A Nyaralóhajózás Facebook oldalán jelentette be a hírt, miszerint “már a hivatalos átadó előtt is ingyenesen látogatható a Kisköre Kilátó”.
A 700 millió forintból megvalósult négy épületegyüttesből álló komplexumot egy kis, vízre benyúló, nádasokkal szegélyezett földnyelvre tervezték. Ez a Köre Kikötő partjának egy alacsonyabban fekvő részén van, de pont ezért lehet lábasháznak nevezni az ott felépülő négy épületet. Azért, hogy egy szintre kerüljenek, cölöplábakat kaptak. Víz nem lesz alattuk, de – ahogy ez a Tisza-tó kialakulására is jellemző – a természet bizonyára magáévá fogja tenni a házak alatti részt és megannyi vízi- és énekesmadárnak adhat majd otthont.

Különböző funkciókat fog betölteni a négy épület. Egyikben a nyaralóhajózás vendégfogadó irodája kap helyet, ahol a betérőknek fognak bővebb tájékoztatást nyújtani a Tisza-tóról, a hajózásról és nem utolsósorban a nyaralóhajózással kapcsolatos részletekről is. A másikban a vízirendőröket lehet megtalálni, akikkel a tavon nemcsak ellenőrzés céljából, hanem különböző megelőzési és egyéb programok kapcsán is lehet találkozni. A harmadik irodában közösségi vizesblokkok is lesznek. A negyedikben pedig majd egy étterem kap helyet.

A lábasházak a Tisza-tó legnagyobb kilátóját fogják közre: 19 méter magasból lehet a természetet pásztázni. Szerkezete fém, ami faborítást kapott úgy, hogy két egymásba fordított hajótestet formázzon. Tehát stílszerűen a Tisza-tavat két csónak orrából, fordított perspektívában: álló helyzetben lehet szemlélni. Jól hangzik, igaz?
Ablakokon keresztül lehet a Kisköre Kilátó minden emeletén körbenézni, és ahogy fogy a lábunk alatt a talaj, úgy látjuk egyre magasabbról a tavat. A kilátóból egészen a tó szívéig: a Kiskörei Vízlépcsőig is ellátni, valamint az élő Tiszát és az Abádszalóki- illetve a Sarudi-medence egy részét is megpillanthatjuk a tetejéről.
Az idei nyáron ez lesz az egyik legújabb és legnépszerűbb megállóhelye a kerékpáros köröknek.

Kíváncsi vagy a Tisza-tó többi kilátójára is? Mutatjuk, honnan szemlélődhetsz madártávlatból!
6+2 Tisza-tavi kilátó, ahonnan madártávlatból szemlélődhetsz