fbpx
Tisza-tó élmények Összes téma Hortobágy

Mutatjuk, hol a legszebb a csillaghullás a Tisza-tónál és hol várnak szervezett programokkal!

Érdemes sokáig ébren maradni, hiszen érkeznek a Perseidák. A Tisza-tó környékén megannyi helyszín van, ahol figyelheted a csillaghullást. Mutatjuk a legszuperebb helyeket és a szervezett eseményeket is!

Csillaghullás a Tisza-tónál: szervezett események

Augusztus 11-12., Hortobágyi Vadaspark: Perseidák éjszakája

A Hortobágyi Nemzeti Park túrát szervez a hullócsillagok megfigyelésére augusztus 11-én (szerda) és 12-én (csütörtök) a Hortobágyi Vadasparkban.

A vadaspark saját buszával érkező érdeklődők a sötétedésig a park éjszakázni készülő nappali, illetve az ébredező éjszakai lakóival találkozhatnak egy szakvezető kíséretében. Ezt követően a minimálisan fényszennyezett Malomházi bemutató területen egy szakértő csillagász kalauzolásában ismerkedhetnek szomszédos bolygóinkkal, Naprendszerünk látnivalóival, és gyönyörködhetnek a Perseidák érkező meteorjaiban.

A program időjárásfüggő és előzetes bejelentkezés szükséges!
Kérünk minden érdeklődőt, mivel a Meteorles program a Hortobágyi Vadaspark gyepén lesz megtartva, pokrócot, polifoam matracot, szúnyogriasztót, illetve a hűvösebb időben megfelelő ruházatot magukkal hozni szíveskedjenek.
Minimum létszám 10 fő, maximum létszám 40 fő.
A program kezdete: 19.00
A program vége: 23.00

A további részleteket az augusztus 11-i és 12-i eseményekről a dátumokra kattintva találod!

Augusztus 13., Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló: Hullócsillag-néző este és éjszakai csónaktúra az Ökocentrumban

Hosszabbított nyitva tartással és éjszakai csónaktúrával várják a csillaghullást nézőket a Tisza-tavi Ökocentrumban augusztus 13-án. Az épület 2. emeleti tetőteraszán 22.00-ig lehet figyelni a csillaghullást Mikó Attila amatőr csillagász érdekes előadásaival fűszerezve. A kishajós csónaktúrák 18.00-kor és 19.00-kor indulnak.

További részletek a Tisza-tavi Ökocentrum honlapján és a plakáton!

Augusztus 13. Élményfalu, Sarud: Csillagpiknik – közös hullócsillag-nézés

Augusztus 13-án várható a Perszeidák meteorraj csúcsa, percenként akár több tíz hullócsillag is látható!
Sok szeretettel vár a KULTUSZ Egyesület mindenkit a sarudi strandra sötétedés után egy piknikre, miközben a meteorzáport lehet figyelni.

A pénteki koncert után tehát érdemes maradni mert az éjszakai égen rengeteg hullócsillagot figyelhetünk meg. Hogy pontosan mi is ez az égi jelenség, arról Rázsi András meteorológus és Szőllősi Dávid fog jónéhány érdekességet elmesélni.

Fontos: plédet vagy polifómot hozzátok amire le tudtok heveredni és a szúnyogirtót se felejtsétek otthon! 🙂
A esemény önellátó, és felhős, esős idő esetén elmarad!

További részletek az eseménynél, ide kattintva!

Kiemelt kép: KULTUSZ Egyesület

Az alábbiakban olyan kissé eldugottabb helyeket mutatunk a meteorraj megfigyeléséhez, ahonnan csodálatosan fog látszódni az égbolt

Csak saját felelősságre látogass ki ide, hiszen az éjszaka folyamán több vadállattal is találkozhatsz: borzokkal, vaddisznókkal, rókákkal és akár aranyasakállal is, akik esetenként barátságtalanok lehetnek, ha a területükre merészkedsz. Érdemes inkább az alábbi területek szélén megállnod. Légy résen, vigyázz magadra, lehetőleg ne menj be az erdő sűrűjébe és ne szemetelj!

A Tisza-tó gátján bárhol leheveredhetsz, mindenütt szép kilátos fog eléd tárulni!

Tiszafüredi helyszínek a csillaghullás megfigyelésére

Morotva Kerékpáros Pihenőpark – Tiszafüred kedvelt félszigetét azoknak ajánljuk akik nem szeretnének nagyon messzire menni a településtől, de mégis egy csendes, kissé távolabbi helyet keresnének a hullócsillag-nézéshez.

’Örvény és ’Füred közt félúton – A bringásoknak nem kell bemutatni azt a kissé üresebb területet Tiszafürednél, ami a kerékpárút mellett található. Ez is közel van a településhez, de mégis kicsit távolabb tőle. GPS: 47.616535, 20.724845

Tiszaderzsi helyszínek a csillaghullás megfigyelésére

Cserőköz – Tiszaderzs holtággal közrefogott területe a Cserőköz, ahol kiránduláni is érdemes nappal, de egy éjszakai csillaghullás nézéshez is tökéletes hely. Itt sok a vad, így nem ajánlott nagyon bentre menni éjszaka.

Abádszalóki helyszínek a csillaghullás megfigyelésére

Telekhát – A Cserőközhöz hasonló a hely, ahol szintén sok a vad, de itt nincs vadászles. A gáton vagy a bejáratnál is érdemes letáborozni. Ide kétféle útvonalon is be lehet jutni: 47.522780, 20.597480 és 47.510317, 20.584090

Szabad horgászhely Abádszalók és Kisköre között – Ezan a területen, a tó partján több horgászhelyet is kialakított a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. bármelyik hely szabadon választható.

Tiszanána-Dinnyésháti helyszínek a csillaghullás megfigyelésére

Álompart, ami magáért beszél!

Sarudi helyszínek a csillaghullás megfigyelésére

Kilátás a Sarudi-medencére – A Sarudi-medencére nyíló panoráma lenyűgöző, remek helyszín a csillaghullás megfigyelésére, de itt is vigyázni kell a vadakkal! GPS: 47.562657, 20.612173

A Laskó-torkolat mellett – A Kis-Tisza a vízitúrázók egyik kedvenc helye a vadregényessége miatt, de csodás helyszín a meteorraj emgfigyelésére is. GPS: 47.588944, 20.622639

Poroszlói helyszínek a csillaghullás megfigyelésére

Kilátás a Poroszlói-öbölre és a nádasra – A Poroszlói-medence melletti zöldterület igen kedvelt a horgászok körében. Nemcsak éjszaka, de nappal is érdemes ide ellátogatni és pihenni. GPS: 47.624172, 20.639762

Csodavilág a túlparton – A kerékpáros híd poroszló felöli túloldaláról, a gátról indulva fedezhetjük fel azt a csodavilágot. Nagyjából 1-1,5 kilométer megtétele után balra a hegyeket pillanthatjuk meg, míg jobbra olyan titkos, partmenti pihenőhelyekre lehetünk figyelmesek, ahol remekül el lehet bújni a világ elől. Persze nem feltétlenül kell ennyire sokat menni. Mivel a gát itt nincs leaszfaltozva, érdemes mountain bike-kal vagy gyalogosan érkezni. GPS: 47.653637, 20.675403GPS: 47.653637, 20.675403

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: