Ismét zeneszótól lesz hangos Tiszafüred, hiszen július 7-én startol a Tisza-tavi Napok programsorozat, ami idén a TÓMÉK-et és a Tiszafüredi Halasnapokat ötvözi. A szervezők a kedvelt programokat nem hagyták ki, így négy napon át megannyi neves, hazai fellépő áll a színpadra, valamint a vásári forgatagban remek helyi termékekkel lehet találkozni.
Az első nem nem is indulhat mással, mint a Halasnapok kedvelt, igen látványos városi felvonulásával:
“Július 7-én, szerdán 17 órától a Tiszafüredi Halasnapok felvonulásában 14 kitűnő magyar művészeti csoport vesz részt, akik már alig várják, hogy egy év kényszerű kihagyást követően ismét a karneváli hangulat legyen meghatározó Tiszafüred utcáin!
Biztassuk őket minél többen tapssal, hangos ovációval, karneválozzunk együtt a Főtér – Fő út – Kossuth tér – Tariczky sétány – Ady E. u. – Halas tér útvonalon!”
– közölte Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere.
A fesztivál két helyszínen: Tiszafüred főterén és a fesztiváloknak, sporteseményeknek helyet adó Halas téren kerül megrendezésre. A Halas tér környezetében két színpad is várja a látogatókat: az egyik a Morotva félszigeten, míg a másik a tiszafüredi szabadvízű strandon található. Tiszafüredi lakosoknak a városkártyával ingyenes a belépés, a jegyeket elővételben online, vagy a helyszínen is meg lehet vásárolni, erről a Tisza-tavi Napok Facebook oldalán lehet részletesen tájékozódni:
Log In or Sign Up to View
See posts, photos and more on Facebook.
A Tisza-tavi Napok programja:

15:00 ManGoRise
16:30 Felvonulás
18:00 Parno Graszt
19:30 Budapest Bár
21:30 Caramel
23:30 Majka & Curtis
14:00 Mitar Band
15:15 Dirty Slippers
16:00 aZ eGRi VáR
16:00 Mesenincs
18:00 PASO
19:30 Belga
21:00 Bagossy Brothers Company
23:00 Horváth Tamás
12:45 Göblyös Rita népdalénekes
13:00 Gasztronómiai bemutató Rácz Lajossal
14:45 Faatimah Oriental Táncforgatag
15:45 Likó Marcell (Vad Fruttik)
17:00 Dalma Dance Club
18:00 Bohemian Betyars
20:00 Elefánt
22:00 Vad Fruttik
24:00 Dánielfy Gergő és az Utazók
18:00 Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar
11:00 Tiszafüredi Mazsorettekért Egyesület
12:30 Búzavirág Népdalkör
13:00 Pántlika Ifjúsági Táncegyüttes
13:30 Délibáb Citeraegyüttes
14:00 Extreme Dance Team
15:00 Tisza-tavi Főző Show Mautner Zsófival és vendégeivel
16:00 AudioRide
18:00 Péterfy Bory & Love Band
19:30 Esti Kornél
21:30 Kiscsillag
23:15 Collmot Drón Show
23:30 30Y
20:00 Szolnoki Szimfonikus Zenekar
21:00 ExperiDance: Gyöngyhajú lány balladája