fbpx
Összes téma A Tisza-tó emberei

Idén is óriásit lép előre a Tisza-tó és térsége

Új ökoturisztikai attrakció és raftingpálya épül, fejlődik a kerékpáros infrastruktúra és többek közt országos marketingkampány indul a közeljövőben a Tisza-tó által kínált szolgáltatások népszerűsítésére. Az elmúlt évi fejlesztésekről és az újdonságokról is beszámolt lapunknak Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TTFT) elnöke.

– Néhány szóban hogyan összegezné a Tisza-tó tavalyi évét?

– Röviden összefoglalva, 2020-ban a Tisza-tó bebizonyította, hogy a világjárvány és a turisztikai ágazatot ért mérhetetlen veszteségek ellenére is, a szépségének, a folyamatos és átgondolt fejlesztéseknek, valamint aktív és ökoturisztikai vonzerejének köszönhetően képes volt lenyűgözni a régi és az új vendégeket egyaránt, majd nyárra megtelt és abszolút módon növelte részesedését a belföldi turizmus palettáján.

Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TTFT) elnöke.

Az itt működő vállalkozások életrevalóak és erre a képességükre nagy szükségük volt, amikor mindenkinek alkalmazkodnia kellett a megváltozott feltételekhez. Felkészülten várták a vendégeket, előrehozták beruházásaikat, bővítették és az állami, önkormányzati fejlesztésekhez igazították szolgáltatásaikat. A turizmus az év elején a szokott módon indult, az első két-három hónapban a horgászturizmus még erősödött is egy kicsit, majd ahogy a márciusi, drasztikus korlátozó intézkedések elérték a turisztikai ágazatot, hirtelen fordult velünk egyet a világ. Egy csapásra minden leállt, ám szerencsére hamarosan jött az ellenszer is, a felismerés, hogy a tó kifejezetten alkalmas a szabadtéri sportokra, a szociális távolságtartásra, így hozzá tudott járulni a mentális és fizikai egészség megőrzéséhez, amire akkor minden magyar embernek nagy szüksége volt.  A közösségi médián keresztül haladéktalanul kampányt indítottunk, ösztönöztük a régi és új követőinket, hogy jöjjenek le a tóra, kiránduljanak a szabadban, élvezzék a friss levegőt és közben vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra. Talán ez is hozzájárult, hogy nyárra óriási lendületet vett a belföldi turizmus, megtelt a tó és térsége, és ez a lendület egészen őszig kitartott.

2020-ban a horgásznapok száma rekordot döntött, a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. adatai alapján az átlagos éves 100 ezer horgásznap 30%-os emelkedést mutatott. Majd ahogy megérkezett a nyár és az első hullám utáni nyitás, valamint használatba lehetett venni a Tiszán átívelő, új kerékpáros hidakat, úgy robbant be a kerékpáros turizmus is. Minden rekord megdőlt, 70.435 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján lévő számlálónál, a magánszálláshelyek szabad szobái megteltek, és a tótól távolabbi településeken is nőtt a foglalások száma. A 2020. év összes vendégéjszaka forgalmának 2/3-a, azaz 123 ezer kereskedelmi vendégéjszaka július és augusztus hónapban teljesült és 2019-hez és az országos 55%-os visszaeséshez képest csupán 45%-os csökkenést mutatott.

2020-ban is rengeteg horgász kereste fel a Tisza-tavat. Fotó: Bugány János

A tó növekvő vonzerejéhez könyvelhető el a magánszálláshelyek kínálatának átfogó, mennyiségi és minőségi fejlesztése, a szabadvizű strandok felújítása, a nagytömegű haltelepítések, a kerékpárosokat kiszolgáló létesítmények, valamint a kikötők egyre színesebb evezős és kisgéphajós programajánlatai mellett a nyaralóhajózás elindulása is. Az idén kifutóban lévő fejlesztési ciklus pályázati lehetőségei meghozták a tónak azt a szolgáltatási színvonal-emelkedést, amit vártunk tőlük, de az önkormányzatokkal és a vállalkozásokkal közösen, van még min dolgoznunk a strandokon, kikötőkön, kempingeken, további szálláshelyeken és a szolgáltatások, köztük a vendéglátás fejlesztésén. A közeli jövőben új kerékpárutak létesülnek, megújulnak a tó körüli alsóbbrendű utak, valamint tervben van a 34-es számú főút teljes felújítása Fegyvernektől Tiszafüredig, és reményeink szerint, hamarosan a megye egészére kiterjedő hálózat részeként, a két települést kerékpárút is össze fogja kötni.

– Milyen szezont várnak idén?

– Úgy gondolom, ennek az évnek mindenki, vendégek és szolgáltatók is nagyobb tapasztalattal és biztonságérzettel fognak nekivágni, főleg, hogy folyamatosak a tesztelések és végre van vírus ellen védőoltás és már meg is kezdődött a tömeges vakcinázás. Mindezektől azt remélem, hogy az idei is hasonlóan erős év lesz, és a munkából, amivel a tervezett fejlesztések előkészítése és lebonyolítása jár majd, minden érintett Megyei Önkormányzat, valamint a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács is nagyon komolyan ki fogja venni a részét.

– Ez alatt mit kell érteni?

– Többek között azt, hogy megannyi fejlesztés, újdonság várható a közeljövőben a Tisza-tónál. A déli, Jász-Nagykun-Szolnok megyei oldalon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program közel 70 milliárdos megyei keretéből 5,576 milliárd forint összegben valósulnak meg fenntartható turizmusfejlesztési beruházások. Fontos szólni a Megyei Önkormányzat által tervezett, a tó és térsége négy évszakos desztinációvá válását segítő, Tiszafüreden megvalósuló Természetbúvár Játszóház és Túraközpont projektről. Ez az új, aktív-és ökoturisztikai attrakció a tervek szerint, akár már 2022-ben fogadhatja a vendégeket. Olyan játékokkal és élményekkel, természettudományos ismeretek átadásával szeretnénk megfogni az idelátogató családokat, melyek még közelebb hozhatják számukra a Tisza-tavat és egy csokorban kaphatnak meg minden hasznos információt a térség által kínált programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.

Mindezek mellett 2017 óta -amikor a Tisza-tó és a vele földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térsége kiemelt turisztikai térséggé vált- mintegy 10 milliárd forint összegben valósul meg beruházás a turizmus fejlesztése érdekében. Ebből kiemelkedik, és javában zajlik az összességében hét települést – Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána – érintő szabadvizű strandok fejlesztése, amely 2021-ben már szűkebb körben ugyan, de a negyedik üteméhez ér. De van még további, ígéretes projekt a láthatáron, mint amilyen a hamarosan induló, Tiszafüred-Hortobágy közötti kerékpárút beruházás is.

A strandfejlesztés során az abádszalóki strand is megújult.

Végül, de nem utolsó sorban a TTFT egyik kiemelt feladata, hogy a rendelkezésre álló eszközein túlmenően is ellássa a térség egységes turisztikai képviseletét. A pandémia idején fokoztuk a marketingtevékenységet és országos médiakampányt indítottunk a Tisza-tó ismertségének növeléséért, valamint segítve a térség iránti „étvágy” növelését, nagy sikerű fotópályázatot hirdettünk.

Idén is folytatjuk az országos marketingkampányt, erősítjük a térség egységes kommunikációját, elindítjuk a http://www.tiszato.info oldalt, a Tisza-tó hivatalos turisztikai információs portálját, továbbra is képviseljük a Tisza-tó átfogó turisztikai érdekeit a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, kialakítjuk a Tisza-tó új turisztikai arculatát, valamint előkészítjük a Tisza-tó Kamrája elnevezésű, helyi termelői piac kialakítását. Emellett pedig megannyi, a fenntarthatóságot szolgáló fejlesztés fog megvalósulni vagy elindulni annak érdekében, hogy az elkövetkezendő évtizedekben is ugyanilyen csodálatos maradjon a tavunk.

