Régi álom vált valóra Tiszaderzsen: 2019-ben földbe kerültek az első levendulatövek, melyeket több ezer követett és 1700 nm-en közel 6000 tő palánta várja a látogatókat. 2020-ra már egy gyönyörű, összefüggő levendulamező képe rajzolódott ki és a látogatók egymást követve léptek be a kapuján. Abban az évben került megrendezésre az első „Te Szedd! – Levendula nap”, melyet közkívánatra idén is megrendez Tiszaderzs település önkormányzata június 28. és július 9. között.
A levendulákat kétféle aratótasakba lehet szedni: a kisebb A4-es méretű (1000Ft/db), míg a nagyobb A3-as (2000Ft/db). A belépés díjtalan és nem kell védettségi kártya nélkül is használható.
Július 3-án, szombaton reggel 10:00-tól délután 18:00-ig Levendula Fesztivállal várják a látogatókat, amikor minden a levendulásról fog szólni. Egész nap levendulás termékek vásárában lehet kézműves termékeket vásárolni, de lesz levedulás népi játéktár, lehet levendulás italokat és sütit is kóstolni, a gyerekek számára pedig játszóház, arcfestés, vattacukor és kézműves foglalkozás várja.
A növény hasznosítása szerteágazó: a klasszikus illatozó csokros felhasználás mellett dísztárgyak, illatpárnák is készülnek Tiszaderzsen, de igyekeztek egy „csepp” levendulát a gasztronómia világába is belecsempészni.
2020-ban megálmodták és elkészült az „Egy csepp Tiszaderzs” elnevezésű levendulás, kézműves bon-bon, valamint a levendula hamisítatlan illat- és ízvilága hűsítőkben és süteményekben is megjelent. A Tisza-tavi levendulás ahogy „öregszik” úgy szépül, a szemet gyönyörködtető látvány, a mámorító illat rabul ejt kicsit és nagyot.
Log In or Sign Up to View
See posts, photos and more on Facebook.
Tippek Tiszaderzstől: Mit készítsünk a levendulákból?
Illatpárna
Levendulával töltött illatpárnát gyorsan és egyszerűen készíthetünk, amelyet aztán tehetünk akár a ruháink közé (rovarriasztó hatása közismert), párnánk alá (kiváló nyugtató és alvássegítő), vagy akaszthatjuk az ablakba, a kilincsre is, így gyönyörködhetünk benne és pompás illatát természetes légfrissítőként is élvezhetjük.
Az illatpárnát a natúr zsákvászontól és pamutvászontól kezdve az elegáns csipkéig sokféle anyagból megvarrhatjuk, nem kell hozzá különösebb varrástudás, kézzel is pillanatok alatt összeállítható.
A virágcukrokat nagyon egyszerű elkészíteni, csak rétegezni kell a virágot és a cukrot, majd lezárni, és nagyon illatos, aromás cukrot kapunk. Ez aztán mehet sütibe, teába, limonádéba.
Levendulás folyékony szappan
Egy átlagos szappant reszeljünk le, helyezzük egy bögrébe, amivel tele lesz. Tegyük ezt egy lábasba, majd az előző bögrével adjunk hozzá 10 bögre vizet, 1 evőkanál glicerint, majd melegítsük, míg a reszelék elolvad a vízben. Ne forrjon! Ha elolvadtak a darabkák, vegyük le a tűzről, ekkor mehet bele pár csepp levendulaolaj, vagy morzsolhatunk bele szárított levendulavirágot. A vízszerű szappan egy éjszaka alatt besűrűsödik, és már használható is.
Levendula tea
Nagyon aromás tea. Amikor először kínáltak vele, olajszerű volt, amely a forró víz miatt erősen illatozott, így én leginkább csak úgy szeretem, ha csak kevés levendula van adagolva a teavízbe. Úgy viszont isteni.
Levendula limonádé
Limonádéhoz akár friss, akár szárított levendulavirágot használhatunk. Ha frissből készítjük, akkor valamennyivel kevesebbre lesz szükségünk, mert annak sokkal intenzívebb lesz az íze, mint a szárítottnak.
Hozzávalók:
Levendula sziruphoz: 2 dl víz, 2 dl cukor, fél csésze friss vagy szárított levendula virág
Limonádéhoz: 0,5 dl levendulaszirup, 1 citrom leve, jégkocka, szűrt víz, 4 szál friss levendula
Elkészítése:
Első lépésben elkészítjük a levendulaszirupot. 2 dl vizet összeforralunk 2 dl cukorral és fél csésze friss vagy szárított levendula virággal. 2 órát hagyjuk állni a főzetet, majd leszűrjük. A limonádéhoz a szirupot egy citrom frissen préselt levével összekeverjük egy fél literes pohárban, majd felöntjük szűrt vízzel vagy szódával. Ízlés szerint jégkockát adunk hozzá és néhány szál friss levendulával díszítjük.