Minden évben problémát jelent a Tisza-tó horgászhelyein a horgászok által hátrahagyott szemét, amelyet a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. és az önkéntesek szednek fel. A szemetelés megállítására már több kísérletet tett a Kft., de 100%-os sikerrel még nem járt, így a 2021-es horgászrendbe az alábbi szabályt szőtte:
“20. Szemetelni és szemetes horgászhelyen horgászni tilos. A szemetes helyen horgászó személytől a horgászjegy bevonásra kerülhet. A horgász köteles a horgászhelyet tisztán hátrahagyni. Ennek érdekében a keletkezett hulladékot köteles elszállítani, vagy a Sporthorgász Kft. által forgalmazott sárga színű zsákban a gátkorona élén elhelyezni, amit a Kft. onnan elszállít.”

A társaság természetesen alternatívát is kínál azoknak, akik esetleg nem tudnák magukkal vinni a szemetet, és inkább a parton szeretnék elhelyezni:
“Felhívjuk minden kedves horgász figyelmét, hogy a Tisza-tó partján a hulladék elhelyezésének egyetlen legális módja létezik: a Sporthorgász Kft. által biztosított és az irodánkban, a jegyárusító helyeken, valamint a halőröknél is megvásárolható sárga színű, társaságunk logójával ellátott szemeteszsákok használata. A zsák ára 500 Ft/db, ez az összeg a zsákok előállításának és a szemét begyűjtésének, elszállításának önköltségét fedezi. A sárga zsákokba gyűjtött, majd a zsákba bekötött és a gátkorona szélén elhelyezett szemetet munkatársaink rendszeresen begyűjtik és elszállítják.”
– tették hozzá.
A jövőben a halőreik szigorúbban fogják ellenőrizni a szabály betartását, és ha valaki ezt megszegi, akkor attól egyből elveszik az engedélyét.
“A lehető legkorrektebb módon és legigazságosabban fognak eljárni a szemetelőkkel szemben. Minden tisztességes horgász érdeke, hogy a szabálysértő szemetelés megszűnjön a Tisza-tavon, az elkövetők hozzáállása megváltozzon, ellenkező esetben pedig a megfelelő retorzióban részesüljenek.”
– emelték ki.
“A szemetelésre vonatkozó szabálynak nem a büntetés a célja és nem is az, hogy a tisztességes horgászokkal szedessük össze az illegálisan otthagyott szemetet. Egyetlen szabálykövető horgászt sem fogunk megbüntetni, ugyanakkor a szemetelés minden formáját fel szeretnénk számolni szeretett horgászvizünk környékén, hiszen BARÁTUNK A TISZA-TÓ!”
– zárták közleményüket.
A teljes cikket itt lehet elolvasni:
2021-től szigorúbb szabályok vonatkoznak a szemetelésre | Tisza-tavi Sporthorgász Kft.
A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. a területnek nem kezelője, hanem halászati hasznosítója, így a megjelenő szemét eltávolítása nem feladata. Ennek ellenére jelentős emberi és anyagi áldozatokat hozunk a parton keletkező szemét összegyűjtése és eltávolítása érdekében. A Tisza-tó 2021. évi horgászrendjében az eddigiekhez képest szigorúbb szabályok vonatkoznak a szemetelésre: “20.