fbpx
Összes téma

A Tisza-tavi kerékpáros híd lett az Év Kerékpárútja!

2021-ben az Év Kerékpárútjává választota a közönség a tavaly átadott Tiszafüred-Poroszló közötti Tisza-tavi kerékpáros hidat.

Több héten át komoly küzdelem folyt a fináléba bejutott 11 kerékpárút között, amelyek mind az Év Kerékpárútja címért versengtek. Szavazni egészen május 10. éjfélig lehetett: a győztes a Tiszafüredet és Poroszlót átszelő kerékpárút lett 2.976 szavazattal – jelentette be kedd délelőtt a Petőfi Rádióban Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója.

Napokon keresztül fej-fej mellett haladt a Deseda-tavi bringaúttal, sokszor csupán néhány tíz vagy éppen néhány darab szavazatkülönbség volt. Az utolsó napon még a Deseda állt az első helyen, de estére megfordult az arány. Összesen 11.596 szavazat érkezett a címre esélyes kerékpárutakra, ebből a Tisza-tavi 2.976-tal lett az első, míg a Deseda-tavi 2.880-nal a második.

Az Év Kerékpárútja pályázatot 2020-ban hirdetette meg először a A Közlekedési Kultúra Napja programsorozat keretében a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub.

Ahogy azt a szervező, az Aktív Magyarország honlapján írta: “A szervezők a lakosság által beküldött 46 pályázat közül szakmai és turisztikai szempontok alapján kiválasztott 11 kerékpárutat bocsátottak szavazásra az Aktív Magyarország facebook oldalán, ezzel népszerűsítve a kerékpáros turizmust hazánkban. A pályázat emellett a közlekedésbiztonságra és a kerékpáros infrastruktúra fontosságára is felhívja a figyelmet.

Az Aktív Magyarország Facebook-oldalán a május 10. éjfélkor lezárt versenyen a következő eredmény született:

Poroszló–Tiszafüred kerékpárút – 2.976
Deseda-tó kerékpáros kör – 2.880
Oroszlány–Tatabánya kerékpárút – 892
Veszprém–Balatonalmádi kerékpárút – 790
Szilas-menti kerékpárút – 780
Rákos-patak-menti kerékpárút – 756
Szob–Zebegény kerékpárút – 698
Római-part–Szentendre kerékpárút – 623
Tómalom–Fertőrákos kerékpárút – 404
Bene-patak-menti kerékpárút, Pálosvörösmart – 404
Pálháza–Bózsva kerékpárút – 393
Összesen: 11.596

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: