fbpx
Tisza-tó élmények Összes téma

Tisza-tavi tuskótérkép: videón, mennyi tuskó felett haladunk el a vízen!

Videó készült a Tisza-tó vizéből kiálló tuskókról, amelyekre a tapasztalatlan motorcsónakvezetők könnyedén ráfuthatnak. A tuskók viszont nem ellenségek, hanem a tó történetének őrzői.

Fodor László, a Tisza-tó egyik kedvelt drónfotósa a hétvége folyamán felröptette a drónját. Legutóbb a Hortobágy felé vette az irányt, ahol a hóban falatozó hatyúkat mutatott be nekünk, de most a Tisza-tó fölé szállt és onnan nézett körbe a téli vízszintnél.

Miért vannak tuskók a vízben?

A tározó létrehozása előtt erdők, mezők, legelők voltak ott, amit most víz borít, így volt például lakható Tiszahalász települése is a ma Óhalászi-szigetként nevezett területen. Amikor az 1960-as években megkezdődött a Tisza-tó kialakítása, akkor az alacsonabban fekvő területekről a fákat kivágták: kezdetben gyökerestül távolították el a fákat, de mivel ez igen időigényes volt, ezért később már csak kivágták és elszállították őket.

Ezért vannak még a mai napig hatalmas tuskók a Tisza-tó vize alatt. A folyó konzerválta őket és míg a magasabb nyári vízszint során rejtőzködnek, addig az alacsonyabb téli vízszint során a felszínre bukkannak. Nyáron sok tapasztalatlan motorcsónakos ütheti fel a csónakják miattuk, amik anyagi kárt is okozhatnak. És miért nem szedik ki ezeket? Mert ahogy egy erdő, úgy ezek is a Tisza-tóhoz tartoznak. Nélkülük nem lenne a tó az, ami.

Fodor László bejárta a tó valamennyi tuskós részét, így ajánlott megnéznie mindenkinek, aki ritkán közlekedik csónakkal az alábbi területeken:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: