– A szokásos születésnapi programmal készül a Tisza-tavi Ökocentrum, vagy hosszabb programsorozatra kell számítani?
– Idén szinte minden, ami nálunk történik, az a jubileum jegyében telik. Az aktuáli sprogramunkról részletesen a honlapunkon és a Facebook oldalunkon lehet tájékozódni. A 10 éves évfordulóhoz kapcsolódóan már megvalósult a konferenciatermünkben az új kiállítás, ami a budapesti „Egy a természettel” világkiállításon megjelent installációk egy része hozzánk került. Ez az „Ártéri erdő” c. dioráma, ami a természettudományi múzeumokra jellemző megjelenésű és szintű bemutatórész – azaz igen igényes, részletgazdag. Erre kivételesen nem élő, hanem preparált állatok kerültek, mint a nyest, borz, vaddisznó és a madárfélék. Szintén a világkiállításnak köszönhetjük, hogy most ugyanakkora létszámban vannak az óriásakváriumunkban a halak, mint a nyitáskor, hiszen többek közt négy viza is érkezett hozzánk, így jelenleg összesen hatan vannak ezek a hatalmas jószágok.
A konferenciateremben a haltrófea kiállítás helyét egy évre művészeti tárlat foglalja el. Fazekas Lászlóné Éva – poroszlói, amatőr üvegfestő művész – munkáiból nyílik egy időszaki kiállítás.
Készültünk egy tízrészes podcast sorozattal is, amelyben az Ökocentrummal, a Tisza-tóval és sok-sok érdekességgel lehet megismerkedni.

Ami még a látogatóink számára érdekes lehet, az a február végén induló játékunk, ami a „10 év, 10 kép” címet viseli. Ennek a lényege, hogy 2012-től kezdve minden évünkből kiválasztunk egy képet, amellyel kapcsolatban felteszünk egy kérdést. Aki legelőször írja meg nekünk a helyes választ, az egy négy fő részére szóló Tisza-tavi Ökocentrum családi belépőjegyet kap, amit ebben az évben szabadon felhasználhat. A játék 10 héten át tart majd.
– Mikor lehet együtt ünnepelni az Ökocentrummal?
– Látogatóinkkal közösen, április 23-án (szombaton) tervezzük az ünneplést, mivel a születésnapunk (április 27.) ezúttal hétköznapra esik. A megszokott zsibongás várható az idén is, interaktív programokkal, játékokkal készülünk, mint például mazsorett bemutatóval, pantomimessel, szerencsekerék játékkal, óriásbuborék csodával, de természetesen a közös tortázás sem marad el. Az évforduló napján, 27-én egy zártkörű ünneplésre kerül sor, a tulajdonos önkormányzat és az Ökocentrum dolgozóinak részvételével. Szeretnénk megköszönni azok munkáját, akik a 10 év sikereiben részt vettek.
A tízéves évforduló nem múlhat el évkönyv nélkül: aktualizáljuk a régebbit és már idén elérhető lesz a legújabb kiadás. Új kisfilmet is szeretnénk készíteni, hiszen egyre több olyan visszatérő látogatónk van, aki esetleg azért hagyja ki a 3D mozit, mert már látta a filmünket. „A Négy évszak a Tisza-tavon” című 3D filmet legalább 240 ezren látták az elmúlt 4 évben, mióta ez van műsoron. Itt az ideje, hogy ezen a téren is újítsunk!
– Ez még részleteiben is igen tartalmas. Milyen újdonságok, fejlesztések várhatóak idén?
– Bizony, lesznek! Ebben az évben szeretnénk létrehozni egy mezítlábas ösvényt, ahol homokban, kavicsokon, mulcson és különféle anyagokon lehet majd lépdelni. A másik, ami inkább még csak a tervezés kezdeti fázisában van (bár nagyon lelkesek vagyunk ezügyben), az egy minigolf-pálya létrehozása a park füves területén, a kalandjátszótér mellett. 9-10 pályára lehet számítani, így nem profi versenyzőket várunk ide, hanem mindazokat a hobbi játékosokat, családokat, társaságokat, akik egyszerűen csak szeretnék jól érezni magukat a szabad levegőn és kipróbálnák ügyességüket. Ha ez megépül, akkor ezzel is teljesebb és gazdagabb lehet a szabadidőparkunk a tájházzal, a tutajos tóval, a sövény labirintussal és a különféle állatbemutatókkal együtt.
A felújításokat próbáljuk úgy időzíteni, hogy minél kisebb mértékben korlátozzuk a látogatókat, azonban elképzelhető, hogy idén a dongautak és a kormorános tó hídjának elbontása és teljes átépítése miatt kisebb területek ideiglenes le lesznek zárva. Ebben vendégeink megértésére és türelmére számítunk.
– A születésnapon kívül vannak más rendezvények is tervben?
– Ha a nyáron változik a veszélyhelyzet és már szabadon lehet ilyen eseményeket szervezni, akkor a főszezoni két hónapra, júliusra és augusztusra koncentrálunk. Alapvetően a megszokott, népszerű eseményeinket terveztük be. Júliusban egészségnapot, Palacsinta-partit, halsütéses szombatot tervezünk, augusztusban Fásy Mulató, Csörögesütés szerepel a programok között, majd augusztus 20-án este a Honeybeast zenél és az aznapi program tűzijátékkal zárul. Júniusi természetfotós pályázatunkat idén is szeretnénk meghirdetni, megrendezni. A szeptemberi csónakos hétvégénk remélhetőleg idén sem marad el – ilyenkor kedvezményesen lehet csónakot bérelni. Ősszel pedig jön a „Poroszló: tökös falu” program a lassan országos hírű tökfaragó versennyel. A részleteket a Facebook oldalunkon lehet megtalálni.