fbpx
Összes téma Tisza-tó élmények

Jobb volt a kiskörei Ring-a-tó strand idei szezonja, mint azt várták

Kaposvári Pétert, a kiskörei Ring-a-tó strand üzemeltetőjét kérdeztük az első szezonjuk tapasztalataiól - röviden: remek nyarat zártak!

Jobbnak értékeljük, mint ahogy azt elképzeltük – kezdte nyárértékelő beszámolóját Kaposvári Péter, a strand üzemeltetője. A Tisza-tó legújabb-régi strandja, a Ring-a-tó idén június közepén nyílt meg és teljesen felújítottan várta a strandolni vágyókat, ám fejlesztések is történtek. Megújult a csúszda, mobil stégrendszer került a vízre, megannyi vízisporteszköz bérlésére volt lehetőség.

Fotó: Ring-a-tó strand

Nagyon sokat dolgoztunk a nyitás előtt és után is a strand infrastruktúráján. A vízfelületen folyamatosan a hínár- és sulyomritkítást végeztünk, ebben a KÖTIVIZIG és Kisköre települése is sokat segített nekünk. A jövőben szeretnénk partszélesítést végezni: megkotornánk a terüeltet és így még plusz 10 méterrel tudnánk bővíteni a strandot. A strandot szeretnénk jobban elkülöníteni a csúszdától és a túlvégén pedig vagy gurulós vagy lábon álló mobilházakat szeretnénk telepíteni, amelyek így a vízre néző panorámát kapnak. A Tisza-tónál nagyon kevés ilyen szálláshely van, amelynek további érdekessége lesz, hogy egy privát strandszakasz is tartozni fog hozzá – fogalmazott. A távlati tervek között szerepelek még egy fröccsterasz kialakítása is.

Mint azt a Tisza-tónál kerékpározók idén láthatták, összesen 14 mobilházat is telepítettek a strand gátjának városfelöli oldalára, összesen közel 40 házat szeretnének oda tenni.

– Ezek minden igényt kielégytenek: vannak két, 4+2 ágyas, lesznak olcsóbb és drágább kategóriába eső kiadó házak. Ugyanezt szeretnénk a strand túlsó oldalán is megcsinálni – mondta.

Szeretnének egy éttermet is építeni, hogy meghosszabbíthassák a szezont, valamint olyan programokat is szerveznek majd, amelyek nem időjárásfüggők.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: