Várpalotán már voltunk, ezért közeli helyet kerestünk, ahol még nem jártunk sohasem. Pétfürdői apartmant találtunk a neten keresgélve, ami rögtön felkeltette az érdeklődésünket. A Pe-Ki Apartman ősfás, fenyővel és náddal körülvett sorházrész, melynek szélső eleme volt a vendéglátónk, persze saját parkolóval. A kert csodaszépen rendezett, grillezési és szalonnasütési lehetőséggel, de ami a legnagyszerűbb, üzembe helyezett dézsa fürdővel várt minket!
Aki még nem próbálta ki a dézsázást, annak mindenképp el kell ide jönnie, mert ez semmivel össze sem hasonlítható érzés, az egészségre gyakorolt jó hatásai pedig egyedülállóak! Mindezek mellett, azért azt mindenki el tudja képzelni, milyen fenséges dolog, fáradt testel belecsússzanni a forró sós vízbe!? Tökéletes lazítás és relax!
A házba belépve tágas előszoba fogadott, amelyből nyílik az épített nagy zuhanyos fürdőszoba (külön wc-vel), és a jól felszerelt konyha, főzési és sütési lehetőséggel. Kávéról, teáról és a hozzávalókról a szállásadóink gondoskodtak. A konyha mellett található a háló, melyben kényelmes boxspring ágy és egy kinyitható kanapé kapott helyet, így akár 3 főt is el tudnak szállásolni. Csakis jókat tudok írni minden szempontból a felfedezett szállásunkról és ennek hírét biztosan vinni fogjuk tovább. Pétfürdő nagyon szépen gondozott, és parkosított nagyközség, melynek felkerestük helyi látványosságait.,
A csónakázó tavat, melynek környékén, van egy kis fitnesz-rész, a tó közepén egy pici sziget, ahová a hidat a Lánchíd mintájára készítették el. Mint megtudtuk, házasuló párok kedvelt fényképeszkedő helye is, amin egy cseppet sem csodálkoztunk, olyan bájos és harmonikus a kialakítása. Elmentünk a Doktor sziklához, remek panoráma nyílik róla az alatta elterülő mocsaras területre és Bakony magaslataira. Sok monda kering a helyiek közt a szikláról.
A múlt évszázad elején érkezett a településre egy ifjú orvos, aki rövidesen belehabarodott egy itteni, gyönyörű, szép, lányba. A szájról szájra terjedő mesebeszéd azt őrzi, hogy kéz a kézben e szikláról leugrottak. Vagy lezuhantak és szörnyethaltak. Azóta nevezik e helyet, s ezt a dolomit-tömzsököt: Doktor Sziklának. Más szerint a hely arról híres, hogy a világháborúban egy menekülő orvos leugrott és a kutyája pedig követte a mélybe. Egy másik monda szerint egy olyan orvos vetette le innen magát, aki nem akart megszálló németeket gyógyítani a világháború idején.
Ennyi érdekes legenda után, persze, hogy kíváncsian kerestük fel. Ez után jött eredeti úti célunk, a Keleti-Bakony erdőrengetegében, magányos kőszirten álló Bátorkő várának maradványaihoz tett túránk. Várpalota felől a barlangokkal tűzdelt sziklafalakkal szegélyezett Vár-völgyön át jutottunk a szerény, de látványos romoktól a páratlan körpanorámát nyújtó, kopár tetejű, szavannaszerű Fajdas-hegy platójára, majd hangulatos, kilátásban gazdag ösvényen ereszkedtünk vissza a völgybe.
Meleg szívvel ajánlom a környéket minden természeti kincset kedvelőnek, a Pe-Ki Apartmant pedig bárkinek, aki szeretne feltöltődni, egy csendes, tiszta, és igazán igényes helyen.
(X)