A nyár elején egy levendulatérképet készített a Csodahelyek Magyarországon turisztikai portál, hogy összegyűjtsék ezeknek a páratlan kerteknek a helyeit.
Majd tovább gondolták a térképet és egy közönségszavazást indítottak: Látva ezt a hihetetlen népszerűséget, megkérdeztünk Titeket, olvasókat: idén melyik levendulás csodahely volt a kedvencetek? – teszi fel a kérdést a csodahelyek.hu.

A térképen szereplő mintegy 90 levendulamezőre július végéig, azaz a szavazás lezártáig 2000 szavazat érkezett, ezek közül:
A győztes pedig, aki a legtöbb szavazatot kapta A kert – Nyírteleken. A 2-3. helyen -holtversenyben- a daruszentmiklósi Smaragdfarm és a tiszaderzsi Tisza-tavi Levendulás végzett.
– írta a portál.
Ez lett a legszebb hazai levendulás 2021-ben! – Csodahelyek
Közel 90 levendulás gyűlt össze idén, amelyek között szavazás döntött. Most kiderül, melyik hazai levendulakert lett a nyár kedvence!