– Írta: Kóbor István –
Kiindulópontunk: mindkét esetben a település központjában, a református templom árnyékában található sportcsarnok. Mindkét túránk érinti a Cserőköz részeit, hisz a település egyik legemblematikusabb természeti adottsága a Holt-Tisza kanyarulatában található terület. Nincs minden térképen feltüntetve, pedig gyönyörű élővilág lakozik ott.
Mindkét útvonalhoz tartozik egy Google térkép, segítségképpen. Sajnos, hivatalos túraútvonal még nincs ezen a részen, ezért a speciális túraútvonal-tervező programok nem boldogulnak ezzel a csodálatos tájjal.
Cserőköz- Vakvár- Jegenyesor, a mesterhármas
Ha megkötöttük a túracipőnk fűzőit és biztosak vagyunk benne, hogy könnyű hátizsákunkban minden szükséges felszerelés megtalálható, ideje útnak indulnunk! A csarnok mögötti úton elhaladva a „kispálya” és az óvoda mellett jutunk ki a kikötői útra. Ezen visz az utunk egy ideig. Az enyhe lejtő aljára érve a morotva hídjához érünk. Innen körülbelül még 600 métert kell aszfaltozott úton megtenni. Ekkor elérkezünk egy bejáróhoz a jobb oldalon, ami a szántóföldek között elvezet minket a Cserőközhöz. Esős időben ez az 1 km megnehezítheti az utunkat, ezért érdemes száraz időben vagy esetleg télen megtennünk.

Ha átverekedtük magunkat a földúton, végre elérjük az erdőt és a Dósa-járón keresztül átjuthatunk rajta. Az emelkedőn felkaptatva, szemünk elé tárul a Holt-Tisza mai napig vadregényes arca. Innen két módon folytathatjuk utunkat, de a térkép sajnos csak az egyik utat ismeri. Ha követjük a térképet, az erdőből kiérve balra vesszük az irányt. Ha ezt választjuk, akkor az erdő és a szántóföld között sétálunk végig. Tavasszal csodálatos látványt nyújtanak a végtelen repcemezők. 1200-1300 méter megtétele után baloldalt egy bejárót találunk az erdőbe, amit a helyiek csak Farkas-járónak neveznek. Ezen áthaladva folytatjuk utunkat. Ha kicsit bátrabbak vagyunk, a Holt-Tisza előtt forduljunk el balra és az erdőben, a gáton is megtehetjük. Ekkor megláthatjuk a visszatelepített hódok által elfoglalt területet. Számtalan, szinte ceruzahegyező pontossággal megrágott fák jelzik területüket. Ebben az esetben is a Farkas-járóhoz vezet az ösvény.

Innen újra a szántóföldek között sétálunk még egy kicsit, majd a kikötői út keresztezi utunkat. Továbbhaladva az erdő mellett, hamarosan eljutunk a Vakvárhoz. Kb. 1 km megtétele után jobbra találunk egy bejárót az erdőbe, amit a Google térkép a mai napig tóval jelez. Víz már nincs a területen, de a felületét nádas borítja. Az első feltűnő látnivaló a hatalmas magasles, amire a bátrabbaknak érdemes felkapaszkodni, mert csodálatos kilátás nyílik a nádba mesterségesen vágott utakra. De nemcsak a szemünkkel, hanem gyalogosan is érdemes bejárni ezt a mini útvesztőt.

Innen lassan visszajutunk a településre, de addig sem maradunk látnivaló nélkül, hiszen gyönyörű jegenyesor árnyékában elhaladva érhetjük el a régi TSZ alatt található csatornahidat. Ha ezen az útvonalon fejezzük be a túrát, érdemes néhány percet szánni a település szimbólumára: a XIII. sz-i Domonkos-rendi templom romjaira, majd onnan néhány perc alatt vissza is érhetünk kiindulópontunkra.

Az útvonal hossza megközelítőleg 9 km, amit – időnként letérve az ösvényről – kiegészíthetünk még néhány rejtett látnivaló megtekintésével.
A túra itt érhető el:
47.5364227,20.6464079
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
A Cserőköz igazi arca
Második útvonalunk egy picit hosszabb, de a táj szépsége minden megtett lépésünket kárpótolja. Kiindulópontunk most is a sportcsarnok és a Dósa-járóig az útvonal is megegyezik. Itt viszont jobbra vesszük az irányt az erdőből kiérve.
Az első látnivalóig nem is sokat kell haladni, hisz ha kellően figyelünk, az erdőben megpillanthatjuk a Cserőköz valószínűleg legidősebb fáját. Ha nem csapattal megyünk, meg se próbáljuk körbeölelni, hiszen legutóbbi látogatásunkkor is ez nyolc embernek sikerült! Itt már nagyon hamar elhagyjuk az erdő melletti utat és balra fordulva, párszáz méter után újra erdős terület mellett bandukolhatunk tovább. Ha találunk járható bejárót, megnézhetjük közelebbről a Holt-Tiszát is, és ha csendesek vagyunk, a madárvilág is a szemünk elé tárul. A másik oldalon pedig a szántóföld növényzete gyönyörködtethet minket, évszaktól függően. Ezen a részen akár őzekkel is összefuthatunk, de ahhoz tényleg halknak és kitartónak kell lennünk.
Az út felénél eltávolodunk a sűrű erdőtől és egy ritkább, fiatal fákkal telepített szakasz mellett haladunk el. Járjunk nyitott szemmel, mert érdekes gyümölcsöt pillanthatunk meg! A narancsra hasonlító növény nem más, mint a fekete dió. Termése ehető, de belső része kisebb és héja jóval keményebb a közönséges diónál. így elsősorban nem a termése, hanem értékes faanyaga miatt termesztik. Másik tulajdonsága, hogy az őzek nem szeretik, ezért ezen a területen a vadkárkivédésre jelent meg.

Hamarosan jobboldalt egy átjáróhoz érünk, ahol visszajuthatunk a Holt-Tisza elülső oldalára, majd az első bejárónál jobbra letérve, a régi gát mentén haladhatunk. Itt ismét van egy szakasz, amit a térkép szintén nem jelöl, de ne ijedjünk meg, mert járható az út! Ha az erdőbe érve az út baloldalán, sorban köveket látunk a földön, jó irányba haladunk. Néhány száz méter után egy kukoricatáblához érünk, aminek átellenes sarkában a régi fácántelep helyét a mai napig is álló magasles jelzi. A benőtt növények miatt már nem lehet feljutni rá, de a látvány miatt megéri a kis kitérőt.

A régi gát vonalán visszajutunk lassan a Holt-Tisza partjához. Itt egy újabb átjáró található, de ennél a túránál nem lesz szükség rá, bár ettől függetlenül érdemes lesétálni hozzá. Innen, az erdőben folytatjuk tovább utunkat végig a gáton, ami a Dósa-járó jól ismert útjához vezet. Innen a faluba ugyanazon az úton jutunk vissza, amelyen át kijöttünk.
A túra útvonala 3 térképből tevődik össze a Google térkép hiányosságai miatt, de ne aggódjunk, a szakaszok közötti rész is járható és kipróbált útvonal!
47.5334913,20.693448
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
47.530613,20.6766761
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
47.513595,20.6422861
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
Bármelyik túraútvonalat is választjuk, gyönyörű és sok esetben csak erre a tájra jellemző látnivaló tárul elénk. Kérünk mindenkit, aki erre jár, óvja a természetet, hogy sokáig és sokan élvezhessék ezt a csodálatos tájat!