Hamarosan elindul a tiszato.info oldal.

– A fenntarthatóságot milyen eszközökkel szeretnék elérni?

– A tó terhelésekor figyelemmel kell lennünk a megújuló képességére, nem szabad „túlhasznosítani” az ökológiai adottságait, és komoly felelősségünk van a folyamatok szabályozását szolgáló jogszabályi környezet kialakításában is. Ennek jegyében a Tisza-tavi kódexben foglalt közös értékrend népszerűsítésével és továbbfejlesztésével szeretnénk az önkormányzatokat, a szolgáltatókat és az idelátogatókat is közös gondolkodásra és cselekvésre bírni. A Debreceni Egyetem limnológiai kutatóközpontot tervez Tiszafüredre, ami a Tisza-tó élővilágát lesz hivatott feltérképezni, és tudományos megközelítéssel támogatja majd a fenntarthatóságot szolgáló programok kidolgozását is. Ezzel a tudományos élet és a vízügyi szakterület, valamint a turisztikai szolgáltatók és önkormányzatok is egy nagyon komoly szakmai támogatóra számíthatnak. A fenntarthatósághoz tartozik még, hogy a KÖTIVIZIG beruházásában egy új úszókotrót helyeznek üzembe, ami állandó jelleggel, a tó mederállapotát fogja javítani és fenntartani, így a tó feliszapolódásáért „felelős” Tisza által lerakott hordalék nem fog káros mértékben felgyülemleni, lehetővé téve a vízisportokhoz nélkülözhetetlen üzemi vízszint fenntartását. Ez mind a víz alatti, víz feletti élővilágnak, a vízi sportok biztonságának és a nyaralóhajózásnak is kedvező feltételeket biztosít.

A tó fenntarthatósága mindig elsőbbséget élvez.

A természetvédelmi, rendészeti, vízügyi és turisztikai szakemberekkel, szolgáltatókkal, valamint a térség országgyűlési képviselőivel és polgármestereivel, megyei közgyűlési elnökeivel és az egyes minisztériumok munkatársaival együtt, legjobb tudásunkra támaszkodva mindent el fogunk követni azért, hogy hosszú évtizedekre, egyszerre biztosítsuk a vendégek elégedettsége mellett a fenntartható hasznosítást és fejlődést a Tiszán, a Tisza-tavon és térségében egyaránt.

A 2021-es esztendő folyamatban lévő Tisza-tavi fejlesztései:

  • Indul a Tisza-tavi Természetbúvár Játszóház és Túraközpont kivitelezése Tiszafüreden.
  • Elkészül a nyaralóhajózás bázis kikötője Kiskörén.
  • Kerékpáros pihenő épül a Kiskörei Hallépcsőnél.
  • Megkezdődhet a síkvidéki kerékpározást támogató beruházás a KÖTIVIZIG közreműködésével, amelynek eredményeként kerékpárosokat segítő információs táblák, pihenőhelyek létesülhetnek körbe a gátkoronán, illetve kerékpárút kiépítése is megtörténhet a gátkorona egyes szakaszain.
  • Folytatódik a szabadstrandok megújítása.
  • A Kiskörei Vízlépcső szomszédságában megkezdődhet hazánk első vadvízi evezőspályájának építése.
  • Vállalkozói finanszírozással új, színvonalas vendéglátóhelyek nyílnak meg a tónál (Sarud, Tiszafüred).
  • Kisköre és Abádszalók között 45 új horgászhely létesül a Tisza-tavi Sporthorgász N. Kft. beruházásában. A szemetelő horgászok szankcionálása minden eddiginél szigorúbbá válik és a horgászjegy elvesztését is magával vonhatja a nem kívánatos magatartás.
  • Bővülnek a Tisza-tavi Kerékpáros Centrum (Tiszafüred) szolgáltatásai: 50 db elektromos és 150 db hagyományos, új, kiváló minőségű kerékpárral, szezonális szervizautóval a tó körül bajba jutott kerékpárosoknak, valamint helyi termékbolt várja a különleges ízek szerelmeseit.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: