fbpx
Összes téma Horgászat élővilág Túra Program Sarud Élményfalu poroszló kerékpározás Tisza-tavi Kerékpáros Centrum

Októberben ezek a rendezvények várnak a Tisza-tónál!

Az október még tartogat remek programokat a Tisza-tónál: bringázás, SUP évzáró buli, kemencés szombat, borvacsora, horgászat és még disznóvágás is a terítéken van.

Október 16. szombat, Hortobágy: E-bike túra Hortobágy-Halastón

A túra a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjától indul, majd a faluban aszfaltozott, a vasúton túl pedig zúzott kővel borított útszakaszon jutunk el a kungyörgyi szarvasmarha telep mellett elhaladva a Hortobágyi-halastóig, ahol egy fahídon keresztül feljutunk a halastavi gátra. A központi gátra felérve északra tekerünk a bivalyokkal kezelt élőhelyrekonstrukciós területek mellett egészen az utolsó elágazásig. Útba ejtve két madármegfigyelő tornyot, majd a Kondás-tó madármegfigyelő házikóiból tekintjük meg a legnagyobb halastavat. Onnan ugyanazon az útvonalon kerékpározunk Hortobágy irányába.

A részleteket ide kattintva lehet olvasni, azaz a Hortobágyi nemzeti Park Igazgatóságának Facebook oldalán!

Október 16. szombat, Tiszafüred: Tisza-tó kerülő e-bike túra

Ahogy a HNPI az eseménynél írja: “Indulás Tiszafüredről a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonában lévő Kemény-kastély védett parkjából, ami közvetlenül az EuroVelo kerékpárút mellett található. Az Albatrosz kikötőnél jövünk fel a Tisza-tó töltésére, ahol dél felé vesszük az irányt.

Első rövid megállónkkal rögtön az Örvényi-morotva partján egy Árpád-kori halászfalunak állítunk emléket. A megmaradt templomdomb tövében dióhéjban hallhatunk a folyamszabályozás előtti életről, hajdani halbőségről és a mostani Tisza-tóról.

Ezután Tiszaörvényen az élő folyó partján Magyarország egyetlen függőcsatornáját és az ezt kiszolgáló műemlék szivattyútelepet tekintjük meg.

Tiszaszőlős és Tiszaderezs között gyalogosan pallósoron közelítünk meg egy betekintő állomást. Abádszalókon az Abádi-rév emlékművet tekintjük meg, majd a töltésen Kisköre felé vesszük az irányt.

A halak közlekedését biztosító hallépcsőnél tett rövid megálló után átkerekezünk a Tisza-tó létét biztosító duzzasztóművön. Sarudon ebédszünetet tartunk.

Poroszlón többet időzünk, ugyanis csónakokra szállva fogunk eljutni a Tisza-tó első tanösvényéhez, a Tisza-tavi Vízi-sétányhoz, ahol testközelből egy 1,5 km hosszú pallóúton sétálva interaktív elemekkel, és különböző megfigyelő helyekről ismerkedhetünk meg a különleges vízi-világgal.
A tanösvény látogatása után az utolsó 10 km-es szakaszunk következik vissza Tiszafüredre.”

A részleteket az eseménynél lehet megtekinteni, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának Facebook oldalán!

Október 17. vasárnap, Tiszafüred: Őszi Tisza- tó Kerülő Kerékpáros Túra

A Tisza-tó bringakör ismét megrendezi a tókerülő kerékpáros túráját, amelyen a 21, 65 és 100 km-es távon is lehet nevezni, ám ez nem verseny! A túrát azoknak ajánláják, akik szeretnének az őszi Tisza-tavi tájban gyönyörködni és jó hangulatban, közösen tekereni a gáton – a 100 km-es távot választók a Nagykunsági-főcsatorna gátján is végig mennek.

További információk az eseménynél, ide kattintva!

 

Október 23. szombat, Poroszló: SUP Bázis záró party

Már végéhez közeledik a szezon, így a poroszlói SUP Bázis is téli álmot fog aludni, hogy rápihenhessen a 2022-es szezonra, amikor megannyi újdonsággal fogja várni a lapátolni vágyókat. Október 23-án, szombaton egy egész napos programmal készültek nektek: “Középpontban természetesen a SUP: HA VAN, HA NINCS FELSZERELÉSED, MINDENT MI ADUNK FOR FREE, GRÁTISZ. Illetve praktikusabb talán, ha a saját megszokott eveződet hozod, vagy megfelel neked az alu is. Csak a megfelelő öltözékedről (neopren, szárazruha, futo-bringás öltözet, meleg ruha, törölköző stb.) kell gondoskodnod. És persze hozzál magaddal jó hangulatot.
Természetesen nem kötelező vízre szállnod, csak, ha a játékos vízi vetélkedőinkre is benevezel. Számos értékes nyereményért persze.
Bográcsozni fogunk. Sör, bor, víz lesz, de megköszönjük, ha Te is hozol magaddal bármit, ami ehető vagy iható másnak is.”

További részletek az eseménynél, ide kattintva.

Október 23. szombat, Poroszló: Kemencés szombat Poroszlón

A Poroszló Turizmusáért Egyesület szeretettel vár a már hagyománynak számító KEMENCÉS SZOMBATRA, vagyis egy tájjellegű, kemencés és bográcsos főzésre.

A részletekről Poroszló város Facebook oldalán lehet olvasni az esemény közeledtével, ide kattintva!

Október 25. hétfő, Élményfalu Sarud: Tisza-tó Fishing Őszi Gyerek- Horgásztábor a Tisza-tavon

A sarudi Élményfalu sosem feledkezik meg a gyerekekről, ezért horgásztábort szervez számukra. Mint írják:
“Ha horgásztál velünk a nyári horgásztáborainkban, akkor ez az igazi ráadás! Ha még nem táboroztál velünk, akkor ez egy különleges lehetőség az őszi Tisza-tó ragadozó halainak a megismerésére. A legjobb ragadozó szezonban fogunk főleg CSUKÁRA/ balinra/ süllőre horgászni.”

További részletek az eseménynél, ide kattintva!

Október 30. szombat, Sarud: St. Andrea borvacsora a Sulyom Tájétteremben

Egyedülálló St. Andrea borvacsora a Sulyom Tájétteremben!
A Sulyom Tájétterem séfje, Berecz Ádám különleges menüsora kiváló St. Andrea borokkal csak ezen az estén!
Ha tudni szeretnéd milyen az étel-bor párosítás tökéletes összhangja, akkor mindenképp foglalj asztalt!

További részletek a Sulyom Tájétterem Facebook oldalának bejegyzésénél, itt!

+1 TUTI TIPP: Disznóvágás!

A Tisza-tó túravezetői, a To-Va Túrás srácok cégeknek, baráti társaságoknak disznóvágást szerveznek, ami egy remek csapatépítő program is lehet. A prgramra előzetesen be kell jelentkezni náluk, hogy leszervezzék a böllért és persze legyen vágnivaló malac is. A helyszín opcionális.

A részletekről bővebb tájékoztatást találhattok a To-Va Túrák nevű Facebook oldalukon: hívjátok őket a megadott telefonszámon vagy írjatok nekik messengeren!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: