Összes téma Tisza-tó élmények

TOP 6 csónakos úticél a Tisza-tónál, amit ne hagyj ki idén nyáron!

A Tisza-tavi kirándulások kihagyhatatlan programja a csónakázás. Az alábbi nyolc vízi látnivalót mindenképp keresd fel, ha a Tisza-tóra veszed az irányt!

Bölömbika kilátó

Az Év kilátója címet nyerte el 2021-ben az Aktív Magyarország szavazásán. A Ravasz-hátnál épült kilátót Újlőrincfalva környékéről lehet megközelíteni. Ez egy hínárral benőtt, kevésbé forgalmas, ám annál csodálatosabb helyen áll. A különlegessége az, hogy kizárólag csak vízről lehet megközelíteni.  Miután kikötöttünk a négyszintes, fából épült torony aljában, a hajóból kilépve már mászhatunk is fel a tetejére, ahonnan a Kis-Tiszát, a Poroszlói- és a Sarudi-medencét lehet szemügyre venni.

A kilátó GPS koordinátái és helye a térképen: 47.603742,20.6429879 

Fattyúszerkő kilátó

A Csapói Holt-Tiszán megépült kilátó környékén korábban már állt egy másik, így a Tisza-tónál régóta vízitúrázók szinte pontosan tudni fogják a helyét. Kikötni egy stégen lehet és a nádason keresztül, távol a fáktól egy pallóúton lehet bejutni a kilátóra, ahonnan belátható a Poroszlói-medence, illetve a Csapói Holt-Tisza. A madarászok számára közkedvelt hely, hiszen korábban madármegfigyelő torony állt itt.

A kilátó GPS koordinátái és helye a térképen: 47.6234228,20.6663335

Küszvágó csér kilátó

Várhatóan 2022. június közepén lesz hivatalosan átadva a Békatutaj Egyesület és az Aktív Magyarország által közösen létrehozott legújabb kilátó, amit a Szilas-foknál lehet megtalálni.
A másik kettőhöz hasonlóan ezt is csak vízről lehet megközelíteni, és teljesen ugyanúgy néz ki, mint a Bölömbika és a Fattyúszerkő.

A kilátó GPS koordinátái és helye a térképen: 47.609468,20.6823979

Mindhárom kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte, aki ezeket modern, ám mégis a tájba illeszkedő stílusban álmodta meg. Könnyed, átlátható a szerkezetük: azok számára látható, akik keresik, azoknak viszont láthatatlan, akik csak gyorsan pásztázzák át a környéket.

Mindegyik alapja horganyzott acél, ami 3 és 4,5 méterre van a talajban, a felépítmény pedig vörösfenyőből készült. A csomópontokban is horganyzott acélszerkezetek biztosítják a kilátók stabilitását.

 

Óhalászi-sziget kilátója

Az Óhalászi-sziget megismerése a Tisza-tó egyik kihagyhatatlan látnivalója közé tartozik. Sokan helytelenül úgy tudják, hogy a Kiskörei Víztározó építésekor árasztották el ezt a falut. A történet nem igaz, nem a Tisza-tó létrehozásakor lett a földdel egyenlővé a település, hanem mintegy 100 évvel korábban: 1876-ban, egy tiszai árvíz folyamán. Így tehát annyi igaz csak, hogy a tó közepén valamikor egy falu állt az Óhalászi-szigeten, amit Tiszahalásznak hívtak.

Ez a sokszor átlagosan csak néhányszáz lelket számláló falu csendesen, a Tisza mellett élte dolgos mindennapjait. A helybeliek együtt léteztek a folyóval és az azzal együtt járó áradásokkal. Amikor 1876-ban megáradt a Tisza, az ott élő embereket Hartl Ede menekítette ki és telepítette át a mai Újlőrincfalva területére. A fennmaradt történetek szerint néhány ember nem akarta elhagyni a szigetet, még maradtak néhány hónapot. Az 1900-as évek első évtizedeiben az egykori falu helyén gazdaság állt. Téglaépületei még ma is megtalálhatóak. Ezekről tévesen azt hiszik sokan, hogy a régi faluból maradtak meg, ami nem igaz, mert a halászfaluban csak paticsfalú házakat építettek, melyek az árvízjárta terület közepén hamar az idő martalékává váltak.
Tiszahalász egyetlen rejtélyét viszont még senki se fejtette meg. A gazdasági épületek bélyeges tégláin SP felirat olvasható, de hogy mit is jelenthet, minek a rövidítése lehet, még nem derült ki.

A vízről már messziről látni a kilátót, az előtte lévő kis móló pedig megállásra hívogat bennünket. A kilátóból gyönyörű panoráma nyílik a tóra. Ha követjük a mellette futó ösvényt, akkor eljutunk az egykori temetőhöz, ahol egy kőből készült 1848-as emlékmű fogad bennünket, tetején kovácsoltvas kereszttel, zászlóval és a sziget történetéről szóló tájékoztató táblával. Talán ez a kőkereszt az egyetlen dolog, ami megmaradt Tiszahalászból. Ha itt belátnánk a föld alá, akkor nem találnánk sok sírt, hiszen évszázadokon keresztül nem itt volt az első temető. Ez csak a második (amit két évtizedig használtak), ugyanis a korábbi betelt a szabadságharc idején.

A kilátó GPS koordinátái és helye a térképen: 47.584095, 20.671079

 

A Göbe

Nem klasszikusan csónakkal megközelíthető úti cél a Tiszavirág Ártéri Sétaút végén található Göbe, de mindenképp érdemes felkeresni. Ez egy tó a Tisza-tóban, ahol nem lehet robbanómotoros csónakkal közlekedni, csak evezőssel. A tanösvény végén, a Göbe partján evezős ladikokat helyeztek ki. A víz közepére beevezve pont úgy érezhetjük magunkat, mint egykor a környéken élő halászok, még a látvány is szinte ugyanaz.

 

Gémeskút a tó közepén

Igazán érdekes látvány egy csónaktúra során, ha a vízen egy gémeskúttal találjuk szemben magunkat. Egy vicces kedvű túravezető biztosan megjegyezné, hogy innen szoktak vizet merni az otthoni viráglocsolásra, de ezt ne higgyük el! A kút a Tiszavalki-medencében, a Dühös-laposon látható. Ez a terület valamikor legelő volt és 50 éve – mióta vízzel árasztották el a területet – itt áll. A kút kávája is megvan, amit a téli csökkentett vízszintkor látni is lehet.

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Discover more from I Love Tisza-tó

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading