fbpx
Tisza-tó élmények Összes téma

Ezek a programok várnak rád a Tisza-tavi Ökocentrumban!

Idén tavasszal és nyáron is színes programokkal várja az érdeklődőket a poroszlói Ökocentrum, ami egyébként április 27-én ünnepelte a tizedik születésnapját. Mutatjuk, hogy milyen események, rendezvények lesznek az Ökocentrumban!

Idén tavasszal és nyáron is színes programokkal várja az érdeklődőket a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, ami egyébként április 27-én ünnepelte a tizedik születésnapját. A májusi tisza-tavi programajánlónk után mutatjuk, hogy milyen események, rendezvények lesznek Poroszlón!

Május 21. – Fogathajtó verseny

Idén május 21-én kerül sorra az immár hagyományos poroszlói Fogathajtó verseny a Rendezvénytéren. A program nézőknek, érdeklődőknek látványos szórakozást ígér, a szurkolóknak izgalmakat, ha pedig versenyzőként szeretne részt venni, akkor nevezni is lehet!

Június 11-12. – Természetfotós hétvége

A Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódóan a Tisza-tavi Ökocentrum idén is megrendezi immár hagyományos Természetfotós hétvégéjét és az annak részét képező fotópályázatát.

A korábbi évekhez képest a szabályok nem változnak, kivéve, hogy a tükörreflexes kategóriában az első három helyezett elismerése pénzdíj lesz, ezzel is ösztönözni és motiválni kívánjuk a résztvevőket és azt, hogy minél több kiemelkedő színvonalú alkotás készüljön az Ökocentrumról, a Tisza-tóról, annak élővilágáról, az itteni természeti értékekről.

A pályázaton való részvétel szabályai és feltételei itt találhatóak.

Június 25. – Kakas szépségverseny és Bográcsfesztivál

Látogasson el Poroszlóra, nevezze be kakasát a szépségversenyre, főzzön együtt családjával, barátaival! További infó: 36/553-095
Sztárvendég:15:00 Pacsirták

Július 16. – Egészségnap

Szűrővizsgálatok, táplálkozási tanácsok, helyi termékek vására.

Július 30. – Halasnap

Halas ételek kóstolója a Millenniumi Emlékparkban a Poroszló Turizmusáért Egyesület szervezésében.

Augusztus 6. – Poroszlói Szabadstrand Zeneexpressz

A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

Fellépők:

A program házigazdája: Fásy Ádám

Takács Nikolas, Tóth Andi, Sipos F. Tamás, Milán, Jankó és a Digitál zenekar

Augusztus 20. – Honeybeast koncert

Élő koncert és tűzijáték államalapításunk ünnepe alkalmából.

 

Képek forrása: Rendezvények Facebook eseménye

 

 

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: