Összes téma Tisza-tó fejlesztések Horgászat élővilág Túra Program Tisza csónakázás Tisza-tó élmények Tisza-tavi hírek Tisza-tavi Sporthorgász Kft. kerékpározás

Tűpontos, részletes térkép készült a bringásoknak, horgászoknak, vízen közlekedőknek

A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. részletes, minden turista számára praktikus térképet készített a Tisza-tóról, amelyet több szakmai szervezettel állítottak össze.

Igen részletes,  1:26500 arányú és 50x125cm méretű az a térkép, amelyet a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft.  készített el, jelentette be hétfőn Hegedüs Gábor, a társaság igazgatója.

Mint elmondta, a térképet nemcsak a horgászoknak, hanem a vízen közlekedők  és a kerékpárosok számára is készült, hiszen a tó területén található helységneveket, kikötőket, strandokat, viharjelző-állomásokat, a gátkapukat, folyamkilométer táblákat, múzeumokat, valamint az egyes területek vízmélységét is jelölték. Természetesen nem maradhattak ki a horgászhelyek sem.

– A barátom, a Tisza-tó nevet viselő térkép segít eligazodni a tó különböző teruletein: jelöltünk rajta minden helységnevet, mint például a Tökös-lapos, az Ispán tava, a Gaznyilas, vagy éppen az Ördög árok. Az egyes öblítőcsatornák nevét nemcsak számmal, hanem az eredeti elnevezésével is elláttuk, így az V-ös csatornát Aranyosi-öblítőcsatornaként, vagy a VI-ost Rücskös-öblítőcsatornaként is meg lehet találni – fogalmazott.

A térkép készítésében az ELTE oktatói és hallgatói, a HNPI, a KÖTIVIZIG, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, valamint Dr. Harka Ákos halbiológus is segédkezett.

A térképet várhatóan a következő héttől a horgászboltokban lehet megvásárolni, később pedig több helyi turisztikai szolgáltatónál is.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: