
Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere elmondta, hogy Debrecen többször is volt díszvendége Tiszafüred nagy kulturális rendezvényeinek, például a 2018-ban, 40 éves jubileumát ünneplő Halasnapoknak, vagy Magyarország egyik legkülönlegesebb és legérdekesebb zenei programjának, a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválnak. A Tisza-tó fővárosa négy megye határán fekszik és ez eleve arra ösztönzi a várost, hogy a régió számára elérhető árú szolgáltatásokat kínáló, természetközeli turisztikai célponttá váljon, ahol minden évszakban érdekes programok fogadják az idelátogatót. Debrecen városa mellett a Debreceni Egyetemmel is jó az együttműködés és a 2019-ben megkötött stratégiai partnerségnek és egy kormánydöntésnek köszönhetően Tiszafüreden jöhet létre egy Ökológiai Tudásközpont.
A Halasnapok külön fejezetet szentel a gasztronómiának, hiszen az egész rendezvénysorozat a változatos halételekre épül – hangsúlyozta Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette, hogy idén a halételek szerelmesei július 10-én, szombaton mérkőzhetnek meg a Tiszai Halételek Fesztivál főzőversenyének bajnoki címéért. A főzőversenyre, amelyre a tűzifát, illetve a kiváló minőségű hal alapanyagot a szervezők adják, még lehet jelentkezni. A szakember elmondta, hogy a Tisza-tó vonzerejét mutatja, hogy évente 130 ezer horgász nappal számol a Sporthorgász Kft. Ez azt bizonyítja, hogy az ide járó horgászok mindig halban gazdag fogással térnek haza, az összmennyiség eléri a 200 ezer kilogrammot. A kifogott ragadozóhalak vonatkozásában, különösen a harcsa esetében toronymagasan vezet a Tisza-tó – mondta Hegedűs Gábor.
Lendvay Imre, a Tisza-Víz Kft. ügyvezetője, a szabadvízi strand üzemeltetője megerősítette, hogy Tiszafüred valóban rendkívül közkedvelt úticéllá vált a debreceniek körében. Jól tükrözik a statisztikai adatok is: tavaly a Tiszafüredi Szabadstrand 150 ezer látogatója közül a legtöbben Debrecenből érkeztek. A fesztivál főszervezője azt is hozzátette, hogy az idei Tiszafüredi Halasnapok hét helyszínen több tucat családoknak és fiataloknak szóló zenei, kulturális, sport és gasztro programokkal várják az érdeklődőket. A négy nap alatt kirakodóvásár is lesz, ahol több mint száz kézműves és helyi termékes kínálja portékáját. A helyiek városkártyával ingyenesen látogathatják a rendezvény valamennyi helyszínét.

- július 07. csütörtök – Helyszín: Hableány Konferenciaterem és Vigadó
17.00 Város Napja rendezvény
- július 09. szombat – Helyszín: Halas tér
07.00-14.00 V. Tiszai Halételek Fesztiválja – főzőverseny
A halételek szerelmesei – akik nem csak az elfogyasztásban, hanem az elkészítésben is jeleskednek – megmérkőzhetnek idén is a Tiszai Halételek Fesztivál főzőversenyének bajnoki címéért.
A legfinomabb alapanyagokat ezúttal is a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. biztosítja a résztvevők számára, akiknek mindössze kedvenc bográcsukra és az ízesítéshez szükséges fűszerekre lesz szükségük.
7:00 Főzőhelyek elfoglalása, díszítése
8:00 Megnyitó – Köszöntő
8:30 Tisztított, konyhakész hal átadása (~3 kg ponty), tűzgyújtás, főzés
12:00 Zsűrizés
13:00 Eredményhirdetés
Kategóriák:
- Tiszai típusú halászlé
- Egyéb halétel
További részletek és jelentkezés:
https://sporthorgasz.eu/2022/06/09/v-tiszai-haletelek-fesztivalja-a-halasnapokon/
- július 09. szombat – Helyszín: Kemény Kastély / Kastélypark
18.00 PikNik Mozi kapunyitás 20.30. PikNik Mozi – Macskafogó
- július 09-10. szombat-vasárnap – Helyszín: Tiszafüred, Szabadstrand
Strandfoci Torna
- július 10. vasárnap – Helyszín Tiszafüred, Halas tér/volt Teniszpálya
10.00-18:00 “Tudj többet – Élj jobban!” – Közlekedésbiztonsági oktatóprogram
Kulturált Közlekedésért Alapítvány
SZÍNPADI PRODUKCIÓK
- július 07. Csütörtök – Helyszín: Morotva
18.00-18.45. Dánielfy Gergő és az Utazók
19.15-20.45 Pápai Joci
21.15-22.45 Caramel
23.15.-00.15 Nótár Mary
00.30 Disco
- Július 8. péntek – Helyszín: Szabadstrand
Július 8. péntek – Helyszín: Szabadstrand
16:00 Szőke Tisza Népzenei Együttes
16:10 Tisza-Tavi AMI – Muzsikával kísér Molnár László és barátai
17:10 Üzenet Táncszínház
- július 8. Péntek – Helyszín: Morotva
18.00-18.30 Analóg Balaton
19.00-20.30 Elefánt
21.00-22.30 Vad Fruttik
23.00-00.15 Hiperkarma
00.30 Necc party
Július 8. péntek – Helyszín: Főtér
20.00 Szolnoki Szimfonikusok Hangversenye
Szimfonik Harsona Együttes
Szimfonikusok Ütőegyüttese
21.30 Valami Swing koncert
Debrecen Big Band – Gájer Bálint és a Valcer Táncstúdió
Július 9. szombat – Helyszín: Szabadstrand
10.00-19.00 Kézműves Tanoda – családi játszóház
A 40 éves Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület
15.00 Faatimah Oriental Táncforgatag
15.20 Tiszafüredi Twirling és Táncstúdió Egyesület
16.00 Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar és a Tiszafüredi Mazsorettekért Egyesület
17.00 Dalma Dance Club Tiszafüredi tagozat
- július 9. Szombat- Helyszín: Morotva
18.00-18.30 Dirty Slippers
19.00-20.15 Carson Coma
20.45-22.15 Bagossy Brothers Company
22.45-00.15 Punnany Massif
00.15 Disco
Július 9. szombat – Helyszín: Főtér
20.00 TNT koncert
Július 10. vasárnap – Helyszín: Szabadstrand
10:00-19:00 Kézműves Tanoda – családi játszóház
A 40 éves Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület
14:30 ZUMBA Fitness Mónival
14:50 Extreme Dance Team
16:00 Debrecen Dixieland Jazz Band koncert
16:45 Debreceni Dixieland Jazz Band New Orleans-i jazz-felvonulás
17:00 Kalap Jakab Gyermekkoncert
- július 10. Vasárnap – Helyszín: Morotva
17.30-18.00 Alee
18.30.-19.45 Esti Kornél
20.15-21.45 ByeAlex és a Slepp
22.15-23.45 30Y
00.00 Disco
Július 10. vasárnap – Helyszín: Főtér
20:00 Duna Művészegyüttes – Magyar Táncképek
További információk: https://www.facebook.com/halasnapoktiszafured