A Patkós Csárda a Tisza-tó környékének egyik legrégebbi vendéglátó egysége. Szundi Balázs éppen harminc éve vásárolta meg a csárdát. Tavaly adta át lányának és az ő párjának: Gábornak, hogy együtt öregbítsék tovább a nehéz és kitartó munkával kiérdemelt hírnevet.
Nemcsak a megjelenésében, hanem a kínált ételekben is a népi, magyar konyhára helyezik a hangsúlyt. A csárda nemcsak kívülről hívogató, hanem belülről is. A hideg, téli napokon hangulatos búbos kemence melengeti a vendégeket, míg nyáron a kellemes hűvöst adó vastag falak és a parányi ablakok próbálják kint tartani a forróságot.
A 2020-ban épített faszerkezetű terasz alatt a korábbi gémeskút is fellelhető – igaz kútgém nélkül, de megőrizték az utókornak. A jó idő beköszöntével az éhes és szomjas vendégeket e fedett kerthelyiségben is kiszolgálják, akiket a környék legnagyobb fecskecsapata is „elszórakoztat” tavasztól őszig. A belső térben egy óriási Rózsa Sándor festmény is látható a falon. Az utóbbira még visszatérünk, de kezdjük az elején!
Gábor rengeteg időt töltött a csárda múltjának kutatásával: korabeli forrásokat tanulmányozott levéltárakban, térképeket böngészett és az általa fellelhető összes dokumentumot átbogarászta. Sajnos, nem sok információ maradt fenn az épületről, de amit jelenleg tudni lehet róla, az a történelem és a Hortobágy romantikus világát kedvelők számára így is igazi csemege lehet.
– A legelső térkép, amin megtaláltam a csárdát, az 1721-ből való. Akkor nem itt a mai helyén állt, hanem néhány tíz méterrel észak felé, a megyehatáron. A betyárok nagy örömére, hiszen a pandúrok csak a megyehatárig üldözhették őket, így megfelelő portyázóhely lehetett.
A Patkóst, az Erdélyből érkező, ún. „sóút” mellé építették, hogy a kor legforgalmasabb útja mellett hírt átadó és pihenőhelyként szolgáljon az utazóknak. A sóút mentén több csárda is fennmaradt, rajtunk kívül például a Látóképi, a Meggyes, a Kadarcsi vagy a Hortobágyi is– mesélte Gábor. Ezek a csárdák nagyjából hasonlókorúak és körülbelül egy járónapra helyezkednek el egymástól.
Az elnevezés történetét még nem tudták pontosan kideríteni, de annyi biztos, hogy mellette egy ugyanazt a nevet viselő tanya is működött évtizedeken át.
– Csak tippelni tudunk az elnevezést illetően. Talán lovakat patkoltak itt a hosszú utak során és azért kaphatta ezt a nevet, vagy az építtető, esetlegesen az itt élő tanyatulajdonos neve lehetett ez – tette hozzá Szundi Balázs.
– Az 1721-es térkép után a csárda következő említése az első katonai felmérésből maradt fent, ami 1782 és 1785. között készült. Ekkor már a mostani helyén áll az épület. Mi az 1721-es évet jelöltük meg születésnapjaként, így idén töltötte be a 300. „életévét” – ismertette a tulajdonos.
Az épület jelenlegi látképén az elmúlt harminc évben nem változtattak, csupán karbantartják. Ahogy azt Szundi Balázs elmondta, a söntés anno a mai étteremrész közepén helyezkedhetett el és egy pince is tartozott hozzá, amit az előző tulajdonosa feltöltött.
A 300 éves csárdát vélhetően a hortobágyi és a környékbéli betyárok is látogathatták, akik a sóúton haladóknak és a környéken élőknek okoztak bosszúságot. A Hortobágy területén portyázott az egyik leghíresebb alföldi betyár: Angyal Bandi (1760-1806), aki nemesi felmenőkkel rendelkezett, ám mégis a betyáréletet választotta és rendszeresen kergette szét a karcagi és a mezőtúri állatvásárokat. Az 1800-as évek első évtizedeiben a bihari betyár: Zöld Marci is megfordult a Hortobágyon, de rajtuk kívül a környékbéli betyárok is átruccantak ide, mint a 20 évesen kivégzett Bogár Imre, vagy Geszti Jóska, Fábián Jóska, Sós Pista.
Rózsa Sándor falon lévő festményének más a története. A csárda minden évben megrendezi a Betyártalálkozót, ahová az ország összes hagyományőrző betyárja idesereglik. Az egyik résztvevő társaságtól kapták ajándékba a képet. Ők nevezték el a csárdát „Betyár Tanyának”, ami az épület külső falán lévő, égetett fatábla feliratán is olvasható.
A Patkós Csárda az elmúlt 300 éve során nemcsak étteremként és pihenőhelyként funkcionált: szatócsboltként, gabonaátvevőként, majd vegyes- és hentesboltként is működött. Történetét a Szundi család kezdte újraírni, amióta harminc éve a tulajdonukban van. A benne megfordult emberekről és történésekről csak a falak tudnak mesélni.
– A betyártalálkozónknak óriási népszerűsége van, még a határon túlról is érkeznek érdeklődők, akik újra a 300 évvel ezelőtti hangulattal töltik meg a csárdát és környékét. Volt olyan év, amikor 3500 látogató érkezett. Amint újra lesz rá lehetőségünk, folytatjuk ennek a hagyományát – zárta szavait Balázs.