– Új vizákat köszönhethünk az óriásakváriumban – mondta Kiss János, a Tisza-tavi Ökocentrum igazgatója. Az órisái halak az Egy a Természettel Világkiállítás Hal-Víz-Ember pavilonjában voltak bemutatva. Ahogy azt az igazgató úr elmondta, igazi sztárok voltak a kiállításon, nagyon sok látogató kíváncsi volt az óriási halakra.

– Az új környezetükbe való beszokásuk zökkenőentes volt: elárulom azt a kulisszatitkot, hogy ilyenkor a szakértők, a gondozók és természetesen én is árgus szemekkel figyeljük a viselkedésüket. Szerencsére minden rendben volt velük – fogalmazott Kiss János. Kérdésünkre elmondta, nem volt semmilyen területvédő harc az új és a régi lakók között, akik hamar “összebarátkoztak”.
– A barátkozás alatt azt kell érteni, hogy együtt úsztak néhány métert, majd elváltak. A legnagyobb új vizánk több mint 100 kg-ot nyom! Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Viza Iza, Dömper és a többiek – társaikkal együtt – jól érezzék magukat nálunk, látogatóink pedig megcsodálhassák óriásakváriumunk víz alatti alagútjában e különleges állatokat, amint átúsznak a fejünk fölött – zárta szavait.