürdő utca 2.
Nyitvatartás: hétköznap 8:00 – 16:00 óra között.
Telefon: +36 59 519 059
E-mail: berekfurdo@tourinform.hu
Web: www.berekfurdo.hu