Aki először jár a Tisza-tónál és maga szeretné felfedezni a tavat, annak érdemes egy GPS-es túrán részt vennie. A legjobb, ha mindehhez egy túravezetőt is fogadunk, hiszen számos érdekes információval tud szolgálni az út során. Megtudhatjuk tőle, milyen madár röppent fel éppen előttünk, melyik vízinövény mire való és milyen élőlények laknak itt.
Bárhonnan lehet indítani a túrát, hiszen a Tisza-tó mindenhol csodálatos. Jelen esetben, mi a Szabics Kikötőből indultunk. Aki a hatalmas víztömegeket megmozgató Tisza folyónk hátán szeretne járni, ám mégis inkább a csendes kis öblítőcsatornák, a morotvák felé húz a szíve, annak ez a kör remek ajánlat. Sőt, akár még kenuval és kajakkal is megtehető. Az út során csupán kisebb motorcsónakokkal és kenukkal találkozhatunk, hiszen nagy hajók nem férnek el a zegzugos nádas között.

Merre indulj a csónaktúrán?
Ha szeretnéd bejárni a túrát, akkor kattints ide az útvonal eléréséhez, letöltéséhez!
A vízre szállást követően először a Tisza folyásával szemben, észak felé kell vennünk az irányt. A vízi közlekedési szabályok értelmében a kikötők területén tilos a hullámkeltés, ezért ha az út során bármikor kikötő mellett haladunk el, alacsonyabb fokozatra kell kapcsolni. Ez azért van, mert a nagy hullámok a kikötött csónakokban és hajókban kárt tehetnek. A Tisza-tónál figyelünk és vigyázunk egymásra: ezt az örökérvényű szabályt mindenkinek be kell tartani a vízen és a parton is!
Ha elhagytuk a kikötőt, egy kicsit a gázra „léphetünk”, de nem sokáig, mert hamarosan újabb kikötő mellett suhanunk el, és az irányt egy zöld híd felé kell vennünk. Területileg még Tiszaörvényen vagyunk. A Tisza itt egy kanyart ír le, ami néhol örvénylik – innen ered a Tiszafüreddel összeépült település neve is. Ebben a kanyarban a legmélyebb a Tisza: mintegy 24 méteres mélységet is mért már korábban a halradarunk! A kis zöld híd alatt átbukva pedig szemünk elé tárul a tiszafüredi morotvák csodálatos világa.
Az élő Tiszán túl
A morotva a folyók előző medrének része, amelyet a folyótól a hordalék teljesen vagy részlegesen elkülönít. A Tisza mellett megannyi morotva található, amelyek a Tisza szabályozásakor jöttek létre. Tiszafüred térségében pedig több ilyen is van, itt fogunk kalandozni.
Ahogy a térképünk is mutatja, szinte a tiszafüredi kutyabarát strandig kell a partot követni. A nádas mellett szárcsákkal és bakcsókkal fogunk találkozni, de a vadkacsák is előszeretettel úszkálnak előttünk. Ez a kis átvágás kedvelt helye a horgászoknak és a vízitúrázóknak. Ha az előbbivel találkozunk, figyeljük az úszó helyét, hogy ne sodorjuk el!
Ha már jobboldalon elhagytuk az indulástól számított második kikötőt és látjuk a Mancsos Pancsolóban vígan játszadozó ebeket, akkor forduljunk balra és kerüljük meg a Morotva Kerékpáros félszigetet. Ez a tiszafüredi rendezvények kedvelt helyszíne és remek pihenőpont lehet kirándulás során. De csónaktúránk nem áll itt meg, mert meg kell kerülnünk egy másik szigetet is!
A Füredi Holt-Tisza, a 33-as út és egy sziget között terül el. A sziget végén, egy átvágáson bekanyarodva, majd jobbra fordulva eljutunk egy titkos, kis belső tóra. Ahogy a térkép is jelöli, egy kört lehet itt megtenni. A nádfalon túl csoda vár ránk. Ha megtaláltuk az utat, a végén tündérrózsamezőben gyönyörködhetünk. A fehér virágú, vízen úszó csodálatos növény minden évben benépesíti ezt a területet.
A java még csak most jön!
Miután kigyönyörködtük magunkat a virágokban, egy kidőlt, vízbe nyúló fa mellett kell befordulnunk az egyik legcsodálatosabb kis csatornára, a 8-as öblítőre. A fejünk feletti fák árnyékot adnak és olyan, mintha Tündérországba érkeztünk volna. A szúnyogok ugyan nem kímélnek, a látványért viszont mindenképp megéri. A végén egy remek motorcsónakos szerpentinre jutunk, ahol ne száguldozzunk, hiszen szemből is jöhetnek! Ezt elhagyva egy kis kört tehetünk a nádasban, majd visszafelé már látjuk is, merről jöttünk. Itt három úton is visszamehetünk, de ha még egy kis kalandra vágynánk, akkor a nádason keresztül is átvághatunk. Ha szerencsénk van, akkor visszafelé bakcsót, fattyúszerkőt, szürke gémet is megpillanthatunk.
Ha még van egy kis időnk és kedvünk (no meg üzemanyagunk), akkor még egy kicsit érdemes kalandozni a Tiszán, mielőtt visszaérnénk a kiindulási pontra.
Ez legyen a hátizsákodban, ha csónakázni indulsz:
– Fejfedő a napszúrás ellen!
– Naptej a leégés megelőzéséért.
– Napszemüveg az erős napsütés miatt.
– Az időjárásnak megfelelő öltözet. Ne feledd, hogy más az időjárás a vízen, mint a parton!
– Távcső, hogy közelebbről tudd szemlélni a madarakat.
– Mindig feltöltött telefonnal vágj az útnak a biztonságod érdekében!
– Indulás előtt tájékozódj az aktuális viharjelzésről!