Az interjú a tavaszi, március elején megjelent I love Tisza-tó magazinunkba készült, az igazgató úrral februárban beszélgettünk.
– Nagyon furcsa, hogy látogatók nélkül látom most az Ökocentrumot. Először is az állatokról érdeklődnék, ők hogyan élték meg ezt az időszakot?
– Gondozóink nem jelezték, hogy az állataink viselkedésében jelentős változást vettek volna észre, az óriásakvárium medencéiben változatlan ritmusban zajlik halaink élete, a tökéletes vízminőség biztosításáért felelős technikai háttér, a szivattyúk, a szűrők is ugyanúgy működnek, mint a zárás előtt. A dámszarvasoknál, a birka- és kecskeféléknél szaporodott az állomány a születéseknek köszönhetően. Az állatgondozóknak ilyenkor is sok dolguk van, tartani kell a megszokott napirendet, ami az etetésen, itatáson és az élőhelyek takarításán kívül azt is jelenti, hogy egyes fajokkal külön foglalkozni is kell. Ilyen például a látványetetések sztárja: a vidra vagy épp a karon ülő, kézhez szokott kárókatonánk.
– Sikerült megtartani a munkavállalókat ebben a nehéz időszakban?
– Szerencsére igen és nagyon örülök annak, hogy senkit nem kellett elküldenünk, mindenkinek tudtunk adni valamilyen munkát. Nálunk a január mindig az éves „nagy karbantartás” időszaka, amit a novemberi lezárás miatt előrébb hoztunk és a használatból eredő kopásokat és hasonló hibákat kijavítottunk. Ebben minden kolléga kivette a részét és aprólékosan, precízen elvégeztük a felújítást. Decemberre elkészültünk, mert azt reméltük, januárban már nyithatunk. Sajnos ez nem így lett, de mindenkinek próbáltunk érdemi munkát biztosítani utána is. Szerencsére részesültünk olyan állami támogatásban is, amivel a kieső bevételeinket legalább részben kompenzálhattuk és bértámogatást is kaptunk, így sikerült átvészelnünk ezt az időszakot. Sajnos, 2020-ban 70.000 látogatóval érkeztek kevesebben a zárvatartások miatt, ám öröm volt látni, hogy amikor megnyitott az ország, akkor a látogatóink – betartva a távolságtartást és a maszkhordás szabályait – újra megtöltötték élettel az épületet.
– Covidbiztos programot tudott vagy tud ajánlani az Ökocentrum?
– Szerencsére igen! A Tisza-tó egyik nagy előnye, hogy a vízen könnyedén be lehet tartani a távolságtartás szabályait. Nyolc évvel ezelőtt indítottuk el a GPS-es csónaktúráinkat, ami tavaly tökéletes alternatívát biztosított a turisták számára. Egy csónakban maximum 5 ember ülhet, így csak egy család vagy a közvetlen társaság tudja kibérelni. Egy átlagos évben 2000 üzemórát működnek a csónakjaink, tavaly ez a szám 2800-ra ugrott fel. Emellett meg kell említenem a hajókirándulásainkat is, amik szintén nagy népszerűségnek örvendettek. Ezt még a járványidőszakban is sikerprogramként könyvelhettük el.
– A tavalyi év elején élesedett az Ökocentrum applikációja. Milyen visszajelzés érkezett ezekre, hányan töltötték le?
– Az applikációt alapvetően az épületen és a szabadidőparkon belüli tájékozódásra, azaz idegenvezetői funkcióra terveztük, de természetesen van olyan pontja is, amivel Poroszló települést, valamint a tavat és annak élővilágát lehet megismerni. Emellett alkalomszerűen készültünk a látogatók számára különböző kedvezményes kuponokkal, amik kedvezményes belépésre jogosítottak fel például Anyák napján vagy Gyermeknapon. Az applikáció a GPS-es csónaktúráink mellett a másik sikertermékünk volt 2020-ban, hiszen 6300 letöltést könyvelhettünk el. Ebből közel hatezren a magyar, míg a fennmaradót pedig angol nyelven használták. Nyilvánvalóan a szezonban: júliusban és augusztusban regisztrálhattuk a legtöbb letöltést. A legnépszerűbb menüpontunk az óriásakvárium volt, a játékainkat is nagyon kedvelték, valamint a programokat is sokan figyelték, nem is beszélve a kedvezményes kuponokról. Az applikáció beváltotta a hozzáfűződő reményeket.
– Tavaly ilyenkor megannyi tervről beszélt az Igazgató Úr. Ezek közül mit sikerült megvalósítani a pandémia mellett?
– Az év eleji terveinket a tavaszi pandémia keresztülhúzta és újra kellett terveznünk. Sajnos a megszokott szórakoztató, kulturális, zenés nyári programok szerte az országban, így Poroszlón is elmaradtak, a rendezvényeket le kellett mondanunk. A színvonal és a kínálat megtartása azonban tavaly is fontos volt: felújítottuk a park minden játszóterét, eszközöket cseréltünk, új játszóelemeket vásároltunk, melyre azért is szükség volt, mert eljött az ideje a biztonsági, minőségi tanúsítványok megújításának. Állatbemutatóink a park területén muflonokkal és hódokkal bővültek, s befejeztük a „nagymadár-röpde” kialakítását is, melyben jelenleg fehér és fekete gólyák, szürke gémek, nyári ludak élnek. Sikerült megoldanunk a főépület tetőterasz-felújítását, szigetelését, de hatalmas kihívást jelent számunkra az elöregedett dongahidak felújítása, cseréje is. Ennek a tavalyi évben nekikezdtünk, összességében több mint 300 méter hosszúságú járófelület teljes átalakításának kell mielőbb megtörténnie. Tavaly külön készültünk a megnövekvő kerékpáros érdeklődés fogadására, új kerékpártárolókat helyeztünk ki. Miután átadásra kerültek a kerékpáros hidak, megnőtt ez a forgalom is a tónál, így az előző évekhez képest sokkal többen érkeztek hozzánk két keréken is.
– Idén esetleg terveznek valamilyen költséghatékonyabb újdonságot, attrakciót?
– Óvatos optimizmussal tekintünk a jövőbe, még akkor is, ha most februárban még sajnos javában tart a pandémia és a járványhelyzet nem javul kellő mértékben. Április 27-én már látogatóinkkal együtt szeretnénk megünnepelni kilencedik születésnapunkat, ezesetben egy nagy meglepetésre is sor kerülhetne, elsősorban mozi- és filmrajongó látogatóinknak okoznánk azzal örömet, hogy egy közismert filmes relikvia kerülne kiállításra. Annyit lehet még csak elárulni erről, hogy mindennek az Aquaman című filmhez, Jason Momoához, s az ő magyar dublőréhez, Megyeri Balázshoz van köze.
Tavasszal gyalogátkelőhely létesül az Ökocentrum főbejárata közelségében, mely a 33-as főúton való gyalogosátkelést teszi – szándékaink szerint – biztonságosabbá. A zebrához járdaépítés és egyéb terepi munka is kapcsolódik.
Szeretnénk átalakítani a főbejárat pénztárainak és beléptető kapuinak rendszerét. A bővítését tervezzük annak érdekében, hogy látogatóink kevesebb várakozással vásárolhassák majd meg belépőjegyüket akkor, amikor majd újra kinyithatunk, és újra fogadhatjuk vendégeinket.
Összegezve az évünket: nagyon örülünk, hogy átvészelhettük az elmúlt időszakot, és ahogy az lenni szokott, most is optimistán tekintünk a jövőbe.