A Tisza-tavi Fesztivál három napja a közönség által minden évben türelmetlenül várt péntek esti gálakoncerttel, július 30-án indul a tiszafüredi Morotva Pihenőpark félszigetén idilli hangulatban. A péntek este különlegessége lesz, hogy Miklósa Erika ezen az előadáson ünnepli pályafutásának 30. évfordulóját, aki mellett olyan előadók lépnek színpadra, mint többek közt a Tiszafüredi Ifjúsági Néptáncegyüttes, Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Wiedmann Bernadett Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő. A dalokat a Klúg Péter Iskola hallássérült tanuló fogják jelelni.
Tisza-tavi Fesztivál – Tisza-tavi Fesztivál
Ha a zene lélekemelő élményét és a természetben való mozgás örömét ötvözzük, abból olyan szabad ég alatti „zeneterápia” születik, amely valódi felüdülést hoz testnek és léleknek. Nemesen egyszerű gondolat, mégis minden benne van, ami valódi gyógyírt jelent a passzív, ugyanakkor stresszes életmódra és a hangulatromboló, üldögélős bezártságra is, ami korunkban a legtöbbünket jellemez.
Július 31-én, szombaton bringázás lesz a program, amit zenés megállókkal színesítenek. A 65 kilométeres tókerülő távot tavaly minden eddiginél több, mintegy ötszáz kerékpáros tette meg, akiket minden megállónál lelki felüdülést kínáló koncert és testi felfrissülésükről gondoskodó vendéglátás várt – és ez idén is így lesz. A csapat Tiszafüredről indul, majd Tiszaszőlős és Tiszaderzs irányába indul körbe a tavon és minden településen megállnak. A kerékpáros Tisza-tó kerülésen olyan neves előadók várják az érdeklődőket, mint a 100 tagú cigányzenekar, Bajári Levente táncművész, Sárik Péter Trió és Szőke Nikolett jazz előadása. A kultúra mellett a sport sem marad ki a programok sorából, hiszen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rafting bemutatót tart a kiskörei hallépcsőnél. A kör idén strandolással zárul, amelyre Sarudon és Poroszlón lesz lehetőség.
Augusztus 1-jén, vasárnap a futásé és a vízé lesz a főszerep: reggel 8:00-kor 10 és 1 km-es élményfutás vár Miklósa Erikával, míg 10:30-tól az Abádszalóki-medence különböző pontjain lehet meghallgatni a többek közt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, St Martin és Mága Zoltán előadását a csónakokból.
„Tekerj, fuss és csónakázz a kultúráért!” – jelszóval ismét komolyzenei dallamokkal és kultúrával telik meg a Tisza-tó partja.
További részletek, információk, jegyvásárlás:
Tisza-tavi Fesztivál – Tisza-tavi Fesztivál
Ha a zene lélekemelő élményét és a természetben való mozgás örömét ötvözzük, abból olyan szabad ég alatti „zeneterápia” születik, amely valódi felüdülést hoz testnek és léleknek. Nemesen egyszerű gondolat, mégis minden benne van, ami valódi gyógyírt jelent a passzív, ugyanakkor stresszes életmódra és a hangulatromboló, üldögélős bezártságra is, ami korunkban a legtöbbünket jellemez.
A Tisza-tavi Fesztivál Természet Operaháza 2021-es programja:
2021. július 30. péntek 20:00 óra – Helyszín: Tiszafüred- Morotva Pihenőpark
Háziasszony: Csete Beáta
Gálaest Miklósa Erikára hangolva (30 éves jubileum)
ELŐADÓK:
- Klúg Péter Iskola hallássérült gyermekek jelelik a Fesztiválhimnuszt
- Tiszafüredi Ifjúsági Néptáncegyüttes
- Miklósa Erika– Kossuth-,Liszt Ferenc és Príma Primissima-díjas operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Tavak Fesztiválja védnöke
- Balázs János Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas zongoraművész
- Wiedemann Bernadett Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő
- Rácz Rita szoprán opera énekes
- Haja Zsolt bariton operaénekes
- Horti Lilla Junior Príma-díjas szoprán énekesnő
- Szappanos Tibor tenor operaénekes
- Kovács István operaénekes
- Pataki Bence operaénekes
- Vivát Bacchus acapella énekegyüttes
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
2021. július 31. szombat 09:00 óra – Helyszín: Tisza tó- Kerékpárral a Tisza-tó körül
Indulás helye: Tiszafüred
Háziasszony: Csete Beáta
ELŐADÓK:
Helyszín: Tiszafüred Kerékpáros Centrum
Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar
Helyszín: Kormorán kikötő
- Kegye János pánsíp művész
- Kéri György skót duda művész
- New Step Fitnesz és Táncstúdió légtánc bemutatója
Helyszín: Tiszaszőlős
- Bajári Levente Harangozó Gyula-díjas táncművész és Művésztársai
Helyszín: Tiszaderzs
- Csere László Jászai Mari-díjas színész
- Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari- díjas operettprimadonna
- Laki Péter színművész, operett énekes
- Dancs Annamari erdélyi magyar énekesnő
Helyszín: Abádszalók
- 100 tagú cigányzenekar és Lugosi Dániel Ali
Helyszín: Kisköre Hallépcső
- Sárik Péter Trió és Szőke Nikolett jazz előadása
- Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Zenekara
- Magyar Kajak-kenu Szövetség rafting bemutatója
Helyszín: Kisköre Kikötő
- Rálik Szilvia Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes művész
Helyszín: Dinnyéshát
- Wiedemann Bernadett Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő és Pataki Bence operaénekes és vendégei
Frissítő pont és fürdőzési lehetőség két helyszínen: Sarud és Poroszló
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
2021. Augusztus 1 vasárnap 10:30 – Helyszín: Tisza-tó, Abádszalóki öböl
Tiszai hajósok világát megidézve csónakokkal a tavon!
ELŐADÓK:
Szolnoki Szimfonikus Zenekar
- Seres Brothers
- Nédó Olga hegedűművész és Somogyi Lili Mária operaénekes
- Szent Efrém Férfikar
- St Martin szaxofon és pánsíp művész
- Mága Zoltán Liszt Ferenc díjas hegedűművész
2021. Augusztus 1 vasárnap 8:00 – Helyszín: Tisza tó Abádszalók, Szalóki Yacht klub sólyázótól Kisköre irányába
10 km és 1 km-es élmény futás Miklósa Erikával